Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

1999. október 13-án végre Európában is megjelent a Dreamcast, és bár itthon már annak is örültek a Sega-rajongók, ha egyáltalán találtak a konzolból, Londonban egész szép hepaj kerekedett az éjféli boltnyitásból. Bár nekem szégyenszemre rá kellett keresnem az éjszaka legfőbb sztárjára, Chris Eubankra, az írás szerint a helyiek nem voltak ilyen tudatlanok.

A második oldal a tipikus példája az egyetlen platformmal foglalkozó magazinok kínkeserves oldalmegtöltési hadjáratának: amikor már minden launch címhez készült végigjátszás is, és még mindig nyolc hófehér oldal tátong a magazinban, akkor bizony meg kell kérdezni az utca emberét arról, hogy számára mit is jelent a Dreamcast-logó. A jobb alsó sarokban még ennyi kontextussal sem bíró csinos hölgy egy több oldalpáron végigkígyózó hirdetés része: Kristanna Loken a még a filmeknél is nézhetetlenebb Mortal Kombat-tévésorozatban alakított egy Taja nevű karaktert, akinek a harci stílusa a hivatalos tájékoztató szerint, nem tévedés, „ex-tolvaj” volt...

Forrás: DC-UK #04. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


1978-ban már nem az volt az IT-ipar legfőbb problémája, hogy az emberek nem veszik a hardvert, hanem az, hogy a vásárlókat nem tudják megfelelő szoftverkínálattal kiszolgálni. A több száz gyártó több ezer modellje nem volt kompatibilis a többivel, és a legtöbb géptípusra egyszerűen nem léteztek megvehető, profi programok. Ezt a korszak egyik legsikeresebb cége, az Altairt gyártó MITS is felismerte, és a mellékelt módon próbáltak tenni a probléma ellen: könyörögtek, hogy valaki – bárki! – írjon programokat a gépükre. Bár az irány helyes volt, a vállalatot és a platformot már nem lehetett megmenteni, és 1980-ban csődöt kellett jelenteniük.

Forrás: BYTE 1978/04. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

A csoffadt tőrt leszámítva egy kifejezetten igényes hirdetés akarja népszerűsíteni a Might & Magic II-t! A szöveget átböngészve egy érdekességet találhatunk: a sztorit egyetlen szóval sem dicsérik a fejlesztők. Ez érthető is: a Might & Magic II végén tökugyanaz a fordulat szerepel, mint ami elrontotta zárta az első részt is: a világ tulajdonképpen egy űrhajó zárt belseje volt. Ez már elsőre is egy kicsit nyomorultan sült el, hát még másodszorra...


Forrás: Computer Gaming World #073. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Láttuk már a MetalStorm remek hirdetését, most következzen a játék hasonlóan minőségi posztere!

Forrás: Nintendo Power #021. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Egy évvel járunk a Pirates! megjelenése előtt, abban a korszakban vagyunk tehát, amikor a MicroProse arzenáljában kizárólag szimulátorok és wargame-ek voltak. Bill Stealey, a stúdió vezérigazgatója 1986. június 10-én a vállalat legújabb játékát, a Conflict in Vietnamot ünnepli a magazinoknak szánt sajtófotón.

Forrás: Flashbak. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

A különösebb sikereket bő másfél évtizedes fennállása alatt soha el nem érő* Affect ministúdió nulladik játéka volt az XDR (a cég ugyan még nem létezett, amikor ez megjelent, de ennek fejlesztői voltak az első alkalmazottak, és e program direktora, Tsutomu Yoshikawa volt a vezérigazgató is), amelynek „angol” jelentését szerencsére a logóba is belefoglalták. Maga a játék egy rendkívül egyszerű, a kor elvárásaihoz képest igen könnyű shoot ’em up volt, közepes grafikával és szörnyű zenékkel, amely Japánban már akkor is (szerintem talán egy kicsit ki-nem-érdemelt módon) a hírhedten ócska játékok közé sorolódott.

*Bár jelentős eladásokat a PlayStationre megjelent Art Camion Sugorokuden sem ért el, abból legalább kultjáték lett; elvégre nincs más program, amely a japán kamionosok egyedi dekotora szubkultúrájáról szólt volna.


Forrás: BEEP! Mega Drive 1990/09. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Volt már szó korábban a Thorn EMI Video kiadó létrejöttéről, illetve gyors megszűntéről, ez a hirdetés pedig a cég végnapjait világítja meg. A kiadó legnagyobb sikerű programja még ekkor is a jóval korábban megjelent Submarine Commander volt, ami főleg azért volt rossz hír, mert olyan igazi, átütő sikerré még ez sem vált. Egy dolog azonban biztos: amilyen ócska játékborítók készültek a cégnél, annyira jól eltalálták ezt a reklámgrafikát!

Forrás: Computer & Video Games #015. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


A Nintendo 1977. október 8-án lépett be az otthoni videojátékok piacára, mégpedig a Color TV-Game 6 nevet viselő Pong-klónnal. A kép előterében álló japán úr ezt a gépet próbálgatja, bár az nem olvasható le az arcáról, hogy tudná, hogy a Nintendo a szerény kezdeteket követően még jó negyven évvel később is az egész iparág egyik legfontosabb szereplője lesz.

Forrás: Twitter. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A borító hazudik: a Firelord főszereplőjének nincs pallosa a játékban; a hideg vas helyett a címhez illő módon varázslatokat kell használnunk a gonosz királynő elleni háború során.


Forrás: Zzap! 64 1986/12. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


A Summagraphics a hetvenes évek egyik apró sztárja volt: a cég volt az akkori digitalizáló táblák fő gyártója, és termékeiket nem csak a saját Bit Pad márkanév alatt árulták, de titokban ők szállítottak be minden nagy számítógép-gyártónak, legyen az az Apple, a HP, vagy épp a Textronix. Voltak ennél profibb gépek is (ekkortájt javarészt az ID cég digitáblái), de a Bit Pad 555 dolláros áron került forgalomba, ami a legolcsóbb rivális negyede (!) volt.

A piacot végül az 1983-ban debütáló KoalaPad dúlta fel, amely az IBM PC-től az Atari 800-ig, az Apple II-től a Commodore 64-ig minden fontos platformon simán futott.

Forrás: BYTE 1978/07. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.