Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


Egy IBM System/360 mainframe rendszer hatalmas mágnesszalag-könyvtára. A tényleges számítógép a bal alsó sarokban áll, azt azt irányító terminálok az asztalon vannak, a háttérben sorakozó „szekrények” pedig a mágnesszalagokat használó adatolvasó egységek.

Forrás: Dinosaur’s Pen. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A MegaRace-sorozat sorsát a podcastben egyszer már átnéztük, így most az egykor technológiai remekműnek számító játékokkal nem foglalkoznék – viszont ez a hirdetés még így is érdemes a figyelemre. A szlogentől a főszereplő képmásáig minden visszataszító, hogy a sárga-pink színkompozíciót ne is említsem.

Forrás: Computer Gaming World #118. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A Rings of Medusa egy olyan fantasy stratégia volt, amelyet sajnos csak magazinokban láttam, hozzám nem jutott el. Az olvasottak alapján az igen erős gazdasági szállal, illetve kicsit primitívnek tűnő minijátékokkal felszerelt játék kellemes szórakozást nyújtott.

Az 1989-es eredetit két évvel később követte a második rész, a Return of Medusa, majd 1994-ben érkezett egy igen korai remaster-verzió, a RoM Gold. Az egyik eredeti német ötletgazda, Torsten Zimmermann 2016-ban, a virágzó retró-láz által megihletve egy újabb folytatást jelentett be, de sajnos 2020 legeleje, és az akkor meglebegtetett kickstarteres pénzgyűjtés óta semmi (nyilvános) nem történt a projekt körül...


Forrás: Computer Gaming World #072. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Most következzen valami olyasmi, aminek a létéről feltehetően nem volt tudomásod: végigjátszás egy ritmusjátékhoz! Jobb felül az igazán nehéz részeket részletesen is elmagyarázza a lelkes cikkíró. A szám a Pop’n Music egyik legnépszerűbb dalsorozatának origója, a legelső, az eredeti Power Folk, egy bizonyos Atsushi Shindo tollából, illetve torkából. A dal újra- és újrakevert verziói, illetve folytatásai legalább hét játéktermi Pop’n Music-epizódban megjelentek; az óriási sikernek csak az vetett véget, hogy kiderült, derék művészünk máshonnan lopta népszerűvé vált szövegeinek nagy részét...

Forrás: Arcadia #001. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Elnézést kell kérnem minden kigúnyolt modern gamer-trónus gyártójától: látva, hogy a felesleges termékvonal anno honnan is indult el, dohogva ugyan, de el kell ismernem, hogy ergonómia terén volt egy kevés előrelépés 1993 óta...

Forrás: Sega Force #19. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Bár a „betömöm a Beeb-lyukadat” valami kegyetlen szex-aktusra is utalhatna, itt szimplán arról van szó, hogy a BBC Micro (vagy az elfogadott becenévvel: a Beeb) mikroszámítógéphez valaki csinált egy kezdetleges beszédszintetizátort.


Forrás: Acorn User 1983/02. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

1999. október 13-án végre Európában is megjelent a Dreamcast, és bár itthon már annak is örültek a Sega-rajongók, ha egyáltalán találtak a konzolból, Londonban egész szép hepaj kerekedett az éjféli boltnyitásból. Bár nekem szégyenszemre rá kellett keresnem az éjszaka legfőbb sztárjára, Chris Eubankra, az írás szerint a helyiek nem voltak ilyen tudatlanok.

A második oldal a tipikus példája az egyetlen platformmal foglalkozó magazinok kínkeserves oldalmegtöltési hadjáratának: amikor már minden launch címhez készült végigjátszás is, és még mindig nyolc hófehér oldal tátong a magazinban, akkor bizony meg kell kérdezni az utca emberét arról, hogy számára mit is jelent a Dreamcast-logó. A jobb alsó sarokban még ennyi kontextussal sem bíró csinos hölgy egy több oldalpáron végigkígyózó hirdetés része: Kristanna Loken a még a filmeknél is nézhetetlenebb Mortal Kombat-tévésorozatban alakított egy Taja nevű karaktert, akinek a harci stílusa a hivatalos tájékoztató szerint, nem tévedés, „ex-tolvaj” volt...

Forrás: DC-UK #04. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


1978-ban már nem az volt az IT-ipar legfőbb problémája, hogy az emberek nem veszik a hardvert, hanem az, hogy a vásárlókat nem tudják megfelelő szoftverkínálattal kiszolgálni. A több száz gyártó több ezer modellje nem volt kompatibilis a többivel, és a legtöbb géptípusra egyszerűen nem léteztek megvehető, profi programok. Ezt a korszak egyik legsikeresebb cége, az Altairt gyártó MITS is felismerte, és a mellékelt módon próbáltak tenni a probléma ellen: könyörögtek, hogy valaki – bárki! – írjon programokat a gépükre. Bár az irány helyes volt, a vállalatot és a platformot már nem lehetett megmenteni, és 1980-ban csődöt kellett jelenteniük.

Forrás: BYTE 1978/04. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

A csoffadt tőrt leszámítva egy kifejezetten igényes hirdetés akarja népszerűsíteni a Might & Magic II-t! A szöveget átböngészve egy érdekességet találhatunk: a sztorit egyetlen szóval sem dicsérik a fejlesztők. Ez érthető is: a Might & Magic II végén tökugyanaz a fordulat szerepel, mint ami elrontotta zárta az első részt is: a világ tulajdonképpen egy űrhajó zárt belseje volt. Ez már elsőre is egy kicsit nyomorultan sült el, hát még másodszorra...


Forrás: Computer Gaming World #073. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Láttuk már a MetalStorm remek hirdetését, most következzen a játék hasonlóan minőségi posztere!

Forrás: Nintendo Power #021. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.