Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.
A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.
Kíváncsi vagyok, hogy az öltönyös kissrác még ma, jó 35 évvel a fénykép készülte után is emlékszik-e az óriási verésre, amit az Apple II túlságosan hosszúnak ítéltetett lefoglalása miatt kapott...
Forrás: Valerie Cherie. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.
A Sony designbajnok PS-F5 lemezjátszója, amely 1983 óta bűvöli a bakelitkedvelőket. A kiváló gyártástechnológiának köszönhetően a legtöbb példány még ma is gond nélkül működik; feltéve, ha az ember nem a négy ceruzaelemmel a belsejében pakolta el egy bő évtizedre a szekrény mélyére...
A kütyü működik falra szerelve vagy kézben hordozva is, és mind fekvő, mind álló helyzetben képes lejátszani a szabványos méretű és tempójú lemezek mindegyikét. A drágább PS-F9 modell néhány minőségibb komponens és eltérő színű borítás mellett egy FM-rádiót is tartalmazott. A látványos eszközöket a Sony Japánban Flamingo brandnév alatt árulta.
Forrás: Pinterest. A bejegyzéshez jelenleg 10 hozzászólás van.
Hogy miért nem lett annyira népszerű a BBC Micro itthon annyira, mint a ZX Spectrum vagy a Commodore 64? Mert egy újságíró nem bírta tartani a pofáját...
Forrás: Big K 1984/01. A bejegyzéshez jelenleg 10 hozzászólás van.
1948-ban, e fénykép készültekor még nem a szuperszámítógépeket rangsorolták gyorsaság szerint, hanem a számológépeket – e masina pedig akkortájt a büszke bajnok volt. A fényképen az IBM által gyártott Selective Sequence Electronic Calculator látható – persze valójában ez is egy elektromechanikus számítógép volt, éppcsak a szóhasználat volt eltérő (ahogy korábban már volt szó róla, az akkori computer szó a mai értelemben vett programozókra utalt).
A SSEC hatalmas gépezet volt, a valaha épített legnagyobb elektromechanikus gép; mert természetesen a kép háttérében levő szekrények, illetve az azokban elhelyezett 12.500 méretes vákuumcső végezte a számításokat – az előtérben csak a meglehetősen komplex kezelőpult látható. A hölgy Elizabeth Stewart, a rendszer legképzettebb operátora. A SSEC-ből mindössze egyetlen példány dolgozott, mégpedig az IBM New York-i központjában; elsődleges feladata a Hold és más égitestek pozíciójának minden korábbinál precízebb kiszámítása volt. Az ehhez szükséges 11 ezer összeadást és 9000 szorzást az eszköz körülbelül hét perc alatt végezte el.
Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 13 hozzászólás van.
Érdekes ellentét feszül a régmúlt és a ma stílusbesorolásai között: Richard Garriott, a BioForge producere szerint pont attól lesz egy játékból interaktív film, ha az a központi karakter teljes irányítását a játékos kezébe adja – vagyis, ha egy 3D-s akciójátékot készítenek a fejlesztők. Mai fogalmaink szerint az amnéziás kiborgról szóló grimdark történetet elmesélő BioForge pontosan ez: egy enyhébb kalandelemekkel feldobott pocsék akciójáték.
Persze a kilencvenes évek közepén, a CD-k aranykorában az interaktív film szinte mágikus szónak számított, így mindenki megpróbálta saját portékáját annak feltüntetni.
Forrás: Computer Gaming World #117. A bejegyzéshez jelenleg 7 hozzászólás van.
Ha jól működött (amire nem hogy mérget, de még hashajtót se vennék), az az extra Spectrum-billentyűzet megváltás lehetett vásárlóinak. A fényceruzából még a legoptimálisabb esetben sem nézek ki sokat, a Spectrum hangjait a televízión keresztül felhangosító Spectra Sound pedig valószínűleg minden idők legkegyetlenebb kínzóeszközei közé sorolható...
Forrás: Big K 1984/04. A bejegyzéshez jelenleg 7 hozzászólás van.
Nintendo-gyártmányú távirányítós porszívó, egyenesen 1979-ből. A Chiritori nevű gyerekjátékot a Lefty RX nevű távirányítós autó borítását átépítve tervezte Gunpei Yokoi. Bár az apró, alig 16 centi átmérőjű korong tényszerűen tényleg szívja a port, mivel a kütyü lelkét jelentő mechanikát négy ceruzaelem működteti, valódi takarításra még az apró japán lakásokban sem igazán alkalmas.
Forrás: Before Mario. A bejegyzéshez jelenleg 8 hozzászólás van.
A nagyszerű steampunk shoot ’em up, a Steel Empire (és mellette a Detonator Orgun) hirdetése. A fő illusztráció valószínűleg a Kemono Itas álnéven dolgozó grafikus munkája; később e kép kiszínezett verziója borította a japán dobozt is. Az amerikai kiadónak ez természetesen túl igényes volt, így Marc Ericksen festővel készíttettek egy nagyságrendekkel ótvarabb verziót. Egyébként nem ez volt a pici Flying Edge-kiadó egyetlen változtatása: ma már értelmezhetetlen indokokból átírták az alapsztorit is, azt állítva, hogy a játék egy (a valóságban nem létező) 1819-es regény játékfeldolgozása.
A program Európában egyébként Empire of Steel néven jelent meg, mert a Steel Empire nevet egy másik játék kapcsán korábban levédette a Millennium Interactive. A korabeli névmizériákat jól jellemzi, hogy ez a másik játék eredetileg Amerikában a Cyber Empires nevet viselte...
Forrás: BEEP! Mega Drive 1991/11. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.
1979-ben, a kis túlzással fillérekért kapható Apple II, TRS-80 és Atari 800 idején egy 7000 dolláros terminállal menőzni már nem számított igazán taktikus dolognak...
Forrás: BYTE 1979/06. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
A Meteor (Stern, 1979), illetve a Space Mission (Williams, 1976) flipperasztalok központi elemei, a pontbónuszokat jelző űrhajó-felületek.
Forrás: Flickr. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A fejléckép forrása: waneella