Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


Ma már teljességgel kideríthetetlen, hogy Cindy Crawford 1999-ben miért is pózolt ilyen lelkesen egy Hitachi monitor és egy Dell billentyűzet mellett (és egy ránézésre jó régóta porosodó függöny előtt), mindenesetre ma már ez a kép is retró, így helye van az oldalon...

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 8 hozzászólás van.

Bár a Heart Soft stúdió túlélte a nagyszerű grafikával, de sajnos ezt alaposan alulmú játékmenettel szerelt Vaxol és Craze közepes kudarcát, e játékokat követően átnyergeltek a jóval egyszerűbb pornójátékok gyártására.

A Craze talán tényleg többet érdemelt volna; ha mást nem is, hát egy jó folytatást, amely kiköszörülte volna az alapjáték hibáit. Az ízig-vérig anime keretsztorival és az igényes átvezető jelenetekkel semmi baj nem volt, a probléma ott kezdődött, amikor a gyönyörű intrót követően a játékos légmotorjával nekikezdett volna a város felderítésének és a gonosztevők lelövöldözésének. Merthogy sajnos a metropolisz értelmetlenül nagy és áttekinthetetlen volt, az akciót pedig az izometrikus kameranézet tette élvezhetetlenné.


Forrás: MSX Fan 1984/11. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Bár a New York-i metró 1981-ben finoman szólva sem számított a világ legbiztonságosabb, netán leghigiénikusabb környezetének, ezen a képen mégis inkább a Walkman-forradalomra érdemes figyelni: a Sony (és a japán cég nyomában érkező millió rivális) készüléke elhozta a zene demokráciáját, amit mindenki igyekezett ízlésének megfelelően kihasználni.

És persze rengeteg cikk született ekkortájt, ami ennek kapcsán kesergett azon, hogy az emberek már nem is beszélgetnek; hogy a hálátlan kölyköket csak az a rohadt zene érdekli...

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Hogy a Ubisoft brit marketingesei miért is érezték úgy, hogy mindenképp a Rayman 2 dreamcastos reklámkampányában kell kiélniük „hógolyó” fétisüket, arra nem találtam magyarázatot. Talán az egyetlen pozitívum ebben az, hogy a célközönség feltehetően nem volt tisztában az efféle célozgatásokra...

Forrás: DC-UK 2000/03. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Egy videojáték-ismereti vetélkedő utolsó, legaljasabb kérdése lehetne, hogy 1991-ben a Kaneko japán fejlesztői mit hoztak ki a berlini fallal kapcsolatos eseményekből Game Gearen – hogy a Berlin Wall milyen játékmenetet is tár az ember elé?

A megoldás jóval kevésbé őrült, mint talán remélnénk, igaz, a név hallatán agyunkba lóduló elképzelésekhez sincs semmi köze. A Berlin Wall egy Lode Runner-utángondolás, vagyis a létrákkal összekötött platformokon a ménkű nagy kalapáccsal lehet lyukat ütni, az abba beszédelgő szörnyek pedig kínhalált halnak, amikor kis idő múlva a platform regenerálódik. A címre mindössze a kusza pályák hátterei, a parányi képernyőn alig kivehető digitális fotók utalnak, amelyek tényleg berlini épületeket és ünneplő embereket ábrázolnak.


Forrás: Electronic Gaming Monthly #029. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Bár engem annak idején sajnos elkerültek e programok, jó látni, hogy a Defender of the Crown a maga módján műfajteremtő volt: ha más nem is, de egy Brian Vodnik nevű fejlesztő kizárólag efféle, minijátékokkal megtűzdelt stratégiákon volt hajlandó dolgozni. Először a még témájában és földrajzában is hasonló Kingdoms of England jelent meg, majd ugyanazzal az engine-nel pár évvel később érkezett a Vikings: Fields of Conquest, majd a Kingdoms of Germany is. E hirdetés szintén a megjelent játékok közt említi a Vikings II-t, de erről néhány igen bizonytalan visszaemlékezést leszámítva semmi nem lelhető fel az interneten – nem szerepel az adatbázisokban, nem letölthető a retrós oldalakról és még YouTube-on sincs róla videó.

Forrás: Computer Gaming World #116 és #118. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Bár a Planet of Zoom 1982-höz képest tényleg elég látványos játéktermi kabinet volt, úgy azért nem nézett ki, mint ezeken a pixelenként megrajzolt „screenshotokon”. És főként nem volt ez valósághű illusztráció az itt hirdetett verziókkal kapcsolatban. Lássuk, hogyan festett a valóságban a játék Atari 2600, Atari 5200, Commodore 64, VIC-20, illetve TI 99/4A gépeken!

Ehhez képest az Amerikában nem publikált ZX Spectrum-verzió még egész istenes grafikát kapott; igaz, játszani nagyon nem volt jó vele...

Forrás: Antic 1983/12. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Bár mai értelemben vett előzetesnek nem feltétlenül nevezném ezt az oldalpárt, 1986-hoz képest pokoli látványos játékbemutatót varázsolt a drága színes oldalakra az Amtix magazin gárdája. Ez persze nem lehetett volna így, ha a Winter Games Amstrad-portja nem lett volna ilyen látványos.

Forrás: Amtix 1986/04. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Az én távoli fiatalkoromban már nem az egész magnót volt szokás minden parkoláskor kiszerelni a kocsiból, hanem csak az előlapot.


Forrás: Playboy 1970/01. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.


Izometrikus kameranézettel nem sok point ’n click kalandjáték dolgozik, de hát a Veil of Darknessnek is dukál valami egyediség, ha már története kizárólag kliséket használ. Merthogy hősünk Románia egy elrejtett völgye felett zuhan le kisrepülőjével, a kijárathoz vezető út pedig a kastélyban tanyázó, vért szívogató denevérbarát, Drakula Káin Kairn hulláján keresztül vezet. Bár a kiadó SSI mindent megtett* azért, hogy a szerepjáték-kedvelők figyelmét is felkeltse a játék iránt, a Veil of Darkness igazából nem RPG, hanem kalandjáték. Bár lehet benne csatázni, a legtöbb ütközetben elég a megfelelő tárgyat használni; ráadásul, mivel nincs fejlődési rendszer, a kötelező viadalokon túl semmi értelme nincs ilyesmivel múlatni az időt.

*Oké, nem ezen a hirdetésen, itt ugyanis szemérmesen hallgatnak arról, hogy valójában milyen jellegű játékról is van szó...

Forrás: PC Zone #001. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.