Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Ha nagyon gonosz akarnék lenni, akár azt is mondhatnám, hogy a Hydlide-ok egyetlen érdeme az, hogy a hatásukra megszületett egy másik cégnél az Ys-sorozat; de ez persze tényleg aljasság lenne, hisz a játékok megjelenésükkor teljesen elfogadható szintet hoztak, ráadásul az illusztrációkhoz is mindig nagyszerű grafikusokat béreltek fel. A gond elsősorban az volt, hogy a programok angolul mindig sok-sok évvel az eredeti premiert követően jelentek meg, ráadásul a T&E Soft nagy pech-jére általában nem sokkal valamelyik Zelda utánra időzítve, ami tönkretette a programok esélyét a sikerre – annyira azért nem voltak jók. Az itt látható harmadik rész egyébként nálunk Super Hydlide néven jelent meg, kizárólag Mega Drive-on. A fenti, valamiért Japánban is csak az MSX-kiadásokon használt parádés festmény helyett az angol nyelvű verziót ezzel a „remekművel” próbálták meg eladni.

Forrás: MSX Fan 1987/12. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Az első rész egy vasmellényét szégyellősen húzgáló alakot kapott dobozképül, a második pedig már a játék grafikáját semmiben nem tükröző adrenalinőrülteket. (És ha már itt vagyunk, érdemes megnézni a japán Mega Drive-verzió, illetve az amerikai DOS-kiadás képeit is!)

E hirdetésen valamiért a csálé színeket használó festménynek és a négy screenshotnak nem sok szerep jutott, a játékot a kiadó inkább a Bitmap Brothers Amigán minden bizonnyal mindenki által ismert logójával akarta eladni a konzolos közönségnek.


Forrás: Mean Machines Sega 1992/10. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Az ember igen könnyen azt hihetné, hogy itt éppen az 5000-es sorozatszámú Amiga számítógépek bejelentése zajlik, pedig csak egy megtévesztő reklámról van szó. Ez az A5000 ugyanis „csupán” egy bővítőkártya volt, egy extra processzorral, illetve az ezt kiszolgáló memóriával szerelve. A gyártó játékoknál 5-6-szoros gyorsulást, egyes grafikai programoknál pedig a csúcsmodellel akár 40-szeres gyorsulást jósolt.

Csak a tájékoztatás kedvéért: amikor e hirdetés megjelent, egy alapkiadású, extrák nélküli Amiga 500-as ára 350 font volt.

Forrás: Amiga Format 1990/10. A bejegyzéshez jelenleg 13 hozzászólás van.

Így nézett ki 1946-ban egy jólmenő kanadai biztosítóintézet központi irodája. Mai értelemben vett számítógépek természetesen még nem voltak, de az adminisztrátorok már ekkor is különféle elektromos gépezetek segítségével próbálták kezelni a kliensek adattömegét.

Forrás: City of Vancouver Archives. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


A Mortal Kombat Advance tényleg új szintet képviselt a sorozat hosszú történetében: messze ez volt a legrosszabb játék, ami az ikonikus sárkányfejes logót viselte. Sőt, jó eséllyel ez minden idők legótvarabb verekedős játéka is, ami azért annyira nem meglepő, ha tudjuk, hogy a Virtucraft stúdió alig három hónapot kapott a feladatra.

Munkájuk alapból is nehéz volt: a hat gombot használó irányítást a négygombos hardverre kellett átírni, és ez még nem-szörnyű körülmények között is rengeteg munkát igényelt volna. Itt fürgén kellett megoldani ezt is, így a magas és az alacsony támadások egy-egy közös gombot kaptak. Mivel ez nem különböztette meg az ütéseket és a rúgásokat, rengeteg, így azonos gombkombinációra eső mozdulat kiesett a játékból.

A rövid fejlesztési idő miatt ki kellett hagyni Sheeva karakterét, ami még érthető; az viszont már meghökkentő, hogy ennek ellenére Liu Kang kivételével minden férfi karakter épp Sheeva hangján szólal meg. A legnagyobb gond azonban nem ez, hanem a millió programhiba, illetve az AI teljes összeomlása. A gépi ellenfeleknek lényegében két szintje van*: a legyőzhetetlen, minden gombnyomásunkra előre reagáló terminátor, illetve a semmire nem reagáló, csak agyhalottan álldogáló zombi.

*a főellenség Shao Kahn még ezt sem kapta meg, ő Easy fokozaton is szinte legyőzhetetlen.

Forrás: Next Generation 2002/01. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Peter Lerangis író feltehetően nem keveset gondolkodott azon, hogy a Nintendo szabályai mellett miként is lehetne ifjúsági regény formájában feldolgozni az első, NES-re megjelent Ninja Gaiden eseményeit. Oké, a szereplők kiskorúsítása még viszonylag egyszerű folyamat (Ryu Hayabusha például – a borítón látható bizonyíték ellenére – mindössze 13 esztendős a regényben), de hát Worlds of Power-széria szigorú előírásai szerint az emberekkel szembeni erőszak is tilos volt, márpedig a játék javarészt erről szól. Hogy művészünk miként birkózott meg a feladattal, arról ma már mindenki maga is meggyőződhet.


Forrás: Electronic Gaming Monthly #017. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Amikor egy oldalpárra két, teljesen eltérő célcsoportot targetáló játék közös hirdetését kell elhelyezni, tökéletes megoldás nem nagyon létezik – meggyőződésem azonban, hogy ennél kevésbé kaotikusan is meg lehetett volna oldani a feladatot.

Forrás: Mean Machines #06. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.


Bár a kilencvenes évek elején a Nintendo volt a legelvetemültebb erkölcscsősz, azért még Sega-platformokon sem volt lehetséges minden. A Gynoug itt látható hősét ezért még Japánban sem nevezték annak, ami: angyalnak. Nem, kérem szépen, a képen látható alak egyszerűen egy repülő ember volt a leírások szerint. Aztán, amikor a Sega intézte a nyugati kiadást, oda már az efféle mismásolás sem volt elegendő. Mivel ez a festmény bármilyen leírás mellett vallásos ábrának tűnt volna, a Wings of Wor (igen, Amerika átnevezte a játékot; Európa viszont eredeti névvel kapta azt meg), végül egy totálisan eltérő jellegű borítót rajzoltattak Boris Vallejóval, amelyen már holmi mennyei képességek helyett pisztollyal vadászik a főszereplő.

Egyik kép sem hangsúlyozza ki azonban a játék talán legerősebb pontját, az oppresszív grafikai körítést. Satoshi Nakai grafikus egyik első munkája volt ez, és az általa alkotott bizarr ellenfelek, a groteszkül organikus pályák és a technohorrorba illő hangulat kiemelik az átlagból a Gynougot.

Forrás: BEEP! Mega Drive 1991/01. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

De rég is volt, amikor a játékok minél nagyobb mérete még okot adott a dicsekvésre... Főleg azért furcsa ezt olvasni, mert ebből a játékból pont ki kellett vágni egy pályát, mert az egyszerűen nem fért már el a kártyán.

Érdekes amúgy, hogy Greg Winters borítófestményén minden szereplő a saját arcával jelenik meg, éppcsak a főhelyen levő Luke Skywalkert kellett eltorzítani kicsit, feltehetően azért, mert a JVC kiadó nem volt hajlandó Mark Hamill képmásának használatáért külön fizetni.


Forrás: Super Play 1994/02. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.


Pocaktévé az egész családnak, most már akár 13 inch-es méretben is!

Forrás: Playboy 1977/02. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.