Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Az első komolyabb túlterheléses támadást az internet ellen az id Software követte el: a játék shareware-verzióját 1996. június 22-én annyian akarták egyszerre letölteni, hogy az első napokban a kisebb szolgáltatók közül sok nem bírta az eszelős adatforgalmat.


Forrás: Ultra Game Players 1996/10. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Bármiféle apropó nélkül következzen Ryu gyönyörűen megrajzolt pályája a Street Fighter 3: Third Strike-ból.

Forrás: 2D Fighting Game Stages. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Az 1990-es esztendőt tökéletesen leírja ez a toplista: tini nindzsa teknősök, Mario és Mega Man uralják a meglehetősen fura kategóriákat, a többiek legfeljebb, nagyritkán, az ezüstéremért indulhattak. Valamennyire persze érthető a dolog: az Amerikában február 12-én megjelent Super Mario Bros. 3 tényleg a platform egyik legjobb játéka volt, ami ráadásul máig ott van a legjobb 2D-s platformjátékok élbolyában. Némi változatosság persze ráfért volna a díjkiosztóra; ha máshol nem is, hát a kategóriák terén, mert így egy rakás nagyszerű, a Mega Man 3-nál mindenképpen újítóbb szellemű, érdekesebb játékot került el a rivaldafény.

Amikor ez a toplista megjelent nyomtatásban, Japán már a Super Famicom lázában égett – az előző generáción pedig a Dragon Quest IV, illetve a Final Fantasy III versengtek az efféle díjakért.

Forrás: Nintendo Power #024. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A scrollbar evolúciója 1981 és 2015 között.

Kedvencem nem igazán van, de mindkét 1985-ös verzió megérdemli a designpoklot.


Forrás: Reddit. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

Az 1955-ben bevezetett IBM 704 volt az első olyan tömeggyártott számítógép, amely komplex lebegőpontos számításokat tudott elvégezni. A tömeggyártás abban az időben persze kicsit mást jelentett, mint mondjuk ma: a kétmillió dolláros árcédulával rendelkező, a legnagyobb telepített kiszerelésével 21 tonna súlyú gépmonstrumból a gyártás első öt éve során 123 darab készült és kelt el. E géphez tervezve készült el a FORTRAN és a LISP programozási nyelv, e platformon fejlesztették ki az első zenekészítő szoftvert, és IBM 704 volt az első számítógép, amely képes volt az emberi beszéd szintetizálására.

Forrás: BYTE 1978/07. A bejegyzéshez jelenleg 6 hozzászólás van.


Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy a ’60-as években kialakuló, őrült trükkökkel teli sízést a kanadai sportszleng Hot Dogging néven ismerte, azt e játékcím minden bizonnyal meglepte. Igaz, amikor a minden bizonnyal síkedvelő Masahiro Fujita nekiállt leprogramozni mindenféle japán számítógépeken a sportot, az már évtizedek óta freestyle néven futott – a sportkérdésekben döntő idős urak nem viselték el, hogy akár csak egy gramm humor is a komoly dolgok közé keveredjen...

Forrás: Twitter. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Bár a Macadam Bumper cím elképesztően jó (legalább annyira, mint a hegyes csizmában flipperező krómpunk a borítón!), sajnos ezt a brit forgalmazó másként vélte, ezért ott a dögunalom netovábbjaként a Pinball Wizard címet kapta a program. Nehéz lenne eldönteni, hogy ez, avagy a Németországban viselt Flipper cím az, ami kevésbé árulkodik arról, hogy ez nem egy szimpla flipperjáték, hanem egy flipperépítő csomag, nagyjából a Pinball Construction Set mintájára.


Forrás: Tilt #020. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.


Bár az Osborne 1 hordozható számítógépet gyártó Osborne cég házimagazinjának marketingje okosan használta ki ezt a minibalhét, nehéz lenne egyetérteni a saját akcióját a maradi egyetem XXI. századba húzásaként prezentáló Downerrel: már 1982-ben is sokkal hatékonyabban lehetett csalásra használni a számítógépeket, mint az írógépeket.

Forrás: Portable Companion 1982/08. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Egy, a látószög miatt kolosszális monolitnak tűnő Commodore PET 2001 számítógép, a cég első gépének második generációs modellje.

Forrás: DeviantArt. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.

A játékipar korai szakaszában sajnos sokan nem tudták, hogy a hirdetések elsődleges célja a potenciális vevők figyelmének felkeltése, és nem a nagyközönség viszolygással való eltöltése...

Forrás: Zzap! 64 1958/05. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.