Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Bár a Naught Dog fejlesztette és a Sony adta ki a Crash Bandicoot-játékokat, különféle okokból a széria mindig is a Universal tulajdona volt. Amikor lejárt az első trilógiára vonatkozó szerződésük, azt a Crash Team Racinggel még kitoldották, de a következő részhez a Universal már egy másik fejlesztőstúdiót keresett. Bár a továbbiakban is Mark Cerny maradt a játék fődesignere és a Sony volt a kiadó, a tényleges munka a Traveller’s Talesnél zajlott. Az első tervek szerint a játék nyílt világban játszódott volna, de félévnyi munkát követően a Universal közölte, hogy ők a maguk részéről ragaszkodnak a multiplatform megjelenéshez – a Sony természetesen erre kilépett a képből, és vitték magukkal Cernyt is. Emiatt az ő ötleteit a későbbiekben nem lehetett használni, így a fejlesztők feladata is átalakult: innentől fogva három platformra kellett dolgozniuk, viszont egy újításokkal teli játék helyett 12 hónapot kaptak arra, hogy egy teljesen szokványos, az első trilógiát egyetlen ötlettel sem meghaladó platformjátékot kalapáljanak össze. Bár a név garantálta a sokmilliós eladásokat, a Wrath of Cortex így is hatalmas csalódás volt a vásárlók nagy része számára.

A reklám természetesen ehhez a háttértörténethez semmiben nem kapcsolódik, de ha már mindenkinek elrontom a napját Crash borotvált fenekével, legalább valami érdekes történettel egyben megpróbálok kárpótlást is nyújtani.

Forrás: Next Gen 2001/12. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Nem vagyok róla meggyőződve, hogy Sonic valaha is Superman és Michael Jackson keverékének számított, ahogy azt a kiadó PR-osa állítani meri, mindenesetre néhány lurkó biztos szívesebben olvasta ezt a négykötetes sorozatot, mint kötelező olvasmányait.

Aki esetleg kíváncsi lenne rá, hogy milyen elképesztő irodalmi magasságokba is emelkednek Sonic írásos kalandjai, itt tudja a köteteket letölteni.

Forrás: Sega Master Force 1993/11. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Mindenki tudja, hogy az efféle, a gyártótól érkező állításokat érdemes óvatossággal kezelni, de körülnézve a csúcskategóriás klasszikus vevőegységek rajongói oldalain, úgy tűnik, hogy igen sokan a mai napig egyetértenek ezzel – állítólag még a Pioneer maga se nagyon tudta később felülmúlni ezt a 25 kilós pakkot.


Forrás: Playboy 1975/09. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


A Bloody Road: Primal Fury kizárólag GameCube-ra jelent meg, pontosan úgy, ahogy a reklám is sugallja.

Igaz, egy évre rá megjelent Xboxra a Bloody Roar Extreme, és mit tesz isten, az néhány új videó, valamint egy új karakter mellett az utolsó pixelig pont ugyanilyen volt...

Forrás: Play #003. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Amikor a Mega Drive a megjelenést követő években sikert sikerre halmozott, minden kiadó ott akart lenni a Sega gépén – néhányan még úgy is, hogy nem igazán volt kiadható játékuk. Ilyen volt a frissen alakult amerikai Mentrix is, akik saját fejlesztési kapacitás híján japán cégeknél kezdtek el keresgélni, régebbi (értsd: olcsón megszerezhető) programok után kutatva. Így találták meg – 1991-ben – a Toaplan egykor közepesen népszerű játéktermi akciójátékát, az 1987-es megjelenésű Wardnert is. Némi pénzzel rávették a céget, hogy egyezzenek bele egy port elkészítésébe, kerestek egy hozzájuk hasonlóan alacsony ambíciókkal bíró japán kiadót (ez volt a Visco), és együtt valahogy összehozták a Wardner Mega Drive-verzióját. Ez, bár agresszívan rossznak nem nevezném, sajnos nem tudta hozni a játéktermi gép remek tempóját és irányítását, így aztán szegény játék konzolon a premiert követően szinte azonnal elfelejtődött.

Bár a képek alapján akár szerepjátéknak is tűnhetne, a Wardner színtiszta akciójáték, nagyjából a Rastan stílusában. A hirdetés még annak ellenére is igen hangulatos, hogy angolul nem sikerült tökéletesen leírni a program címét.

Forrás: BEEP! Mega Drive 1991/04. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Szumó és Amerika – hát létezik ennél ikonikusabb kapocs sport és ország között?

A hirdetésen túl a Sumo Fighter egyébként érdemes a figyelemre, és nem is csak azért, mert olyan rosszul fogyott 1993-as nyugati megjelenésekor, hogy ma már az egyik legritkább, és legdrágább Game Boy-játék. (Egy jó állapotú, hiánytalan példány több ezer dollárt ér.)

Már az elég furcsa, hogy nem egy szimpla verekedős játékot kapunk, hanem egy, a platformon gyakori ugrálós-verekedős programot, de ezt ki tudják emelni a középszerűség mocsarából az enyhe, de hangulatos RPG-elemek, illetve a nagyszerű grafika. Nem azt mondom, hogy ismeretlen gyémántról van szó, de huszonsok évvel ezelőtt biztosan a kedvenceim közt lett volna!


Forrás: Electronic Gaming Monthly #046. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Amikor a 15 éves Tim Tyler elolvasta a Boulder Dash leírását egy újságban, úgy döntött, hogy ez a ravasz, fúrkálós-gyűjtögetős játékmenet a világ legklasszabb dolga - ráadásul valami olyasmi, amihez szakajtószám tudna új ötleteket kreálni. A Repton így született meg: a nappaliban kódolva, gráfpapíron megrajzolva a pályákat. Bár iskolai teljesítménye komolyan leromlott, egyetlen hónap alatt elkészült a BBC Micro egyik klasszikus játéka.

A hatalmas sikert követően (ez akkor körülbelül 20 ezer eladott példányt jelentett) a kiadó kiadta a parancsot a gyors folytatásra, de a témába beleunt Tyler harmadik részt már nem akart csinálni. Így aztán, 17 évesen eladta a jogokat a kiadójának, búcsúzásként összerakott pár trükkös képernyőt a Repton 3-hoz, majd elköszönt az egész játékvilágtól.

Forrás: Zzap! 64 1987/02. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

1976. november 17-én világrekord-kísérlet zajlik Amerikában. A fényképet kísérő szöveg szerint a fiatalok az egy évvel korábbi, 80 órás floridai „egyhuzamban flipperezés” csúcsot akarták megdönteni – de ez az állítás jószerivel értelmezhetetlen.

Ma a hivatalos Guinness flipper-világrekord ugyanis 30 óra 10 perc ebben a kategóriában, a tényleges rekord pedig egy 1984-es maratoné, amelynek során Alex Hunter 76 órán és 33 percen keresztül játszott egy géppel. (A hasonló kísérletekhez hasonlóan óránként itt is volt öt perc szünet, és nem egyetlen golyóról vagy zsetonról van szó – csak a kitartás a fontos, és nem a flippertudás; ami nálam inkább kitartási versennyé, és nem flipperezési rekorddá alakítja ezt.)

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

A macskás fotók és a számítástechnika világai nem csak a modern internet létrejöttével találkoztak végre, hanem a kezdetektől fogva együtt léteztek.

E bizonyíték-erejű fénykép a magyar Commodore Újság harmadik számában jelent meg.


Forrás: Commodore Újság 1986/03. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Egy francia tudományos havilap első számának első cikke az idő pontos mérésének nehézségeivel foglalkozik, az illusztráció pedig a korszak egyik legpontosabb időmérő rendszerét mutatja meg, amely a Párizsi Obszervatóriumban dolgozó csillagászokat segíti munkájuk során.

Forrás: La Science et la Vie 1913/04. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.