Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


Egy modern Hitachi SK-HD1300 televíziós stúdiókamera egy, a nyolcvanas éveket idéző neonvilágítású hiperrealisztikus rajzon. A gép a valóságban is igen impresszív, még a kifejezetten menő Fuji-objektív nélkül is.

Forrás: Retrodust. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.

Az első két Ultima-játék rendkívül népszerű volt Japánban is, így a harmadik rész alaposan megkésett verziójának is sok figyelmet szentelt minden magazin. Ez az előzetes a Miki & Fujiwara Production (ma Opera House a nevük) által portolt, japánra fordított MSX-kiadást mutatja be meghökkentően sok részlet társaságában.

Forrás: MSX Magazine 1988/06. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Az 1934-ben piacra dobott, osztrák tervezésű, viszont csehszlovák építésű Tatra 77 volt az első tömeggyártott, mai értelemben véve is alacsony légellenállású, aerodinamikus jármű. Bár egyes mérnökök ismerték a koncepciót (a Tatra 77 magyar származású tervezője, Paul Jaray már 1922-ben gyártott egy csepp formájú autócskát), a nagyközönség számára valahogy el kellett adni az új csodát, és ezt a Tatra ezzel a pompás hirdetéssel oldotta meg


Forrás: Reddit. A bejegyzéshez jelenleg 6 hozzászólás van.


Bár a Takara gyártott hivatalosan licenszelt Godzilla-figurákat is, a King of the Monsters esetében meg kellett elégedniük a koppintott verziókkal. Ez ugyanis eredetileg az SNK játéktermi játéka volt, amit a Takara csak kiadott konzolokon, de a tartalomba semmi beleszólásuk nem volt.

Forrás: Electronic Gaming Monthly #039. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Igen, végtelenül amatőr hirdetés ez egy nyomtatott magazinban, de engem simán megvettek az aranyos békákkal, a vigyorgó cápauszonnyal és a megannyi kiváló játékötlettel. Nem hiszem, hogy a Frog-Hop, ez az egyszerű Frogger-klón fel tudott nőni a „dagadt kisbéka” illusztrációhoz, de a szívemet megmelengették.


Forrás: Personal Computer Games 1983/12-1984/01. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Ken Kelly 1992-es festménye, a Death’s End, amely rengeteg fantasy regény borítója mellett az 1995-ös Witchaven játék dobozát (és így a PC Guru címlapját) is díszítette.

Forrás: VG Densetsu. A bejegyzéshez jelenleg 5 hozzászólás van.

A Commodore 1985-ben néhány piacon még ragaszkodott eredeti elképzeléséhez, miszerint a C64 nem játékgép, hanem igenis munkára és oktatásra szolgáló komoly eszköz – még a hirdetésen megjelenített játék is ebbe a taktikába illeszkedik. Egy-két évvel később a gyártó már felhagyott ezzel a marketinggel, hiszen addigra teljesen egyértelművé vált, hogy a vásárlók túlnyomó része nem szövegszerkeszteni, netán grafikonokat akar rajzolni gépén, hanem kizárólag játékokra vágyik.

Forrás: Tilt #024. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Ha szeretted volna tudni, hogy az Amiga 3000 alaplapján melyik áramkör pontosan mire is szolgál, fogadd szeretettel ezt az igen informatív oldalt. Igaz, a Super Denise, a Fat Gary és a Paula chipek feladatának kiderítése már házimunka lesz...


Forrás: Amiga World 1990/06. A bejegyzéshez jelenleg 10 hozzászólás van.

Miután Steve Wozniak másodszor is otthagyta az Apple-t, sok más teendője mellett a jótékonykodásból is kivette a részét. Ennek keretei között a legendás mérnök azóta (a mai napig!) finanszírozza gyermekkora iskolakörzetének, Los Gatos városának minden számítástechnikai költségét. Az első években még a számítógépek telepítését és karbantartását is ő végezte, ráadásul a tanórák után az érdeklődő diákoknak különórákat is tartott.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Egy Commodore 64-gyel foglalkozó magazin szerkesztőinek kedvenc játékai 1984 legelejéről. Külön gratuláció illeti a Novotrade-et, mert játékuk a hetedik helyet kaparintotta meg!

Forrás: Your 64 1984/04. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.