Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Rendben, sok szenvedéssel a Tales of Destiny PlayStation-verziójában megnyitható az akár négyfős multiplayer opció is, de ez annyira kevéssé fontos része a játéknak (sőt, tulajdonképpen egy rejtett easter eggről van szó), hogy ezt a hirdetést igen meglepőnek tartom...

Forrás: Dengeki PlayStation #064. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Igen, a No One Lives Forever PlayStation 2-verziójában hatvannál is több pálya volt! Igaz, ehhez kellett egy kis csalás is: a már a PC-n is jelenetekre bontott játékban a marketing minden pályatöltés után számolt, és így jött ki a hihetetlen szám.

A port javára kell azonban írni három exkluzív flashback-jelenetet, amelyek hivatalosan kizárólag konzolon voltak elérhetők. Ezek Cate Archer tolvajkarrierje során játszódnak, még mielőtt a hősnő csatlakozott volna a UNITY szervezethez. A pályák akkor szakítják meg a történetet, amikor Archer elájul a történet során.

Forrás: Play 2002/03. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

1969. július 20-án este az észak-karolinai Raleigh városában levő egyik K-Mart üzletben az eladók nézik az Apollo 11 élőben közvetített holdra szállását a tévéosztályon.

Forrás: Facebook. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Hogy miként lehet 320x200 pixelben 4096 színt megmutatni? Hát átmeneteket használva!

A Computer & Video Games magazin illetékesei egyébként annyira utálták a Pioneer Plague-et, hogy a 39%-os értékelés mellett azzal is megbüntették, hogy fekete-fehér oldalra tették a tesztet. Ez persze valahol érthető: a játék kifejezetten unalmas volt.


Forrás: Amiga Computing 1988/05. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Bár a hirdetésben sok különös nincs, így is aktivizálta nosztalgiamirigyeimet az EDO RAM-ok meg az SCSI és EIDE csatolók emlegetése. Sajnos az MMX még kimaradt a szórásból, de pár hónappal később már azt is biztos mindenhol emlegették a reklámok...

Forrás: Boot 1996/08-09. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Bármit is látnál bele esetleg a Ganymed borítófestményébe, azon valójában a Tyran birodalom ellen harcba vonuló bátor szabadságharcos, Lord Mantrex látható Star Warrior típusú vadászgépében. Ellenfelei természetesen a szürkére festett Deathbot lépegetők, amelyek mind eredeti ötletként születtek a fejlesztők műhelyében.

Forrás: LaunchBox. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

A Multitech – a későbbi Acer – második számítógépe belül ugyan nem volt sokkal több egy igen pofátlan Apple II-másolatnál, de a gépház kialakítása mindenképpen egyedinek nevezhető...


Forrás: Computer & Video Games #019. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Egy fejlesztés alatt álló játéknak platformot választani fontos döntés. A legjobb példa erre talán a Space Junk, az Imagitec egyik legdrágább projektje. Ez először Atari Falcon-exkluzívnak készült, majd amikor kiderült, hogy az a platform finoman szólva sem lesz sikeres, a kiadó Mega CD-re váltott. Ez sem jött be, így következett a játék Atari Jaguar CD-korszaka, amit aztán nyilván az Amiga CD32 követett. Amikor ez a konzol is villámgyorsan megdöglött, a kiadó bejelentette PC-re is a kalandjátékot, igaz, eddigre a fejlesztők nagy része tehetetlenségében már otthagyta a játékot, sőt, a legtöbben a céget is, így aztán szép csendben elhallgatták a fejlesztés leállítását.

A Space Junk amúgy egy LucasArts-ihletésű kalandjáték lett volna, amelynek történetét és humorát a brit Red Dwarf tévésorozat inspirálta. A hatvannál is több fura idegen karakter mindegyikét előbb szoborként, majd arról készült latex maszkként formázták meg a fejlesztők, és ez a visszaemlékezések szerint kifejezetten vidám pillanatokat hozott a stúdió életébe.

Forrás: PC Zone 1993/10. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.


Talasszofóbia, rettegés a horrortól, rémálmok a megfulladásról – a magam részéről igen sokat köszönhetek a Scuba Dive Spectrum-verziójának. Igaz, gyerekfejjel sokkal mélyebb, komplexebb és veszélyesebb merülésnek tűntek a játék által kínáltak, mint amit ez a szépen megrajzolt térkép sejtet.

Forrás: Your Spectrum 1984/06. A bejegyzéshez jelenleg 11 hozzászólás van.

Ránézésre a Macintosh-rajongó Douglas Adamst nem töltötte el fékezhetetlen vidámsággal a Hitchhiker’s Guide to the Galaxy játékverziójáért mindössze két év késéssel kiutalt, pöttyös papírra nyomtatott elismerés.


Forrás: Zzap! 64 1987/06. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.