Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.


1983 decemberében, alig egy hónappal a Macintosh premierje előtt az Apple vezérkara New Yorkba utazott a Newsweek magazin meghívására. A címlapsztori előkészítése közben a kaliforniai srácok sokat sétáltak a városban, és a Madison sugárúton belebotlottak az IBM központjának otthont adó épületbe is. A patinás céget akkor az Apple legfőbb riválisának tartó Steve Jobs efféleképpen fejezte ki gondolatait.

A fotót Jean Pigozzi készítette.

Forrás: Cult of Mac. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Amikor az Epyx minden más érdeklődőre rálicitálva megszerezte a 9 to 5 című filmvígjáték (és tévésorozat, és később musical) jogait, a kiadó nekiállt azon is elgondolkodni, hogy ebből milyen játékot lehetne készíteni. Nem jutottak messzire: a játékverzió egy tízujjas gépelést tanító program lett, amelynek bamba minijátékai nagyon távolról hasonlítottak a film egyes jeleneteire.

Az viszont kifejezetten érdekes információ, hogy 1984-ben a gépelést megjátékosító programok önálló műfajnak számítottak; az 1999-es megjelenésekor eredetisége miatt is ünnepelt Typing of the Dead ezek szerint csak felmelegítette, és nem feltalálta a spanyolviaszt.


Forrás: Reddit. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Jó, hát ma már nyilván tudjuk, hogy a 3DO végül nem vált a PC-s játékipar legyőzhetetlen szabványává, de ettől, meg úgy általában az egész 3DO-katasztrófától eltekintve ez egy bitang jó hardver lehetett. Merthogy nem valami emulátorról van szó: a Creative lényegében a teljes konzolhardvert egyetlen méretes ISA-kártyára tömörítette, így az még Windows 3.1-et használó gyenge PC-ken is teljes sebességgel tudta lejátszani a 3DO-lemezeket.

Forrás: 3DO Magazine 1994/12. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A kilencvenes évek közepén a Sharp először a bakfisoknak, majd amikor ez nem sikerült, az egyetemista lányoknak akarta eladni a Pocket Locker névre keresztelt PDA-t. Nem tudom, mennyire riasztó, hogy a célcsoport-váltás során nem kívánták lecserélni a szívtipró urat...

Forrás: Vintage Computing and Gaming. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Sajnos sokan elfeledték már a Kabuki Warriorst, pedig hát a Genki minden bizonnyal sok pénzért cserébe megszerzett Xbox-exkluzív verekedős játéka maradandó emlék volt mindenki számára, aki csak kipróbálta. Hogy mást ne mondjak, ez volt az első játék, ami kiérdemelte a teljesen megérdemelt egypontos értékelést az Edge-magazintól!


Forrás: Next Gen 2001/11. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Nem lehetett egyszerű dolog szexepilt rakni egy kazettareklámba, de a Sony amerikai marketingesei minden kreativitásukat bevetve valahogy megbirkóztak a kihívással.

Forrás: Reddit. A bejegyzéshez jelenleg 10 hozzászólás van.

A magam részéről mindhárom jelöléssel igen erősen vitatkoznék, de figyeljünk inkább arra, hogy 1988-ban a Pepsi is osztogatott díjakat az év legjobbnak tartott (avagy leginkább marketingelt?) játékainak. Ezt olyannyira komolyan vették, hogy a Thunder Blade minden európai számítógépes verziójának borítóján szerepelt a kólagyár logója.


Forrás: ACE 1988/11. A bejegyzéshez jelenleg 3 hozzászólás van.

Szinte bármit megadnék érte, ha a játékcímeket valami belső késztetéstől hajtva az összeállítás második oldalán lefordítani próbáló személy ezt eljátszotta volna az első oldalon prezentált tíz játék mindegyikével is. Nem tudom eldönteni, hogy melyik a kedvencem: a golfjáték Leader Board Fedélzeti irányítóra fordítása, avagy a tengeralattjáró-szimulátor Silent Service, mint Teniszadogatás. E példák mellett a Hacker II vagy a Ghosts 'N Goblins (vagy a kiadónevek) elbaltázott leírása már szinte említésre sem érdemes.

Forrás: Commodore Újság 1987/02. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


Bár a címbe a kelleténél egy szóközzel több került, kifejezetten látványos, a ralizáshoz a kedvet meghozó hirdetést kapott Franciaországban a Colin McRae Rally 3.

Másutt a három rendert külön-külön, két (vagy a legfelső kép esetén akár négy) oldalra is széthúzva használta a Codemasters, de szerintem így még jobb az összkép.

Forrás: Xbox Magazine (FR) 2002/07-08. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Csak egy dolgot tudok elképzelni a Spectrum-dobgépnél: ha a gép BEEP hangjait végre az otthoni nagy hangszórókon keresztül, úgy istenigazán megküldve hallgathatnám!


Forrás: Spectrum Világ 1987/12. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.