Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

A Bell Labs egyik számítógép-gyárának ritkán látott eszköze: egy szalagtisztító berendezés. Az 1967-es fotón az látható, hogy a programok tárolására használt szalagokat minden két-három használat után egy speciális géppel tisztították meg, nehogy a sok por hibás biteket okozzon.


Forrás: Rare Historical Photos. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Két gyönyörű tévéstúdiós hardver: bal oldalon egy Albrecht MWA PB4216 filmszkenner látható, mellette pedig egy ugyanilyen gyártmányú MB42 16 mm-es filmfelvevő áll. Utóbbiból 1982-ben legalább két példány az MTV stúdióban is is dolgozott.

Forrás: DRs Kulturarvsprojekt. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Az amerikai piacra betörni készülő Data East 1990-ben új brandet teremtett: a Draconian volt a cég fantasy szerepjátékainak (ezt takarja a szövegben az FRP rövidítés) gyűjtőhelye. E játékokban sárkány ugyan nem mindig volt, de hát e szónak mindössze annyi lett volna a dolga, hogy jól hangozzék, és rajongókat gyűjtsön. A sorozat mindössze három részt ért meg: a Chamber of The Sci-Mutant Priestesst* már csak a Full Metal Planet követte, meglehetősen furcsa módon – hiszen az egy sci-fi társasjáték digitalizált verziója volt.

*e játék Európában a némileg elfogadhatóbb Kult: The Temple of Flying Saucers néven jelent meg. A három évvel később megjelenő svéd horror szerepjátékhoz, a Kulthoz a közös név ellenére sem volt köze.

Forrás: Amiga World 1990/05. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Ed Newton sok egyedi autót készített élete során, ő tervezte meg például a Rózsaszín Párduc rajzfilmsorozat nyitójelenetében látható pink autócsodát, és bizony ő tervezte az itt látható monstrumot is. A Roach pólógyárnak is igen sokat dolgozott, és amikor a vállalat új főhadiszállást épített, annak megnyitójára ezzel a szörnyszülöttel készült 1978-ban. A RoachCoach még ma is létezik, legutóbb 2011-ben, egy teljes felújítást követően cserélt gazdát.


Forrás: Imgur. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.


Nehéz felbecsülni, hogy összesítve hány ezer munkaóra ment bele minden idők legigényesebb limitált kiadású konzoljába, ebbe a 2000-ben mindössze 50 példányban készült műalkotásba. A Nutty Professor II japán forgalmazója pontosan tudta, hogy holmi ócska, igénytelen konzollal nem lehet majd tömegeket megmozgatni, ezért szakértők és mesterek légióját mozgosítva hozták létre ezt az artisztikus csúcspontot, oxigénpalack nélkül megmászva ezzel a marketing Csimborasszóját.

Forrás: Console Variations. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Amikor az ember ultramodern harci robotot tervez, nagyon fontos, hogy ne csak magassarkú krómtalpat, de emlőket is biztosítson a gépezetnek!


Forrás: PC Action 1993/13. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Az Eidos kiváló üzletet kötött a 3Dfx GPU-gyárral: ők hajlandók támogatni a cég termékeit (ami 1998-ban már amúgy is magától értetődő volt), cserébe pedig egy teljes ajándék marketingkampányt kaptak az új barátaival dicsekedni vágyó gyorsítókártyásoktól.

Forrás: PC Accelerator 1998/10. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


A seattle-i Manley & Associates fejlesztőstúdió igen sok műfajban alkotott, ám legérdekesebb művük mindenképpen a Predator-sorozat volt. Ez nem holmi mélyűri vadászokat szerepeltetett, hanem földi ragadozó állatokat: az első rész a szűkszavú, mégis beszédes Wolf címet (és ezt a meghökkentő borítót) kapta, a második pedig természetesen a Lion volt.

Ebben egy, a Serengeti Nemzeti Parkban élő oroszlán (vagy akár egy teljes falka) felett vehetjük át az irányítást, részben tényleg ragadozva, részben pedig a vadászok elől bújkálva és menekülve.

Sajnos a fejlesztőket Need for Speed-tömegtermelés céljából 1996-ban megvásárolta az EA, így a furcsa ragadozószimulátorok sora nem folytatódhatott.

Forrás: PC Entertainment 1996/01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Reklámnak ritka ötletes, ami még akkor is figyelemre méltó, ha a hirdetett termék sosem lett igazán sikeres.


Forrás: Wired 1996/01. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


A videojátékok korai éveiben még nem minden játékról lehetett eldönteni, hogy absztrakt pixelei és sprite-jai pontosan mit is próbálnak ábrázolni. Ilyen helyzetben jött remekül egy-egy jól megrajzolt dobozkép, vagy néha akár egy hirdetés is. A Lock ’n’ Chase esetében szükség volt az utóbbira is, hisz borítója, bár nem volt ronda, de kevéssé informatív módon így nézett ki.

Forrás: Blip 1983/04. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.