Amikor a Capcom hat Mega Man-felvonást követően átugrott az újgenerációs konzolokra, igen furán osztotta meg erőforrásait a két gép között: a SNES azt a legjobb designerekkel összehozott remek Mega Man X-et kapta meg, amely minden szempontból generációs előrelépésnek számított, Mega Drive-on viszont egy kiszervezett fejlesztésű remake született.
A Wily Wars alcímmel felruházott program az első három epizód kicsit megszépített gyűjteménye volt. A kiadó amerikai szárnya vélhetően nem tudott erről a tervről, így egy ideig ezt is rendes folytatásként kezelték, még egy – meglehetősen randa – borítót is rajzoltattak ahhoz. Amikor azonban kiderült, hogy ez nem egy „igazi” új játék, a fizikai megjelenést lefújták, és csak digitálisan terjesztették a programot, a Sega Channel rendszeren keresztül árulva azt. Európát nem zavarta a retró, és az eredeti japán illusztrációt felhasználva itt dobozosan is megjelent a program.
Forrás: Video Game Ephemera. Állandó link a bejegyzéshez.
