Napi retró

A Nintendo amerikai szárnyát alapító és vezető Minoru Arakawa alaposan kielemezte az Atari és az egész nyugati konzolpiac 1983-as bukását, és arra jutott, hogy annak oka legfőképpen az volt, hogy a gépre bárki bármilyen szemetet kiadhatott, így az elérhető játékok átlagos minősége a nagyszerű alkotások ellenére is igen alacsonyan volt. Hogy ezt elkerüljék, öt darabban maximalizálták az egyes cégek által egy naptári évben kiadható NES-programok számát; a remény az volt, hogy ezzel a minőség felé tudják eltolni az arányt. A konzol eszelős sikerét követően ugyan a Nintendo már szabadabban bánt a korábban ritka kincsként kezelt fejlesztői készletek kiosztásával, így több olyan kiadó is esélyt kapott, akik a minőséget akkor sem ismerték volna fel, ha az arcon köpte volna őket, de e limit miatt elárasztani még ők sem tudták a piacot.

Akadt azonban néhány megbízható kiadó, akik voltak akkorák, hogy nagyobb számban is sikervárományos játékokat tudtak gyártani. Mivel Japánban nem volt ilyen megkötés, több japán kiadó is kapott engedélyt a csalásra, azaz névleg független cégek alapítására, akik aztán az eredeti kiadó játékait terjesztették: a Konami például Amerikában Ultra, míg Európában Palcom néven alakított ilyen leányvállalatokat – és lényegében pénzfeldobás döntötte el, hogy melyik logót viselte egy adott játék.