Akihabarától Den Den Townig
Bár a legelső játékprogramok Amerika egyetemein születtek meg, és azt hiszem túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a játékipar létrejöttét is az 1972-ben megjelenő Ponghoz köthetjük, az biztos, hogy erre a csodás új élményre Japán hihetetlenül hamar reagált. A két legelső japán videojáték szinte egyszerre, 1973 júliusában jelent meg; a később oly sziporkázó kreativitásnak még nyoma sem volt, hisz mind a Pong-Tron (Sega), mind az Elepong (Taito) pofátlan klón volt csupán. Ezzel megindult az elektromechanikus játéktermek digitálissá alakulása a szigetországban is, és az 1978-as Space Invaders, majd az 1980-as Pac-Man beindították Japán máig tartó lelkesedését e hobbi iránt.
Játékok különféle Neo Geo konzolokra és 3DO-ra, végigjátszás-könyvek és művészeti albumok tömege, no meg néhány száz játékzenei album az egyik oszakai Super Potato üzletben.
Japán sok tekintetben másként működik, mint „a nyugat”, és ez alól a játékvilág sem tudja vagy akarja magát kivonni. Hogy csak egy igen fura példát hozzak, míg mondjuk a nyugati játékoknál nemhogy a pontos megjelenési nap nem ismert, de sokszor még az évben sem lehet biztos az ember, addig Japánban a hetvenes évek legvégétől indulóan totális a pontosság; például az első Pac-Man játéktermi automaták 1980. május 22-én kezdték gyűjteni a százjeneseket. Ellenben jó ideig a japán fejlesztők és kiadók semmit nem törődtek az archiválással, így több száz, talán több ezer korai játék forráskódját, design-dokumentumait, eredeti illusztrációit egyszerűen kidobták, miután gond nélkül megjelent a játék – ez pedig Amerikában és Európában, ha nem is példátlan, de sokkal ritkább volt.
És ha a játékok készítése eltérően zajlott, hát a játékok, és főleg a retróba sorolható programok árusítása is kicsit másként működik Japánban – és erről fog szólni ez az írás. Noha természetesen azt nem merném állítani, hogy úgy ismerem a japán játékpiacot, mint a tenyeremet, az elmúlt tíz évben azért elég sok időt töltöttem e boltok felkutatásával és a polcok előtti nyálcsorgatással, hogy legalább vázlatosan eligazodjak ebben a világban. Szintén fontos tudni, hogy ez egy meglehetősen dinamikus piac, és például 2016 és 2017 között az általam frekventált helyek közül legalább három tokiói és egy-egy oszakai, illetve kiotói bolt csukta be kapuit, vagy alakult át valamelyik mamutcég felvásárlása nyomán. Az itt leírtak tehát a 2017. szeptemberi állapotokat mutatják, és az online boltokkal nem foglalkoznak.
Ilyen képekhez se képességem, se gépem, de valahogy így néz ki esténként Akihabara a főút és az állomás között. (Forrás: Gaijinpot.)
Mamutcégek a pályán
Természetesen az új játékokat Japánban is elsősorban az elektrotechnikai bolthálózatok árulják. Ezek a bődületesen nagy, csillogóra polírozott üzletek a tévéktől a hajszárítókig, a hűtőszekrényektől a rizsfőzőkig, a gyerekjátékoktól a sátrakig bezárólag mindennel foglalkoznak rengeteg emeletükön, de általában az egyik szint legalább felét a videojátékok foglalják el. Itt elsősorban a kurrens konzolok és az új megjelenések kapják a figyelmet, ami itt a Nintendo (Switch, 3DS és kevéske DS) mellett PS3-as és PS4-es kínálatot jelent, a legtöbb helyen Vitával is. Néhol van egy apró Xbox One-sarok is, de érezhetően nem ez a fókusz. E boltokban kapni gépeket, digitális termékekre vonatkozó vouchereket, végigjátszás-könyveket és művészeti albumokat is. A külföldi vásárló ezekben az üzletekben az útlevele bemutatását követően ÁFA-mentesen (ez 8%, az árcédulákon levő áron felül) vásárolhat.
Az akihabarai Laox és rengeteg vásárolni érkező látogatója.
Ezek az üzletek általában a legforgalmasabb metró-állomások mellé települnek, és a legnagyobb koncentrációjuk természetesen Tokióban és Oszakában található – a többi nagyváros általában egy-egy ilyen központtal rendelkezik. A legnagyobb hálózat a Yamada Denki cégé, de hiába van több száz boltjuk szerte az országban, látogatóként nagy valószínűséggel csak LABI névre keresztelt, belvárosokba helyezett megaközpontjaikkal fogunk találkozni. A rivális Laox hálózat elsősorban a vámmentességgel hirdeti magát, és ezzel elképesztő mennyiségű jómódú kínai vásárlót csalnak magukhoz – a nagyobb boltokhoz szinte percenként érkezik egy új, telitömött turistabusz. E cégek egyre inkább az Amazonnal viaskodnak a piaci részesedésért, ezért egyre szerteágazóbb a kínálatuk, a kerámiakésektől a kézkrémeken át az öltönyökig minden megtalálható bennük, a játékok itt kicsit kevesebb figyelmet kapnak – de nem hiányoznak.
A Tokióba látogató vándor egész biztosan hamar össze fog akadni a Yodobashi Camera és a Bic Camera igen hasonló vörös logóival is. Ezek a láncok – a szintén szerteágazó kínálatú, legnagyobb megaboltjaikat leszámítva – inkább az elektronikai cuccokra koncentrálnak, és ezen a téren próbálnak egymással vetélkedni. Játékkínálatuk általában csaknem teljes, már ami az új címeket illeti, és a nagy megjelenések körüli sorbanállások is általában e boltoknál történnek.
A shinjukui Capcom Bar bejárata nagyszerű hangulatú helyet rejt.
Egy stílusos Resident Evil-koktél, injekciós tűbe rejtett, színezett rummal.
Egy vitrin, végtelen kincs. Pedig Rob és az a szép DC nem is fértek a szekrénykébe...
Hat emelet, és csak az egyikre mehetsz fel – melyiket választod?
Minden, ami használt
A sok, Japánnal kapcsolatos sztereotípia közül kettő mindenképpen igaz: az átlagos lakásméret tényleg megdöbbentően apró, és a japánok tényleg csak az igényes dolgokat vásárolják meg. A két szokás kombinálódásának eredménye ránk nézve pazar: a helyspórolás végett sokkal könnyebb szívvel adják el használt cuccaikat, mint mi (vagy legalábbis én), ám azok gyakorlatilag mindig tökéletes állapotban vannak – ami nem ilyen, azt a boltok be sem veszik. Ennek köszönhetően Japánban a „használt” áruk körül nincsenek olyasféle negatív konnotációk, mint nálunk – ott a használt is minőségi, legyen szó könyvről, ruháról, hardverről, vagy épp játékról.
A Book Offnál a játékok is könyvszerűen, a japán abc szerint vannak kirakva, így a hiragana és a katakana ismerete ajánlott. A többi boltban inkább a játékstílusok szerinti csoportosítás a jellemző.
Ennek talán legjobb példája a Book Off megahálózat, amely eredetileg természetesen használt könyvekkel kezdte a kereskedést (egy speciális géppel töredékmilliméternyit lereszelnek minden lapról, így tényleg vadonatújnak tűnik minden), de mára rengeteg egyéb boltjuk is van. A Hard Off természetesen elektronikai cikkekkel foglalkozik (a gitároktól az órákon át a konzolokig), az Off House lakberendezéssel, a Hobby Off akciófigurákkal és kártyajátékokkal, a B-Style, B-Kids és B-Sports üzletek pedig természetesen ruházattal. Nekünk elsősorban a Japánszerte mindenhol megtalálható Book Off fog kelleni, hisz ezekben pár méretes polcot mindenütt kapnak a videojátékok is. Mivel ezt a hálózatot mindenki ismeri, igen sok játék folyik be ide olyan emberektől is, akik nincsenek tisztában azok valódi értékeivel – ez jónéhány éve még azt jelentette, hogy igazi ritkaságokat is lehetett itt találni; ma azért ez legfeljebb a kisebb városokban történhet meg, másutt egyszerűen a specializált boltok levadásszák ezeket.
Itt kell megemlíteni a Manga Souko nevű hálózatot is, amely elsősorban a Tokiótól távoli, kisebb városokra koncentrálva terjeszkedik. Ezekben gyakorlatilag mindent, de tényleg mindent megtalálhatunk kanadai kiadású Garfield-magazinoktól a ’70-es évekbeli kínai operaénekesek bakelit-albumain át óriási hintaszékekig; és a legtöbb ilyen boltban megdöbbentő kínálat van játékokból és hardverekből is. Az árak itt fantasztikusak, ráadásul mivel kevesebb az ezeket is ismerő nyugati turista, meglepően ritka dolgokat is találhatunk.
És nem hagyhatom ki a Mandarake-et sem a felsorolásból, bár pont e boltokban nem mindig van videojáték. A leginkább központi helyen – Shibuyában – levő boltban például nincs ilyesmi, ám a millió művészeti album, akciófigura, manga és doujinshi terén így is szédítő a felhozatal. Én közel egy éve kerestem egy réges-régi Dragon Quest-mangát; Ebayen sosem járt, a Yahoo Auctionsön pedig 9000 jent kértek az egyetlen elérhető példányért. A Mandarakéban fél perc türelmet kértek, és elő is varázsoltak egyet belőle. És a slusszpoén: 600 jenbe került! Ha a játékkínálatukat is böngésznéd, a Nakano Broadway bevásárlóközpontban levő, 12 külön boltból álló „szektoruk” érdemes a figyelemre.
Egy oszakai Book Off bejárata, a játékok a mínusz egyedik szinten vannak.
A lenyűgöző shibuyai Mandarake a BEAM bevásárlóközpontban.
Csak azért, mert egy akciófigura 50 éves és kicsit gagyi, még nem számít szemétnek.
Sega-paradicsomi állapotok az egyik oszakai Super Potato üzletben.
Retroprofik
És ezzel elérkeztünk azokhoz a boltokhoz, melyek kifejezetten a retrojátékokra koncentrálnak. A kicsit részletesebben kitárgyaltak mellett természetesen rengeteg egyéb bolt is akad – némelyek Akihabara vagy Den Den Town utcáin próbálnak a nagyok közt megélni, mások a legváratlanabb helyeken bukkanhatnak elő; egy elegáns bevásárlóközpont egyik szintjén, Ueno piacán a sok halbolt között, az egyik legszebb kiotói templom melletti mellékutcában. Ezekre sajnos információhiány miatt nem tudok kitérni.
A nagoyai Super Potato ugyan nem akkora, mint az oszakai vagy tokiói boltok, de ahogy az emeleti kirakat mutatja, régi konzolok terén talán még jobb is a felhozatal.
Az egyik oszakai Geo, természetesen a nyitvatartás hajnali 2-t jelent.
A legismertebb hálózat ma már mindenképp a Super Potato, összesen kilenc bolttal. Hírnevének három következménye van: egyrészt messze itt a legnagyobb a kínálat, nem nagyon volt olyan játék, amit valamelyik szuperkrumpliban ne találtam volna meg. Igaz, megvenni sokszor nem sikerült, mert a második következmény az, hogy az árak itt magasak, hisz az „igazi” árakat nem ismerő nyugati turista simán kifizet pár száz, esetleg ezer jennel is többet egy-egy rég keresett programért (fontos tudni, hogy így is bőven-bőven az Ebay árai alatt vagyunk; és nyilván postaköltség sincs). És ezzel elérkeztünk a harmadik dologhoz: bizony a Super Potato akihabarai boltját néha kegyetlenül kifosztják a turisták, főként a Tokyo Game Show előtti napokban találkozhatunk lefosztott polcokkal. Az akihabarai üzlet azonban mindenképp ajánlott felkeresésre, a harmadik emeleten Famicom, Super Famicom és japán PC-s játékok várnak ránk, a negyediken minden más (köztük a teljes Sega- és PlayStation-kínálat), az ötödiken pedig Stöki kedvenc retro játékterme, ahol 3D és poligon nincs, nagyszerű programok viszont csőstül.
Tokiói specialitás a Trader hálózat – négy bolttal –, ahol sokkal kevesebb a turista, így még csúcsidőben is bőséges a kínálat. Az eltérő boltok eltérő hangsúlyokkal dolgoznak, a TRADER1 például a legnagyobb importjáték-mekka (értsd: amerikai szoftverek), a TRADER3-ban idolok fotókártyái foglalnak el majdnem egy teljes szintet, a shinjukui TRADER4-ben pedig még pornó is akad, ha valakinek ilyesmire lenne ingere egy boltban, ahol amúgy tökéletes állapotú PC-FX-ek és Virtual Boyok is hemzsegnek.
Két másik hálózatról is meg kell emlékezni: a Geo Hyper Media és az A-Too is a Traderhez hasonlóan elsősorban használt játékokkal, filmekkel, zenével és mangával foglalkozik. Ismeretlenségük csupán annak köszönhető, hogy nincs akihabarai boltjuk (sőt, az A-Too egész Tokiót kihagyja), de ha máshol rájuk bukkanunk, mindenképp érdemes átböngészni a kínálatot. Idén a legtöbb zsákmányt például a Geo-ban tudtam beszerezni, jó 10-15%-kal olcsóbban, mint amilyen árak a Super Potatoban vártak.
A Tokió Ikebukuro negyedében levő óriási Sega játékterem.
Akihabara egyik kisebb Taito játékterme, mellette a TRADER3 bolttal.
Az Undead Line-ról akartam cikket írni, de ez bőven meghaladta a kereteket.
Kis keresgéléssel abszolút tökéletes állapotú konzolokat is találhat az ember.
Akihabara
Vitathatatlan: Akihabara a világ egyik legjobb helye. Már a világháború előtt virágzó elektronikai piac volt itt, így az Electric Town elnevezés nem valami modern találmány. A hely legendássá válásában sokat segített, hogy a ’45 utáni évek legnagyobb feketepiaca is itt telepedett meg, aztán ez az 1980-as években alakult át a számítógépek és a manga iránt rajongó otakuk központjává. És noha a kínálat változott egy keveset azóta, még mindig a szubkultúrák uralják a vidéket.
Egy – hadd dicsérjem magam! – tökéletes pillanatban elkapott panorámakép Akihabara főutcájáról, 2015 nyaráról.
Jó 30 éve ilyen boltok adták Akihabara nyüzsgésének jókora részét. Mára csak az egyik vasúti felüljáró alatt maradt meg néhány üzlet.
Az épület kívülről nem nagyon árulkodik arról, hogy három emeletén terül el a leghíresebb akihabarai intézmény, a Super Potato első és máig legfontosabb üzlete.
Igen sokáig apró boltok kaotikus, neonfényes – és esős napokon igencsak cyberpunk-hangulatú – hálózatából állt a környék, ahol a játékoktól a szexkellékekig, az elektroműszerész szerszámoktól a Godzilla-figurákig minden kapható volt. Manapság már itt is a sokemeletes, csupaüveg megaboltok uralják a látképet, amelyek közül kiemelkedik a Yodobashi Akiba, egy bődületesen hatalmas üzletmonstrum.
A klasszikus, párnégyzetméteres, ám több ezer eltérő biszbaszt áruló boltok évről évre szorulnak vissza. Noha a hangulatnak biztos be fog tenni, amikor az utolsó parányi, egy öregúr által üzemeltetett standot is elbontják valami ultramodern épület kedvéért, sajnos tény: olcsó kábelek, csavarok, kapcsolók, csavarhúzók, izzók és walkie-talkie-k árusításából manapság már nem nagyon lehet a bérleti díjat kigazdálkodni.
Noha Akihabara természetesen egy igen nagy kerület, a retrovadász számára elsősorban a fent látható főút, illetve az a mögött található párhuzamos utca érdekes, az összes fontos bolt itt található. Maid cafék és mobiltelefon-boltok, nyolcemeletes PC-alkatrész megaüzletek és cosplay-központok váltják a játéktermeket és a különféle gyűjtögetős kártyajátékok lapjait egyenként árusító boltok tömegét. Olcsó ramen-éttermek és elegáns francia cukrászdák vannak egymás mellett, a Gundam-café meg csak pár méternyire van az AKB48 tömeges lányzenekar szentélyétől. Százéves minitemplomok és kirakodóvásárok, könyvesboltok és elképzelhetetlenül nagy mangaüzletek vannak mindenhol, este pedig mindez neonfénytől ragyog – nincs még egy ilyen hely a világon!
Amennyiben a retrojátékok érdekelnek, kis túlzással minden második üzletbe érdemes betérni, de a mellékutcában található Super Potatót, illetve a főúton található három TRADER-t semmiképp ne hagyjuk ki. Sok – bár egyre fogyatkozó számú – kisebb üzlet is akad, amelyek legalább részben régi játékokkal foglalkoznak; ha egy lavórnyi százjenes Famicom-kazettát látunk egy üzlet előtt, oda mindenképp megéri betérni. A könyvesboltok művészeti albumok tömegét forgalmazzák, az akciófigura-központokban temérdek játék hőseit megvehetjük plasztikformába öntve, és persze a manga-üzletek is csűdig vannak játékokkal kapcsolatos cuccokkal.
A Super Potatotól nem messze egy doujinshi-bolt is akad, itt rajongói készítésű és kiadású (PC-s) játékokat, „fan bookokat” (bármi is a téma, a tartalom általában ultrakemény fétispornó) és mangákat vásárolhatunk. Az árak itt magasak, de mivel egy csomó játék és könyv még száz példányban sem jelenik meg, itt tényleg exkluzív dolgokat szerezhet be az erre vágyó ember.
2015-ben néhány foghíjas telken még feltűntek ilyesféle zsibvásárok, idén ezeknek már nyomát sem találtam (vagy rosszkor keresgéltem persze).
Ha valahol PC-s játékot árulnak, az ez a kategória lesz. A „használt” kitétel vajon itt mit jelenthet? (Ez amúgy még nagyon nem a legextrémebb játék volt!)
Nem tudom, mi a ritkább Japánban: a Bandai-féle Playdia konzol, vagy az elsőgenerációs Xbox, abból is egy kiváló bundle.
A doboz állapota, a kézikönyv megléte igencsak befolyásolja a hardverek árát – ha az ilyesmi nem érdekel, „zacskós” kiszerelésben is kaphatók a gyakori gépek.
Den Den Town
Japán második legnagyobb városa tulajdonképpen az elegáns Kiotó punk testvérének tűnik: a lányok kimono helyett miniszoknyát hordanak, a tradicionális ételköltemények helyett a legfurább gasztronómia kombinációkban tobzódik (amelyeket nem elköltünk, hanem befalunk), ezeréves templomok helyett pedig ultramodern bevásárlóközpontjaira és a világ minden áruját felsorakoztató bevásálóutcáira, piacaira büszke. És Den Den Townra, Akihabara vidéki rokonára – már amennyiben egy 17 milliós városegyüttest vidéknek nevezhetünk…
Meglepően ritkán takarított, de azért büszke tábla jelzi, hogy itt kezdődik nyugat-Japán egyik legjobb környéke.
A játéktermekben néha igen meglepő masinákra bukkanhat az ember...
A kisebb településnyi Namba metróállomás déli kijárata már jelzi, hogy jó helyen vagyunk: két óriási játékterem közt egy kétszintes Super Potato ráncos krumplija mosolyog a vándorra. Ha nem értjük, hogy a több ezer játék közt miért van ilyen kevés Nintendo-termék, csak pár száz métert kell gyalogolni, hisz a hétemeletes Namco-játékterem melletti kis utcában vár a következő Super Potato (a harmadik idénre bezárt). A környék vékonyka utcái gyakorlatilag végtelen számú geek-boltot rejtenek: ha gyűjtögetős kártyákra, akciófigurákra, anime DVD-kre, XXXXL-es, férfiszabású diáklány egyenruhákra, kétemeletes Gundam-boltra, maid cafékra, laserdisc-üzletekre, BL- vagy yuri-mangák ezreire vágynál, Den Den Town készen áll rá, hogy elvarázsoljon és kiszolgáljon.
Ami a játékfelhozatalt illeti, a két krumplis bolt mellett a főutca mentén található Geo és A-Too jelenti a fő vonzerőt – ami ebben a négy boltban, ezen az 500 méteres távolságon nem található meg, arra valószínűleg úgysem lenne pénzünk (vagy senkit nem érdekel Japánban; Amigát vagy Spectrumot ne keressünk ebben az országban).
Európában sosem forgalmazott platformok szinte teljes játékkínálata elérhető itt, jóval több Famicom-játék kíséretében, mint amiről valaha is szerettél volna tudni. Ha a pénztárca és a csomagméret nem akadály, itt megvásárolható a valaha létezett összes japán konzol, kiegészítve néhány már-már teljesen elfeledett érdekességgel is – hogy mást ne mondjak, ennyi Apple-Bandai Pippint és PC Engine Duo RX-et még Tokió legjobb üzleteiben sem látni. A környék amúgy kora estétől elevenedik meg igazán, a boltok legalább fele fényes nappal még nincs is nyitva – igaz, ez összefügghet azzal is, hogy ha nem is az utcaszinten, hanem pár emelettel feljebb majdnem mindenhol található ipari mennyiségű pornó is, a kérdés igazából csak az, hogy az adott helyen annak épp melyik válfajára koncentrál a minden bizonnyal igényes kurátor…
Bármelyik boltban is járunk, egy dolog biztos: az igazán ritka játékokat egy külön vitrinben állítják ki. Az árcédulákkal pedig itt senki nem szívbajos.
Az a Mobile Suit Z Gundam: Hot Scramble – Final Version tényleg 200.000 jenbe kerül. Ebből a verzióból csak 1000 példányt gyártottak, így a világ egyik legritkább játéka!
Ahány verzió csak létezett a PC Engine-ből, az kapható az A-Too boltban.
Egyetlen apró karcolás (nem a képernyőn!) több ezer jenes árcsökkenést jelenthet.
A cikk 2017 októberében lett publikálva.