Kelet-nyugat 17:9
Pöttyet megcsúszva, de hetedik alkalommal is összeállítottam az előző év legjobb játékborítóit összegyűjtő listát, és bizony most sem volt könnyű dolgom – elvégre a digitális piacok térhódítása már konzolon, sőt, Nintendo-konzolon is a piac legalább 60%-át elérte, és ezért a 2020 előtti korszakhoz képest a megszokottnál észrevehetően kevesebb dobozos játék jelent meg; igaz, ezt ellensúlyozva Switch-en minden korábbinál több indie, illetve kiskiadós játék kap rendes, bolti forgalmazást. Már ismerős módon az új nagykiadós, csúcskategóriás játékok hiányoznak a listáról; ott muszáj teljesen biztosra menni, ezeréves design-kliséket, morcosan nézelődő fegyveres alakokat (a japán visual novel-piacon pedig ledér iskoláslányokat) használni a borítón. Valószínűleg igaz persze, hogy egy, az átlagostól radikálisan eltérő stílusú képpel a vevőközönség egy része akár el is riasztható, de ha a kompozíció, a színválasztás és a művészi igényesség a helyén lenne, szerintem jóval több játékos akadna, aki pont emiatt venne le a polcról egy játékot – vagy kattintana ikonjára a digitális üzletben.
Ahogy eddig, most sem klasszikus, rangsort kifejező toplistáról van szó, egyszerűen ABC-sorrendben következnek az általam az átlagnál jóval vonzóbbnak vagy érdekesebbnek talált 2022-es borítók. Az sem változott, hogy csak azon programok jöttek számításba, amelyek tényleges és széles körű bolti megjelenést is kaptak, elvégre a díjazás legalább részben annak szól, hogy a grafikusok miként tudtak megbirkózni a logók és kötelező feliratok elhelyezésének undok problémakörével. Most sem szerepeltettem azokat a képeket, amelyeket korábban már – más platformon vagy más régióban – díjaztam. Ahol van nyugati kiadás, ott annak címét használtam, akkor is, ha az elismerés mondjuk kifejezetten a japán verzió borítójának szól.
A 2016-os lista itt van, a 2017-os kiemelteket itt lehet megtekinteni, a 2018-as díjazottak itt találhatók, 2019 legjobbjairól itt írtam, a 2020-as elit itt nézegethető, a 2021-es győztesek pedig itt sorakoznak.
Astroneer
Nem sok olyan játékműfaj akad, amelyben még nem született olyan alkotás (vagy legalábbis én nem találtam olyat), amit legalább kicsit tudnék élvezni, de a nagyon komplex gazdasági menedzserek és a harci repülőszimulátorok mellett a játékosnak teljes szabadságot adó, küldetések, történet és karakterek helyett terraformálást, craftolást és építkezést előtérbe toló kategória is ilyen. Minecraft, Terraria, Astroneer – minden erényük ellenére egyik sem tudott fél óránál tovább lekötni. Ezzel persze milliók vannak másképp, és hiába jelent meg az Astroneer is a távoli 2019-ben, népszerűsége azóta is csak nő, olyannyira, hogy az alaposan megkésett Switch-kiadás is kapott dobozos terjesztést.
A korábbi konzolos kiadások borítójába nem sok kreativitás szorult, de a siker magabiztossá tette a fejlesztőket, akik most egy sokkal vidámabb, gyurma-dioráma érzetű festményt pakoltak a dobozra – engem pedig ezzel a koncepcióval mindig is meg lehetett venni.
Aviary Attorney
(definitive edition)
1848 Párizsában igen magasra hágtak az indulatok, így szükség volt jó ügyvédekre, ügyészekre és bírókra egyaránt. De mennyivel szórakoztatóbb lenne az ekkor tárgyalt ügyeket állati karakterek világába helyezni, tette fel a kérdést a két főből álló Sketchy Logic fejlesztőcsapat – majd egy sikeres Kickstarter-kampányt követően bebizonyították: nagyon. A tárgyalást és a nyomozást bevallottan (igaz, tagadni nehéz is lenne) az Ace Attorney-játékok nyomán építették fel, de Jayjay Falcon védőügyvéd forradalmi ügyei néha még Phoenix Wright kusza tárgyalásainál is kalandosabbak.
Ha a játékmenet egyértelmű ihletőjének az Ace Attorney-sorozat nevezhető, hát az Aviary Attorney kinézetéért egy XIX. századi francia grafikust kell felelőssé tennünk. A Grandville néven publikáló Jean Ignace Isidore Gerard alkotta ezeket a zoomorf karikatúrákat, és stílusa közel 200 évvel később is frissnek és izgalmasnak hat. A játékot egy szingapúri kiadó adtak ki Ázsia több országában, és ezúttal csak amiatt szerepel itt a japán kiadás, mert kizárólag abból találtam nagyfelbontású verziót.
BABA IS YOU
Minden embernek másként jár az agya, ezért az eltérő jellegű logikai kihívásokra is másként reagálunk. A Baba is You az a játék, amelynek zsenialitását elismerem, messziről csodálom, de én egyszerűen nem vagyok képes komplexebb kihívásait megoldani. Érdemes kipróbálni, mert kategóriájának egyik nagyágyúja, amely logikai operátorok bájos tálalásával sokszor egy pályán belül is teljesen átalakítja saját szabályrendszerét – de arra semmiképp ne számítsunk, hogy majd minden feladatot elsőre megoldunk.
Gyilkos elmetorna, ámde igen aranyos tálalásban, hogy legalább az csökkentse valamicskét a játékosra nehezedő stresszt. A fehér jószág maga Baba, alatta pedig Keke húzza a lóbőrt – és mindez ismét gyurmaszerű kialakítással!
Catty & Batty:
The Spirit Guide
Bár ordító sikert aratott a Lemmings, mégis meglepően kevesen próbálták meg feljavítani, vagy legalább leutánozni. Az utóbbi pár évben azonban mintha elindult volna valami mozgolódás e téren is: idén a Humanity, 2022-ben pedig a Catty & Batty gondolták át, hogy mit lehetne kezdeni segítség nélkül bambán masírozó lények tömegével. Ebben a parányi játékban kizárólag a szellemek útját módosító dobozokat lehet lepakolni, a trükk inkább abban van, hogy szinte minden pálya valami új nehezítést dob az útépítésbe.
Azt talán nem kell bizonygatnom, hogy ez a borító egyedi, de abban is biztos vagyok, hogy ezt az egyszerű firkát nem mindenki tartja szimpatikusnak – aki így gondolkodik, azt felszólítanám, hogy nézze meg azt a nyolc dögönyöznivaló szellemet, hátha ettől átgondolja véleményét.
DyinG Light
(Platinum Edition)
„Zombik és parkour” – valószínűleg így szólt a Dying Light legelső papírra vésett designterve. Ez a kombináció végül kiváló ötletnek bizonyult, bár az sem hallgatható el, hogy a játék igazi formáját csak évekkel a megjelenés után érte el. A premier egyébként még 2015-ben volt, így elég meglepő, hogy 2022-ben még volt igény egy új, majd’ minden DLC-t tartalmazó kiadásra. (Ez a verzió, ezzel a dobozképpel az Egyesült Államokban még tavaly megjelent, de akkor lemaradtam róla; szerencsére Japán akkora késésben van, hogy most be tudtam pótolni.)
Nyilván nem zavart volna senkit, ha az a három idézet nem éktelenkedik a doboz tetején (komolyan, hány Japán játékos tudhatja, hogy mi az a Gamingreactor?!), de az a kis vörös szín kicsit talán még jót is tesz a kompozíciónak. Az egymásra vicsorgó zombifejek önmagukban nem számítanak eredeti ötletnek, de ez szerintem jobban néz ki, mint az eredeti doboz fekete-sárga színösszeállítása.
Elden Ring
2022 legjobb játékáról ma már nem sok újat lehet elmondani, a podcastban beszéltünk eleget az akció-RPG érdemeiről. Ehelyett inkább morgok egy kicsit: mire a kiegészítő megjelenik, már rég elfelejti mindenki, hogy miként is lehetett optimálisan használni karakterét...
Bár a borító tervezői választhattak volna Limgrave egyik romjánál jóval látványosabb hátteret is, a Vyke-ot ábrázoló festmény így is kitűnően adja át az Elden Ring világának rideg, reménytelenséget sugárzó hangulatát.
F.I.S.T.:
Forged In Shadow Torch
Kis ember nyúl nagy bottal ököllel jár, ahogy a közmondás tartja, és ha valakire, hát Rayton fülesre ez hatványozottan is igaz. A metroidvania műfajban az utóbbi évek hatalmas rivalizálást, friss ötleteket és kolosszális játékokat hoztak, és bár a F.I.S.T. szerintem nincs az igazi elitben, így is élvezetes játék lett.
Errefelé ritkán látni nyulakat akcióhősként, de a F.I.S.T. Kínában készült, ahol talán más jellegű népmesék és képzettársítások léteznek a puha, nagyfülű állatkákkal kapcsolatban. Ez a nyuszi odaver!
GrimGrimoire OnceMore
Minden azzal kezdődött, hogy George Kamitani beleszeretett a StarCraftba, majd elolvasta az első Harry Potter-könyvet. Sokat gondolkodott azon, hogy miként is lehetne házasítani ezt a két, meglehetősen eltérő világot konzolon, és ebből született meg végül 2007-ben a GrimGrimoire. A varázslóiskolába helyezett RTS ugyan fura ötlet volt, de jobbára működött – ám sajnos a tervezett folytatások a gyenge eladások miatt nem jöhettek létre; 2022-ben viszont legalább egy nagyszerű remake született.
Az eredeti borítón a főszereplő Lillet kevéssé elegánsan egy seggreesés közepén volt ábrázolva, most viszont nem bánt így el vele a karaktert megálmodó Kamitani. A kompozíció remek, még akkor is, ha a karakterek csak úgy feldobálva kerültek a képre.
Harvestella
Egy rész fantasy RPG, egy rész kertészkedés, egy rész közösségi életszimulátor – a Harvestella legközelebbi rokona a Rune Factory, de azt azért nem sikerült minden tekintetben meghaladni.
Bár nekem a Harvestella grafikus stílusa mindig is unalmasnak, kicsit átlagosnak tűnt, a borító (feltehetően Isamu Kamikokuryo műve) kapcsán már más a véleményem. Ez nem csak a négy ismert évszakot mutatja be, de a játék háttértörténetében fontos ötödiket, az évről évre egyre hosszabb és egyre halálosabb quietust is felvillantja.
Toaplan Arcade Garage: Hishou Same! Same! Same!
Tavaly ugyanebben a rovatban szerepelt az első Toaplan Arcade Garage, most pedig szerencsém van bemutatni az M2 következő fantasztikus remake-csomagját. Az Európában Flying Shark, illetve Fire Shark néven futó játékok ugyan soha nem voltak legnagyobb kedvenceim, ráadásul az is idegesítő, hogy a konzolos portokat az amúgy is drága játék DLC-ként terjeszti, de az M2 ezúttal is remek modernizációt hajtott végre.
A tavalyi borító egy fura tigrissel hódított, a mostanin pedig az ég kékjébe vesző csodálatos cápát láthatunk. A logótól a repülőkig minden fantasztikus; igazán nagy kár, hogy valószínűleg ez a pakk is megmarad Japán-exkluzív megjelenésnek...
Koumajou Remilia:
Scarlet Symphony
Számomra a Tohou Project mindig is kicsit megközelíthetetlen világnak és játéktömegnek tűnt, de az mindig szimpatikus volt, ahogy az alkotó, ZUN, lelkesen támogatta a rajongói játékok készítőit. A 2009-es Koumajou Densetsu is egy ilyen alkotás volt, ami éppenséggel a Castlevaniák világát értelmezte újra animés színezettel, ugrálós játékmenetébe pedig bullet hell-elemeket pakolt. A Remilia ennek a modern remake-je, amely Japánban, Switch-en dobozos kiadást is kapott.
A „Castlevania, csak 110%-os anime-befecskendezés után” nem csak a játék sztorijára igaz, de borítójára is. Az egyes elemek külön-külön igazából nem is túl látványosak, de együttesen kellemesen sötét képet festenek Gensokyo így még nem látott univerzumáról.
Labyrinth of Zangetsu
Mivel lehet 2023-ban feldobni egy egyértelműen a Wizardryk által inspirált dungeon-túró játékot? A parányi japán fejlesztőstúdió, a KaeruPanda szerint elsősorban a klasszikus sumi-e, vagyis a japán tusfestés stílusában készült, kevés színt használó látványvilággal. Bár ez tényleg jól sült el, sok kritika szerint a játék brutális nehéz lett, olyan szinten, ami néha még az eredeti Wizardry alkotóit is tiltakozásra késztetné.
Amíg csak a Labyrinth of Zangetsu nyugati borítóját láttam, sokat vacilláltam: a háttérrajz, és még inkább a logó nagyon tetszettek, de az előtérbe pakolt karakterek stílusa mindezt lényegében tönkretette. Nem kellett sokáig keresnem, mire megtaláltam az eredeti japán borítót, ami minden minimalizmusával együtt lenyűgözött. Most komolyan, ki az, aki inkább a másik variánst választaná?!
Life is Strange:
Arcadia Bay Collection
Az első Life is Strange nálam az örökös kedvencek közé tartozik, még akkor is, ha azt egyik folytatás (vagy akár az e csomag részét is képező előzménysztori) sem tudta még csak megközelíteni sem. Hiába, Max és Chloe nagyszerű karakterek, az epizodikus felépítés itt minden várakozást meghazudtolva fantasztikusan működik, a jól elmesélt coming of age sztorik pedig mindig érzelmesek.
A játék két hősnője, a kalandjaikat jelképező állatok társaságában – igazából semmi rendkívüli nincs a képen, a játékot ismerők számára azonban pokoli erős emóciókat szabadít fel ez a remekül megrajzolt páros. Nyilván meglett volna a világ a háttérbe erőltetett hurrikán, illetve a doboz tartalmát ismertető szöveg nélkül is, de én azt mondom, ez a borító még így is ünneplésre méltó!
Asonde Mahjong ga Tsuyokunaru!
Ginsei Mahjong DX
Bármilyen meglepő is legyen, ehhez a mahjong-játékhoz nem volt szerencsém, így csak mások élményeire tudok támaszkodni. Ezek szerint e játék kifejezetten a kezdőknek készült, és bár lehet benne magasra állított gépi tudás ellen is küzdeni, ennél sokkal több figyelem érte az oktatómódokat és a mahjong-iskola játékmódot.
A mahjong-játékok borítói vagy mindenféle licenszelt – és persze általában rém komolyan bámuló – nagymestereket vonultatnak fel, vagy pedig izgalmas (?) állásokat bemutató fotókból állnak. A Ginsei Mahjong DX legalább e téren újít, és a köveket itt sikerült élettel és vidámsággal megtölteni. Nyilván nem egy eredeti ötlet, de működik – a végeredmény pedig emlékezetesebb, mint szinte bármely másik mahjong-szimulátor borítója.
Nongünz
(Doppelgänger Edition)
Az ümlaut-kedvelő spanyol fejlesztők e játéka azoknak készült, akik nem feltétlenül szórakozni, hanem inkább viaskodni akarnak a monitor előtt. A Nongünz igen komplex játékmechanikával és rejtett összefüggésekkel rendelkezik, de ezekről egyetlen szóval sem mesél a játékosnak – minden apró ismeretmorzsáért is meg kell küzdeni. Mindez egy amúgy is pokoli nehéz roguelite-ban számomra túlzás volt, így én igen hamar lepattantam a kiváló zenével csábító alkotásról.
Egyetlen oka van annak, hogy kipróbáltam az egyébként nem kedvenc játékműfajomba tartozó Nongünzt: az a fantasztikus grafika, amit a kibővített Doppelgänger kiadáshoz rajzoltak! Ennek egyik szelete került a borítóra is, számomra gyakorlatilag kötelezővé téve a program kipróbálását.
OMORI
Ha nem is millió, de egészen biztosan több száz indie játék létezik, amelynek fő témája a trauma, sokszor a gyászhoz kapcsolódó trauma feldolgozása. Ilyen az Omori is, de a témát az átlagosnál különb módon közelíti meg, hatásosan keverve a főszereplő fantáziája által szült RPG-kellékeket a valódi érzelmek súlyával.
A főszereplőt, és annak „otthonát” ábrázoló borító nyilván még erősebben hat a végigjátszást követően, de a girbegurba betűkből álló logó, illetve a minden egyszerűsége ellenére is igen hatásos arckép mindenféle előismeret nélkül is érdekes és a nagy átlagból kiemelkedő kombináció.
Trinity Trigger
Megvallom, teljesen kimaradt az életemből ez a jRPG: a kritikák alapján a Trinity Trigger minden erénye ellenére sok olyan sebből vérzik, ami engem különösen zavarni szokott.
Hiába kötnék bele azonban egy játékteszt keretei között mondjuk a történet hiányosságaiba, netán a társak állítólag igen buta harci viselkedésébe, most csak és kizárólag a borítóról van szó: az pedig gyönyörű lett. A logók alig láthatók, a Nobuteru Yuuki által festett háttér, illetve a Raita Kazamának köszönhető karakterek igen stílusos elegyet alkotnak.
Spirit Hunter:
Death Mark II
Az Experience stúdió igen sokáig a Wizardry által ihletett oldschool szerepjátékairól volt (visszafogottan) ismert, de a Japánul Shiin, angolul Spirit Hunter néven megjelent visual novel/kalandjáték hibridjük akkora siker lett, hogy azóta csak ennek portolásával, valamint a folytatások készítésével foglalkoznak. Az eredetit az NG alcímű folytatás követte 2018-ban, a harmadik felvonás pedig Japánban Shinigami: Shibito Magire néven 2022-ben jelent meg, immár az asztali szerepjátékokból származó elemekkel kibővítve.
A hazájukban nem sorozatot alkotó játékok mindig is kiválóan bizarr borítókat viseltek, és ez alól a legújabb epizód sem kivétel: hát ki ne akarná e kép láttán azonnal kipróbálni e játékot, megismerni e fura alak titkait?!
Signalis
Közel egy évtizeden keresztül a SNES-nosztalgia uralta a retró-játékpiacot, de az elmúlt néhány év váltást hozott: megjelent a színen a már PlayStationön felnőtt, az ott szerzett élményeire építő designergeneráció! A Signalis is sok tekintetben elmenne egy ismeretlen PS1-es túlélő horrornak, ám szerencsére sokkal igényesebb alkotás, mint a Resident Evil tucatszámra tenyésző szimpla klónjai. Igazán kár, hogy nekem a lőszerhiány és a tárgylista szigorú szűkössége túlzásnak bizonyult...
Kiváló trükk a platformgazdák minden borítón kötelező színes logóinak semlegesítésére, ha a dobozképet már alapból abban a színben tervezzük meg. A dicséret azonban nem csak emiatt jár a dobozkép ismeretlen tervezőjének, hiszen az egész kompozíció arra sarkall, hogy felderítsük Elster titkait. Vajon a nyugati kiadás miért lett ilyen?
Sword and Fairy:
Together Forever
A tajvani Softstar készítette az első kínai nyelvű szerepjátékot, és e tevékenységükkel azóta sem hagytak abba – és főleg azért nem, mert az 1995-ben elindult Sword and Fairy-széria egész szép sikereket ért el. A kilencedik rész a kínai mitológia démonokkal, istenekkel, varázslókkal és gonosz szörnyekkel teli világát minden korábbinál látványosabban (és most először nem körökre osztott csatákkal) mutatja be, de sajnos RPG-ként elvérzik: minden, de az utolsó szögig minden scriptelve van, és nemhogy a sztoriba, vagy legalább a románcokba nem szólhatunk bele, de még az egyes területek bejárása, a csapattagok cserélődése, sőt, a karakterek fejlesztése is jobbára automatikusan zajlik.
A borítóra azonban egyetlen panaszunk sem lehet; engem elsősorban a nagyszerűen harmonizáló kék- és zöldárnyalatok ragadtak meg, és hát persze az is tagadhatatlan, hogy a négy főhős manhuába illő módon gyönyörű alak lett.
TASOMACHI:
Behind the Twilight
A Tasomachi főszereplője egy Yukumo nevű fiatal lány, aki parányi léghajóján járja be a világot – illetve egész konkrétan egy teljesen elhagyatott nagyvárost. Bár ehhez az alapötlethez, a magányos felfedezéshez talán nem ezt a műfajt párosítanánk, a Tasomachi elsősorban egy platformjáték, mégpedig az egyszerűbb fajtából.
Ezt a borító sem árulja el, de a játék különleges, néha kicsit keserédes hangulata azért kíválóan átjön ezen is. És persze plusz pont jár az aranyos rókaszerűségért, akivel Yukumo többször is találkozik a város felderítése során.
Triangle Strategy
Bár a 2022-es hülyenév-versenyt nem a Triangle Strategy nyerte (nézz csak kettővel lejjebb), azért az ezüstérem is szépen csillog. A négyzethálós terepen zajló körökre osztott küzdelmek viszont jól működtek, és bár a karakterek hajlamosak voltak túlontúl sokat pofázni a semmiről, kis adagokban így is élvezetes volt a játék. Még akkor is, ha engem zavart, hogy az egységeket nem lehetett rendesen, RPG-módi szerint fejleszteni és felszerelni.
Az Octopath Travelerek, illetve a Bravely Default II elsőszámú grafikusa, Naoki Ikushima rajzolta ezt a borítót is, ami kiválóan átadja a háborúk kilátástalanságát, a még a megnyert csatákat is követő szomorú, veszteséggel teli hangulatot.
Valkyrie Elysium
Sajnos az Elysium ugyanaz a kis büdzséből készült és elhibázott koncepcióra építő nosztalgia-kísérlet volt, mint amelyből olyan sokat látunk a Square Enixtől. Az elődök még akciódús RPG-k voltak, ez már inkább akciójáték lett, ráadásul piszok hosszú, teljesen lineáris és irritálóan üres pályákon. Nagy kár érte!
Bár tulajdonképpen csak néhány tépett zászló, illetve azokra pakolt karakterképek találhatók a Valkyrie Elysium borítóján, az mégis egészen lenyűgöző lett. A V-t formázó elrendezés, a színek csodálatos összjátéka, és persze a Yuya Nagai által megrajzolt karakterek fantasztikusan mutatnak együtt. Mi sem lehetne természetesebb annál, hogy Japánon kívül ez a szemét csúfította a játék dobozait...
void* tRrLM2(); //
Void Terrarium 2
(Deluxe Edition)
Sajnos rossz hírem van: nem sikerült megállítani azt az őrültet, aki e roguelike-tamagotchi játékkoktél első részének az elképesztő void tRrLM(); //Void Terrarium címet adta, ő pedig másodszor is lesújtott. A két, elsőre inkompatibilisnek tűnő műfaj keverése a második részben sokkal jobban működik, pusztán azért, mert a folytatás már nem olyan bődületesen nehéz, mint az eredeti.
A borító ezúttal egy tényleges terráriumot is mutat, bár a játékbeli Toriko otthona ennél azért kevésbé van növényekkel kitömve. És noha a festmény nem adja át a játék szomorúságát (az életben tartandó Toriko ugyanis az utolsó, robottársa nélkül védtelen ember a pusztulóban levő Földön), így is felkelti az ember figyelmét.
Yomawari:
Lost in the Dark
Az első két Yomawari-játék talán rémlik azoknak, akik a korábbi borítós gyűjtéseimet is figyelmesen böngészték át, hiszen ezek az akciót nélkülöző, inkább a rejtőzködésre építő horrorjátékok a 2016-os, illetve 2017-es válogatásban már szerepeltek. Amennyire tudom, a harmadik rész komolyabb újításokat nem hoz, de ahogy a borítóból is látszik, a hangulat továbbra is igen feszült maradt.
A Yomawari-borítók valahogy mindig ötvözni tudják a lehető legátlagosabb, nappal igen barátságos hangulatot árasztó japán nagyvárosi mellékutcákat valami megfoghatatlan horror-érzéssel. A recept persze nem megfejthetetlen, a fények és – főleg – az árnyékok kezelése mesteri, és így az ember szinte mindenhol veszélyeket lát bele a hétköznapi tájba.