kelet-NYUGAT 31:8
A tavalyi borító-toplista összeállításakor már panaszkodtam róla, hogy az utóbbi években annyira megerősödött a játékokat az arcunkba toló marketinghenger, hogy a csomagoláson mosolygó képre nem sok figyelem jut. A borítókép, amely – nosztalgiaroham következik! – pár évtizede még önmagában eladta a játékot, ma a legtöbb esetben unalmas, logókkal telepakolt, még rosszabb esetben telefirkált képeket jelent. Olyannyira lecsökkent ezek jelentősége, hogy idén már hasonló listát sem találtam…
Valamennyire érthető persze, ha ma, amikor egy játékról megjelenése előtt már több száz órányi videó érhető el, szinte senki nem koncentrál a borítókra, de én ismét összeszedtem mindazokat a dobozképeket, amelyek 2017-ben megtetszettek és valami extrát kínáltak a megszokott unalmas klisékhez képest, akár a fura színek, akár a remek kompozíció, vagy épp a nagyszerű alap festmény miatt. De nem csak a kép számít, hanem az összhatás is – több olyan borító is volt, amit a túltengő szövegek vagy méretes plecsnik miatt kellett kizárnom.
Ahogy tavaly is: az összeállítás nem rangsort jelent, ABC-sorrendben következnek a játékok. Nem sok szabályt követtem: 2017-os megjelenésről kell, hogy szó legyen, és csak fizikailag létező, tényleges dobozképek indulhattak, a csak digitális boltokban használt képek nem játszanak. Szintén kizártam azokat a képeket, amelyeket – más platformon – tavaly már díjaztam. Minden játéknál az angol játékcímeket használtam, akkor is, ha Japánban más volt az adott program neve.
bad apple wars
Rögtön kezdjük is egy mélyrepüléssel a Vita-szoftverek világába: hiába nem hallani évek óta e hardverről, az anime-feldolgozások, vizuális regények és moe-szimulátorok tömegesen jelennek meg rá ma is. Igaz, nagy részük nem kap angol megjelenést, de a Bad Apple Wars üdítő kivétel – legalábbis ebből a szempontból, amúgy nem volt hozzá még szerencsém. A játék egy frissen elhalálozott hölgyet követ, akinek egy másvilági iskolában kell navigálnia a romantikus lehetőségek között, választva a szabálykövetés ellen lázadó két csoport között. Egyértelműbben: otome (vagyis a főhős nő, így a fiúcskák között kell válogatnia) játékról van szó, de a körítés ellenére is csak a szokásosan szirupos melodrámával.
A borító legnagyobb előnye természetesen visszafogott színhasználata, a szürkeárnyalatok mellett kizárólag vöröseket használ, és ez bizony igen jól áll neki. A karakterek is teljesen fogyaszthatóak, sokkal inkább, mint a designer Suou első játékában, az Alice=Alice-ban. Igaz, hősnőnk, Rinka kicsit esetlenül lett elhelyezve a borítón, de ez még bőven belefér.
Battle Chasers: Nightwar
A Battle Chasers egy idén már 20 éves képregény-széria, amelyre alkotója, Joe Madureira egyéb elfoglaltságai miatt sosem tudott elég időt fordítani – a hetes számú füzet például röpke 16 hónapot késett. 2001-ben aztán megjelent a kilencedik, sokáig utolsó epizód is, a név pedig csak az új játék, a Nightwar kapcsán bukkant elő újra. Az ugyanabba a steampunk-fantasy világba vezető, egész élvezetes, ám meglehetősen sok grindelést kívánó játék októberi megjelenését követően elvileg a sztorit lezáró három füzet is el fog készülni.
A borító természetesen Joe Mad vázlata alapján készült – érdemes megnézni az eredeti digitális „ceruzarajzot” is, fantasztikusak a részletek. Ebből aztán két színes variáció is készült, az első Grace Liu, a második Johannes Helgeson munkája. A játék borítójára az utóbbi került fel, pedig az első talán még hangulatosabb; ki tudja, az talán túl sötét volt ilyen célokra.
birthdays: the beginning
Valahol a Doodle God, a Doshin the Giant és a Minecraft valószínűtlen találkozásánál helyezkedik el a Birthdays, Yasuhiro Wada (a Harvest Moon-széria kitalálója) legújabb játéka. A kockás világot majdnem szabadon tudjuk manipulálni, és ezzel kell valahogy segítenünk az evolúciót, megtekintve a tökéletes körülményeket a gyurma-algák, gyurma-dinoszauruszok és gyurma-egerek kialakulásához.
Nem véletlen, hogy a játékot a borító bemutatásával jelentették be: a valódi gyurmából létrehozott őskori panoptikum pazarul néz ki. Látszik, hogy játék közben is ilyesféle látvány volt a cél, de ezt nem igazán sikerült hozni. A japán kiadás amúgy ugyanezt a remekművet használja borítóként, csak más szögből és közelebbről fotózva – mivel a nyugati többet mutat, inkább azt használtam.
Bye-Bye Boxboy!
(amiibo Edition)
Temérdek kritika éri a Nintendót azzal kapcsolatban, hogy mindig klasszikus sorozataikra építkeznek, nem pedig új szériák indításán dolgoznak. Ez főleg annak fényében furcsa, hogy a kiotói cég igenis termeli az új és új játékokat – a Pullblox-széria például 2012 óta négy részt ért meg, a Splatoon és az Arms elképesztően sikeresek, ráadásul itt van a 2017-ben trilógiává hízott BoxBoy-sorozat is. Qbby, a DobozSrác remek főhőse e logikai játékoknak, csak ajánlani tudom mindhárom epizód beszerzését 3DS-en!
A Bye-Bye BoxBoy! Japánban egy ultracuki amiiboval összecsomagolva fizikai verziót is kapott, és ahogy a játékok is mindig diadalra vitték a minimalizmust, úgy ez természetesen a dobozzal is megtörtént.
Cave Story+
Nehéz elhinni, hogy a Cave Story megjelenése óta már 14 év telt el, hisz ilyen vagy olyan formában mindig előkerült. Először jött a Wii-verzió, aztán megjelent PC-re is a program, majd két eltérő verziót kapott a 3DS – aztán a Switch sikere 2017-ben újra előkapta a remek metroidvania akciójátékot. Ez, ahogy neve is jelzi, az alaposan kibővített, extra funkciókkal telipakolt steames változatra épít, beszerzése ennek is ajánlott!
A dobozképet az eredeti alkotó – Pixel, vagyis Daisuke Amaya – kérésére meghagyta változtatás nélkül a nyugati kiadó Nicalis, és bizony ezt remekül tették. A fantasztikus színek és a remek beállítás pompásan hozza a felfedezés örömének érzését, ráadásul azt is megmutatja, hogy a főszereplő Quote előtt bizony nem ismeretlen a trigger discipline fogalma.
Danganronpa 1・2 Reload
Kőkemény Danganronpa-gyorstalpaló következik, hisz a széria idén három játékkal is jelentkezett, és mindegyik helyet kapott ezen a listán. A széria alapszabályként meglepő feszültséget sugárzó vizuális regényekből áll, a szokásosnál sokkal jobban megírt és nagyságrendekkel kevésbé romantikus történetekkel. Főszereplőnk mindig szuperokos társakkal kerül valami fura, a külvilágtól elzárt helyre, ahol egy még sátáni külsejénél is jóval ördögibb természetű mackó, Monokuma állítja veszélyesnél veszélyesebb próbák elé.
A sorozat első két részét PS4-re pakoló gyűjteményes kiadás kellemesen hipnotikus borítót kapott, melyen a Rui Komatsuzaki által megrajzolt karakterek csaknem mindegyike megtalálható. Nem mondom, hogy sokat elárul a történetről, de legalább egyedi és igényes a borító.
Danganronpa V3:
killing harmony
A harmadik rész a lényeget tekintve nem változott sokat: hősünk ezúttal egy akadémiára ragad be, továbbra is Monokuma kínozza a bandát és ezúttal is temérdek gyilkosság elkövetőit kell kinyomozni a mászkálós-beszélgetős részek közti „tárgyalások” során. Fordulat fordulat hátán, aljas minijátékok mindenütt, igen fura figurák egész – igaz, gyorsan fogyó – tömege; vagyis tipikus Danganronpáról van szó.
A szivárvány valamennyi színének felvonultatása remekül áll a borítónak, ráadásul az apró részletek most is rengeteg olyan dolgot mutatnak meg, amelyek csak a végigjátszás során nyernek igazi értelmet (ilyen mondjuk a Monokuma képe melletti öt másik mackó).
Danganronpa another episode: Ultra Despair Girls
Vajon szüksége van a világnak egy újabb Danganronpa-játékra a nagyszerű történet nélkül, egy némi jóindulattal akár közepesen szarnak is nevezhető shooter képében? Erre majd a történelem megadja a választ, az én véleményemet talán az előző mondatból le lehet szűrni.
Mindez persze semmit nem von le a borító érdemeiből, amely szokatlan színvilágával, rózsáival és fura sziluettjeivel leginkább valami erotikus bolt fülledt, de épphogy nem korhatáros kirakatára emlékeztet. Igaz, az elmebeteg medvék viszonylag szokatlanok lennének egy valódi dildó-empóriumban…
Destiny 2 (Limited Edition)
Végre egy program, amely igen kidolgozott metajáték-porcióval is rendelkezik! Minden nap újabb lehetőség nyílik rá, hogy a játékosok titkos korlátokra bukkanjanak, melyekkel a Bungie mesterségesen lassítja a fejlődést, elősegítendő a végtelen grindelés még lomhábbá válását. Oké, nyilvánvaló, emellett a Destiny 2 egy remek FPS is.
A Bungie-nál remek grafikusok dolgoznak, a játék világának cégei például fantasztikus, már-már WipEout-minőségű designt kaptak, de a játék dobozát nagyon nem sikerült eltalálni. Az alapkiadás most is értékelhetetlen lett, de legalább a limitált változat doboza igényes a maga minimalizmusával.
DJMax Respect
Bár errefelé sajnos meglehetősen ismeretlen, a koreai DJMax-széria a ritmusjátékok egyik legrégebbi és legjobb képviselője, ráadásul az új epizóddal afféle jubileumot is tart: DJMax Respect már a 14 éves sorozat húszadik tagja! Az új rész ráadásul végre belép a modern korszakba – csaknem 150 zeneszámának mindegyike 1080p felbontású, 60 fps tempóval pörgő remek háttérgrafikát kapott!
Tudom, hogy sokan vitatkoznának e borító szerepeltetésével, de nekem nagyon tetszik a japán verzió arcbamászó, agresszív stílusa és színválasztása. Igaz, a karakter magában a játékban nem szerepel, de legalább a polcokon felhívja a figyelmet a korábban általában nonfiguratív borítókat használó szériára.
Etrian Mystery Dungeon 2 (10th Anniversary Box)
Az Etrian Odyssey egy nagyszerű sorozat, amely nem csak minőségi anime-designnal egészíti ki a klasszikus Wizardry-receptet, de kismillió egyedi karakterével, őrületes nehézségével és manuális térképkészítésével azt a modern korban is sikeresen tudta alkalmazni. A Mystery Dungeon eredetileg a Dragon Quest-ek roguelike-mellékszála volt, de azóta elég sok helyre elkalandozott – egy rakás rész például pokémonokkal dúsította fel a receptet. 2015-ben aztán a két szériát összekeverték: utóbbiból érkezett a külső nézet és a randomgenerált pályák, előbbiből a világ és a karakterfejlődés – Japánban pedig megjelent a folytatás is.
Noha a fejlesztést a Mystery Dungeon-csapat végezte, marketing-okokból a megjelenést inkább az Etrian Odyssey-sorozathoz kötötték, így a limitált kiadást is e sorozat tízedik évfordulójának szentelték, zenei CD-vel és művészeti albummal is tisztelegve a széria előtt. És egy csodálatos dobozzal, amely a valósnál sokkal békésebb és hívogatóbb képet fest az Yggdrasilt körülvevő, valójában szörnyekkel teli vidékről.
Final Fantasy XII:
The Zodiac Age
Bár az az álom messze van, hogy minden Final Fantasy lehető legjobb verziója egy platformon legyen elérhető, legalább a PS2-es változatok esetében igaz, hogy azok PlayStation 4-en mutatják meg legjobb formájukat. A legutóbbi újrakiadás a FF12-é volt, amely nem csak az eddig Japán-exkluzív International Zodiac Job System nevű kipofozott verzió újításait kapta meg, de látvány és hangok terén is feljebb tette a lécet. Fantasztikus RPG, parádésan jó harcrendszer és nagyszerű, kalandokkal teli világ – csak ajánlani tudom!
Noha a ritka alkalmak egyikeként a nyugati kiadás az amúgy keleten megszokott „fehér alapon a logó” borítót kapta meg, a trükkös japánok így is ránk kontráztak – a Zodiac Age ugyanis ott egy kolosszális Akihiko Yoshida-mixet kapott. A borítót a játékon karaktertervezőként dolgozó Yoshida eredeti vázlataiból pakolták össze, és a minősége lenyűgöző. Ha tetszik a stílus, scrollozz lejjebb, a mester még feltűnik a listán!
Final Fantasy XIV: Stormblood
(Collector's Edition)
Ha az ember valamiért nem akar World of Warcraftozni, gyakorlatilag egyetlen választása van, ha ragaszkodik az MMO-khoz, és nem akar valami grindelőbajnok F2P szeméthez nyúlni: a Final Fantasy XIV. (Tudom, hogy ezzel sokakat megbántottam, költői túlzás volt – némi igazsággal a mélyén…) A játék második kiegészítője a szokásos dolgokat hozza – magasabb szintlimit, valamint új kasztok, raidek és zónák –, de a történet állítólag továbbra is pazar.
A limitált kiadáshoz a másik ismert Final Fantasy-művészt igazolták le, és Yoshitaka Amano ezúttal egy hozzá képest teljesen fogyasztható rajzot tett le az asztalra. Megvallom, az ő nagyon elvont, nagyon vázlatos rajzaiért nem mindig rajongok, de a Lyse Hextet ábrázoló kép varázslatos.
Gran Turismo Sport (Limited Edition)
Kevés autó, hiányzó időjárás, utólag belehegesztett kampány – cserébe erős esport- és erősen korlátozott VR-támogatás. Nem mindenkinek tetszik az, amit a Polyphony Digital az utóbbi években képvisel, mindenesetre a Gran Turismo Sport már most egész szép siker, és az igazi online FIA-bajnokságok még el sem indultak igazán.
Bár a Gran Turismo-széria borítói mindig is igényes, minimalista remekművek voltak, a kínai (vagy ahogy még hívják, az ázsiai) gyűjtői kiadás monokróm kinézete még ezeket is felülmúlja. És ami a leginkább meglepő: ez nem az utolsó kínai kép a listán!
Gravity Rush 2
Egy remek játék, amiről sajnálatos módon már meg is feledkezett a világ. Ha akarsz egy jót játszani, átélni a különösen jól modellezett repülés élményét, mindenképp érdemes beszerezni – kultstátuszának egyetlen előnye, hogy sokszor szerepel leárazásokban.
Takeshi Oga elképesztően tehetséges grafikus, és ahogy az első Gravity Rush különleges, a gravitációt furán kezelő világát megteremtette rajzaival, úgy a második résznél is eljátszotta ugyanezt. Nem mondom, volt szebb festménye is a játékhoz, de a logó különleges elhelyezésével (csak az európai változaton!) ezt is sikerült emlékezetessé tenni.
Horizon: Zero Dawn
Tudom, sokhelyütt elmondtam már, de a Horizon örömét nálam teljesen elvette a pár nappal utána megjelenő Zelda. A Zero Dawn az open-world játékokról megszerzett minden addigi tudást összegzett és azt parádés minőségben tálalta. Aztán jött a jóval gyengébb hardveren futó Breath of the Wild, és megmutatta, hogy mi történik, ha elengedjük a képzelőerőt, és rideg szabálykövetés helyett szabad rendszerekben kezdünk gondolkodni.
Mivel az egész koncepciót a robotdinókkal és őskori törzsekkel együtt a Guerrilla Games művészeti vezetője, Jan-Bart van Beek találta ki, nem véletlen, hogy a játék elképesztően erős látványbeli egyéniséggel rendelkezik. Különösen a robotikus állatok rendelkeznek ikonikus látvánnyal, és természetes is, hogy egy ilyen lény szerepel a borítón is. A művészeti albumban amúgy legalább öt festmény szerepel, amelyek talán még jobban néztek volna ki, ez például óriási kedvencem!
Iwai-hime Matsuri
Kellemesen beteg vizuális regénynek tűnik az Iwai-hime Matsuri, legalábbis az első trailer alapján mindenképp. Hősünk egy a millió névtelen VN-hős közül, akinek egy új iskolában transzfer-diákként kell helyt állnia egy rakat eltérő személyiségű leányka gyűrűjében. A szokásos udvarlós-flörtlölős klisék helyett azonban váratlan horrorhangulat jön, vöröslő szemű lyányokkal, vad szimbolikával és egy bődületesen ellenszenves, minden bizonnyal sátáni fababával. Valami kis esély van rá, hogy megjelenjen angolul, hisz ugyanúgy Ryukishi07 az alkotója, mint a Higurashi és Umineko sorozatoknak, amelyek már elérhetők Steamen.
Szegény Kina Kazuharut vélhetően fehérizzásig hevített láncokkal kellett ütni, hogy minden ösztönét levetkőzve ne kawaii lánykát rajzoljon a borítóra, de megérte a dolog. Oké, a balra látható kép minősége nem a legjobb, cserében itt megtekinthető az eredeti festmény, mindenféle feliratok és plecsnik nélkül is.
L.A. Noire
Tudom, hogy a Grand Theft Autók és a Red Dead Redemptionök közt nem sok szeretet és megbecsülés jut az L.A. Noire-nak, én mindenesetre igencsak kedvelem ezt a furcsa, elmért arányokkal rendelkező játékot. Hat év kellett az újrakiadáshoz, és Cole Phelps meglepő csavarokban és remek korábrázolásban tobzódó kalandja még mindig érdekes.
A három eltérő digitális festményből összeollózott új borító sokkal jobb választás az eredeti helyett, pompásan hozza a ’40-es évek letűnt és elegáns stílusát. A nem egyszer Hollywood mocska körül kavargó sztori hangulatát csak erősíti a korabeli filmplakátok feliratait idéző 4K-s plecsni – örülök, hogy ezt sikerült ilyen igényesen megvalósítani.
LocoRoco remastered
Minden idők talán legvidámabb videojátéka a LocoRoco, amely 12 éve kezdte meg lelkeket hódító útját, eredetileg PSP-n. Tsutomu Kouno játéka tulajdonképpen a felfedezésről és kisebb, fizikára épülő fejtörőkről szól, de látványvilága, dalai és az egész csomag átható, elemi cukisága miatt ennél valójában sokkal több is egyben. Idén PS4-re is megjelent a széria első két része, és a 4K bizony ennek az egyedi stílusnak igen jól áll.
Noha a második rész borítójával nem teljesen vagyok megelégedve, az első LocoRoco csomagolása parádés lett, és már itt jelzi a program, hogy végtelenül aranyos karakterekkel fogunk összefutni a nagy kaland során. Sajnos a dobozos verzió csak Japánban jelent meg, de digitálisan a játék elérhető itthon is.
Lost Sphear
A Tokyo RPG Factory mi mást is csinálhatna, sorozatban termelik a szerepjátékokat. 2016-ban az I Am Setsuna, 2017-ben pedig a Lost Sphear jelentek meg. A Square Enix nosztalgiagyáraként a SNES-PS1 korszakát próbálják meg e programok némileg modernebb formában felidézni – egyelőre átütő siker nélkül.
A kritikák és az eladások terén legalábbis hiányzik a siker, de ami borítóikat illeti, eddig kettőből kettőt hoztak – ugyanis most a rém hülye című Lost Sphear is felkerült listámra. Igaz, a tavalyi játékuknak talán művészibb volt a festménye, de ez a kép is egy felfedezésre váró, csodálatos világot mutat be.
Nier: Automata
A 2017-es év egyik legnagyobb meglepetése volt a Nier: Automata, egy olyan elfeledett játék folytatása, amely maga is az alig ismert Dragengard-széria valószerűtlen oldalhajtása volt. A finoman szólva sem az a tipikus japán játékfejlesztő Yoko Taro receptje a sikerre viszonylag egyszerű volt: őrült ötleteit ezúttal más zsenikkel körülvéve fejtette ki. A konkrét fejlesztést, és azzal együtt a harcrendszert például a Platinum stúdiónak köszönhetjük, és bár az nem emelkedik bayonettai magasságokba, a konkurenciát így is állva hagyta.
És persze ott volt Akihiko Yoshida is, hogy megtervezze a nagyszerű karaktereket, akik közül a három legfontosabb a borítón is helyet kapott. Azt hiszem, köszönettel tartozunk neki, no meg a rengeteg tehetséges cosplayernek is, hisz a rengeteg 2B-variáció bizony szívet melengető látvány.
Nights of Azure 2:
Bride of the New Moon
Az első rész sem kínált sokat a történet vagy a harcrendszer terén, de ott legalább még próbálkoztak a fejlesztők egy kicsit, hogy a csöcsökön túl mással is szórakoztatni próbálják a nagyérdeműt, de a Nights of Azure 2 már feladta ezt a gyengécske harcot is. Az egyetlen lényegi előrelépés az volt, hogy az első rész két, jobbára lenge gézekbe öltőző leánykája helyett most már három, jobbára lenge gézekbe öltözött leányka van a főszerepben…
Mindez persze nem von le semmit a borító érdemeiből. Sőt, nehéz lenne olyan pillanatot elkapni a játékból, amely ne akarna sokkal erőltetettebben erotikus lenni. Igen, Yoshiku festménye egy igen érdekes játék képét vetíti elő, és ezen még az amúgy borzalmas logó sem tud rontani.
És extra bónuszként ott van a csak Japánban megjelent Premium Box nevű nagydobozos extra kiadás, ami szintén művészünk egy kiváló alkotását használja, csak itt már ki volt adva az ukáz: yuri-hangulatot és lufimelleket a népnek! Higgyétek el, nem emiatt tettem ide, a hölgyek még nagykabátban is vonzóak lennének és úgy általában az egész kép is pöpecül néz ki.
Nil Admirari no Tenbin Twin Pack
Félig japán, félig latin cím, ami semmit nem jelent, vizuális regény kizárólag Vitán, otome sztori hét srác közti válogatással – gyakorlatilag bármibe lefogadnám, hogy semelyikünk nem hallott korábban a Nil Admirari no Tenbin-játékokról. Pedig a háttér érdekesnek hangzik, hisz az 1920-as évek Japánjában járunk, amikor Kuze Tsugumi – ő a hősnő – rájön, hogy különleges képessége van, látja a varázskönyvek auráját. Pár fura alak rögtön be is lépteti egy titkos társaságba, és innentől kezdve a romantikázás mellett némi misztériumkutatásban is része lesz.
Két játék jelent meg eddig a sorozatban, a Teito Genwaku Kitan, majd az egy évvel később játszódó Kuroyuri Enyoutan – és minden beszámoló szerint magasan a második a jobb. Ez jól is fogyhatott, hisz idén, 2018-ban jön az anime-sorozat is. A dobozképek közül a két játékot egyben tartalmazó csomag tetszett meg: a két logó fantasztikusan néz ki, és a fura színvilág, a szokatlan kompozíció is nagyon bejött. Dicsérjük is meg alkotóját, Satoit.
Nioh: Complete Edition (First-Press Edition)
A Nioh igen kellemes meglepetés volt a tavalyi év elején, egy Dark Souls-jellegű játék, jóval fapadosabb hangulattal és világgal, ám mindenki meglepetésére talán még azt is felülmúló harcrendszerrel. Mivel volt hozzá egy rakat letölthető tartalom, az év végét egy ezeket is tartalmazó kiadással ünnepelte a kiadó.
Az efféle kiadások általában marketingszövegekkel és kritika-idézetekkel telefirkált borítókat kapnak, de Japánban az első szállítmány különleges ajándékként egy letisztult, igen színvonalas pakkot kapott. Megdöbbentő, de ezen a képen William alig-alig hasonlít Geraltra…
OPERATION BABEL:
NEW TOKYO LEGACY
Ha azt mondom, hogy ezt a játékot az Experience Inc. fejlesztette, remélhetőleg legalább néhányak szemében felcsillant a felismerés – nem mondhatni, hogy ez a brigád különösebben variálná felhozatalát. Kizárólag belső nézetet használó, pokoli grindelésre építő, mély karakterfejlődéssel és túl komplex rendszerekkel teli RPG-ken dolgozik a csapat, és a Demon Gaze-ek meg a Stranger of Sword City mellett az Operation Abyss volt a legnagyobb sikerük. E program utóbbinak a folytatása, azaz újabb 50 órányi hentelés.
Megvallom, a stúdió játékai olyan minimális sztorit tartalmaznak és annyi grindelést igényelnek, hogy én nem igazán kedvelem őket, de az Operation Babel borítója bizony megfogott, elsősorban a stilizált háttérrel és a furán szétfoszló Tokyo Towerrel.
Poochy & Yoshi's
Woolly World
A Yoshi’s Woolly World remek kis játék volt Wii U-ra, amely természetesen egy pamutból, filcből és kartonból készült világba varázsolta a játékosokat. Kihívás mondjuk legfeljebb a 100%-os harácsolásra törekvésnél jelentkezett benne, ezért is volt meglepő, hogy a vadonatúj Nintendo-karakterrel, Poochyval kibővített 3DS-verzió lényegében csak egy könnyített móddal gazdagodott.
Noha a kézikonzolos verzió igen sokat veszített az eredeti játék csodálatos textúráinak összetömörítésével, a borító még varázslatosabb lett! A 2016-os listában már megemlékeztem róla, hogy mekkora rajongója vagyok a Nintendo valós fotókat használó, fizikailag is létező borítóinak, és ha már a Hey! Pikmin e téren csalódást okozott, hát Yoshiék elkényeztettek.
Raiden V: Director's Cut
Közel tíz év telt el már el a Raiden IV óta, így a várva várt ötödik rész a shoot ’em up-rajongón lelkén tátongó hatalmas lyukat kellett, hogy betömjön – és ezt sikerrel tette. Vagy fogalmazzunk prózaibban: baromi jó shmupról van szó, ami a Director’s Cuttal csak még jobb lett. Ha bírod a stílust, ne hagyd ki!
Ez a verzió legalább három borítóval jelent meg, de számomra az alapkiadás borítója a legjobb (másik, harmadik). Nem csak azért, mert ezen kizárólag a játék legszebb repülője, az Azuma látható, de a háttér és a nagyszerű logó is itt a leghatásosabb.
Rime
Bár a Rime nem tudta ugyanazt a csodálatos érzést előidézni, mint a feledhetetlen Journey vagy a szemeket kényeztető Abzû, szokatlan fejtörőivel és jobbára néptelen és néma birodalmával kellemes szórakozás volt.
És ha a játék grafikai stílusa egyedi tudott lenni, hát természetesen a borító is minőségi darab lett. No meg lakmuszteszt is: ha a festmény különleges, magányt sugárzó hatása nem ragad meg, a játék sem fog.
Shiin
Kinézete ellenére a Shiin egyike a kevés japán fejlesztésű point ’n’ click kalandjátékoknak – olyannyira, hogy a hirtelen akciórészek is a régi Sierra-játékokat idézik, ha nem is logikátlanság és igénytelenség, de halálosság terén mindenképp. A sztori egy fiatal srácról szól, aki a tokiói éjszakában kell, hogy valahogy megakadályozza, hogy a kezén feltűnt halálpecsét eleméssze. Ijesztgetések helyett pszichológiai horror, emocionális ütésekkel és szép, még ha általában nem is animált képernyőkkel. 2018-ban jön a PS4-verzió is, ki tudja, talán azt valaki lefordítja majd…
Talán nem kell különösen magyaráznom, ez a borító úgy zseniális, ahogy van.
Shiro to Kuro no Alice
Vita-kirándulásunk tovább folytatódik, és mit tesz moe, ismét egy otome vizuális regényről kell beszélni. A háttérsztori itt is jóval több, mint a szokásos iskolai romantikázás – rögtön azzal a meglepetéssel indítva, hogy két hősnőnk van. Luna a Fekete Világ királynőjeként uralkodik, Airi pedig a Fehér Világban (vagyis a Földön) jár gimnáziumba – a bonyodalom pedig azzal indul, hogy a leányok hirtelen helyet cserélnek, és mindketten ismeretlen környezetben találják magukat. Nem mintha valaha is megjelenne angolul, de hiába az érdekes felütés, a játékot minden kritika mélységesen lehúzta.
Bár a cím és a téma azt sugallná, e játéknak nincs köze a Heart no Kuni no Alice-hoz, így a látványvilág is némileg földhözragadtabb. Nyilván nem egy radikálisan új dolog a fekete és a fehér színek szembeállításával játszadozni egy festményen, de szerintem itt remekül sült el a dolog – plusz a logót is imádom.
The Binding of Isaac Afterbirth+
Hol volt, hol nem volt, 2011-ben megjelent egy aprócska (de kolosszálisan elborult) roguelike, a biblikus ihletésű The Binding of Isaac. Ennek kiválóan sikerült 2014-es remake-je a Rebirth nevet kapta, majd jött a jóval negatívabban fogadott Afterbirth DLC, és végül ennek pluszosított verziója. Az Afterbirth+ tulajdonképpen a játék teljes verziója, amely megjelent dobozos változatban is.
Számunkra elsősorban a Switch-verzió érdekes, mert ez eltérő borítókkal jelent meg Amerikában, illetve Európában. Ugyan Izsák tányérméretű szemeiből mindkét festményen csobognak a könnyek, az elsőn áldozatként, a másodikon bosszúálló angyalként jelenik meg. Nem tudnék kedvencet választani…
The Evil Within 2
Ha nem robban óriási az év elején a Resident Evil VII, valószínűleg az ezúttal Shinji Mikami irányítása nélkül készülő második Evil Within nagyobbat szólt volna, még akkor is, ha arról azért megoszlanak a vélemények, hogy ez a folytatás előrelépésnek számít-e (ha imádsz rettegni, a válasz valószínűleg nemleges).
Bár a fehér trutymó a remek trailerekben és egyéb marketinganyagokban sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, mint a játékban, ez semmit nem von le annak bizarr és igencsak félelmetes hatásából. Ezt a borítón is kiválóan alkalmazzák, bizonyítva, hogy a horrornak is jól áll néha a visszafogottság.
TSUIHOU SENKYO
Bármiféle felvezetés nélkül 12 fiatal egy rég elhagyatott vidámparkban tér magához, és legnagyobb döbbenetükre egy robotnyúl tart nekik előadást arról a halálos játékról, amelybe valahogy belekerültek. A mechanikus bestia szerint csak ketten maradhatnak életben, de nem gyilkosságokra vágyik, hanem egy bizarr kiszavazós játékra, ahol a legtöbb szavazatot kapott személyt azonnal szörnyek tépik szét. Más szavakkal: a Nippon Ichi megirigyelte a Danganronpa-sorozat sikerét, és megcsinálták ugyanazt pepitában.
A borító legalább teljesen egyedi lett, bár arról nem mernék spekulálni, hogy a 12 karakter közül miért Noori szerepel rajta – gondolom csak nincs elspoilerezve, hogy ki a hős mellett a másik életben maradó figura… Az erősen bibliai kompozícióval kapcsolatban sincs ötletem, mindenesetre a festmény nagyszerű!
VA-11 HALL-A
Évtizedeken át a Root Beer Tapper volt a bárpultos-szimulátorok királya, de az először 2016-ban megjelent VA-11 HALL-A simán átvette ezt a címet. Sőt, cyberpunk környezetével, a PC-98 számítógép grafikáját idéző csodaszépen pixeles látványvilágával és a koktélkeverés közben hallott remek sztorijaival milliókat hódított meg.
A Vita-verzió az első, amely dobozos formában jelent meg, és ha a 2018-ban érkező nyugati kiadás dögunalmas megoldás mellett döntött is, addig a japán verzió parádés csomagolást kapott. Sőt, a borító megfordítható, a másik oldalán egy szintén nem rossz, de azért nem ennyire megragadó darabbal. Menyik volt az utolsó játék, amelynek borítóján cigaretta szerepelt?
Valkyria Revolution
Ritkán esik meg, hogy jó egy évre előre nyilvánvaló legyen minden érintett számára, hogy egy játék nem lehet más, csak óriási csalódás, de a Segának sikerült a bravúr a negyedik Valkyria-játékkal. A mindenkit meglepve legfeljebb közepes akciójátékká avanzsált remek szerepjáték-sorozat egyetlen pozitív következménnyel kászálódott ki a balhéból: végre készül egy igazi, rendes, konzolos folytatás!
A Japánban még Azure Revolution alcímet viselő program legalább ott lenyűgöző, rajzolt borítót kapott, nem pedig azt a szörnyeteg képet, ami hozzánk eljutott. Kis vigasz, de - Yasunori Mitsuda zenéi mellett – legalább valami, ami a játék mellett szól.
WipEout Omega Collection (Steelbook Edition)
Noha odáig nem mennék el, hogy a versenyjátékok Orange Boxának nevezzem, de az biztos, hogy a körülbelül három Wipeout-felvonás csodálatosan felújított verzióját tartalmazó kollekció nagyszerűen teljesít az ár/érték-arány tekintetében. Pokoli nehéz, pokoli látványos és pokoli gyors – nálam egyértelműen ez volt az év playstationös versenyjátéka!
Mivel a The Designers Republic már nem vett részt a játék grafikus identitásának meghatározásában, talán természetes is, hogy ezt igencsak megszenvedte a felújítás. Vegyük csak a borítót – nehezen lehetne egy Wipeouthoz unalmasabban elképzelni, mint három, egymás mellé vágott géprendert. Még szerencse, hogy az egyik európai kiadás azért megvillantott valamit a régi minőségből: a fémdoboz még úgy is nagyságrendekkel jobban néz ki a simánál, hogy ugyanaz a három hajó látható rajta.
XUAN-YUAN SWORD:
THE GATE OF FIRMAMENT
A Xuan-Yuan Sword a legrégebbi kínai szerepjáték-sorozat, amely részben történelmi, részben (inkább) mitológiai és fantasy elemekből építkezik. A Gate of Firmament ugyan „csak” egy mellékszál, de számunkra mégiscsak fontos – ugyanis ez az első epizód, amely megjelent angolul is. Steamen már 2016 óta kapható, és Kínában tavaly már konzolra is megjelent.
Noha kibírtam volna, ha a „nyolc új küldetés” plecsnivel nem csapják szét a borítót, az így is remekül néz ki, mintha William Turner stílusában akart volna valaki pagodákat festeni. Nekem nagyon bejön ez a felhős, ködös látványvilág, kíváncsian várom, hogy az idén Európába is érkező konzolos verziókat milyen ocsmány borítóval „dobják fel”…
Yomawari:
Midnight Shadows
A Yomawari név ismerős lehet, ha máshonnan nem is, hát azért, mert a horrorszéria első része helyet kapott a 2016-os hasonló válogatásomban is. A Midnight Shadows legnagyobb újítása, hogy már két karaktert ad, akikkel némileg eltérő körülmények között kell túlélnünk az éjszakát. Mivel hőseink továbbra is aprócska lányok, akció nincs: a rejtőzködés és a figyelemelterelés lesznek életben maradásunk eszközei.
Bár a vidéki japán városkáknál kevés biztonságosabb hely létezik, ha valami szörnyűség lapul az árnyékokban, mindjárt más a helyzet – és a borító baljóslatú hangulata ezt tökéletesen hozza is. Bár tulajdonképpeni veszély nem látható a parányi zseblámpa által bevilágított kies utcán, tisztán látszik, hogy a lányok nincsenek biztonságban.
Japánban a Yomawari: Midnight Shadows limitált kiadást is kapott Vitán, mégpedig egy tényleg lenyűgöző borítóval. A helyszín ugyanaz a város, de a sötét, felhős és minden bizonnyal szeles telken rejtőző lánykákra leselkedő fenyegetés szinte kézzelfogható.
Zero Escape:
The Nonary Games
A Zero Escape-széria sorsa meglehetősen hányattatott volt a korai időkben, de a Kotaro Uchikoshi agyából kipattant játékok szerencsére elég rajongót szereztek ahhoz, hogy a fura nevű programok (Nine Hours, Nine Persons, Nine Doors, Zero Escape: Virtue's Last Reward, Zero Time Dilemma) egyre több portot kapjanak. Igaz, az utolsó játék annyira nem volt jó, de ez a fura nevű gyűjteményes kiadás amúgy is csak az első két epizódot tartalmazza.
Ha két játékot akarunk egy dobozon hirdetni, nincs igazán sok opció (már ha nem akarunk teljesen új artworköt rajzoltatni), így itt is a legfontosabb karakterek felvillantása mellett döntöttek a grafikusok. Ezt persze lehet igénytelenül és igényesen is csinálni: talán nem meglepő, hogy a nyugati borító az előbbi, a japán kiadás az utóbbi út mellett döntött.
A cikk 2018 januárjában került publikálásra.