Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

Bár a Battle Chess a maga idejében egyesek által látványosnak mondott animációi miatt tényleg kiugróan sikeres lett, ez nem a sakknak szólt. Az Interplay ezt félreértette, és pár éven keresztül csak úgy szórták a táblás játékok hasonló feldolgozásait. A xiangqi játékot feldolgozó Battle Chess II nyugaton senkit nem érdekelt (keleten pedig nem jelent meg), a Checkmate pedig körülbelül az ötszázadik játék volt, ami bebizonyította, hogy az átlag játékost nem igazán érdekli, hogy melyik sakkbajnok teljesítményéhez mérhető egy program tudása, hiszen a tömegeket már egy nagyságrendekkel kevesebbet tudó szoftver is képes megalázni tízből tíz alkalommal.

Az eredeti Battle Chess egyébként ma is elérhető Steamen, sőt, a 2015-ben kudarcot vallott Kickstarter-verzió is megvásárolható. Mindenkit azonnal el is riasztok ezektől: bődületesen, bizarrul, érthetetlenül drágák – előbbi 20, utóbbi 28 euró!


Forrás: Computer Gaming World #084. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Gyerekkorom egyik kedvenc játéka volt az Express Raider, amit ugyan Commodore 64-en sosem sikerült végigjátszanom, de így is rengeteg vidám órát szerzett a vagontetőn verekedős részeivel, illetve lovaglós-lövöldözős vonatkergetéseivel.

Azt persze csak évtizedekkel később tudtam meg, hogy az itt hirdetett valamennyi 8-bites mikroszámítógépes verziót a Novotrade eltérő csapatai portolták, és a Commodore 64-es változaton például Rátkai István is dolgozott; a fejlesztők teljes listája itt is olvasható.

Forrás: Zzap! 64 1987/02. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Az eredeti OutRun jogait európai platformokra egykor megszerző U.S. Gold kiadó ritka jó szerződést kötött, amellyel nem csak a későbbi epizódok engedélyeit szerezték meg, de arra is lehetőségük nyílt, hogy egy teljesen új játékot készítsenek a szériában. Ez lett az Outrun Europa, amely természetesen egy nekünk ismerősebb kontinensre helyezi a száguldást. A Probe fejlesztői azonban ezzel nem elégedtek meg, és az OutRun névhez cseppet sem illeszkedő elemekkel pakolták tele a játékot: van motoros, hajós és jet-skis pálya is, nem egyszer rakétákkal lövöldözünk vagy kocsikat robbantunk fel. Mivel a program eleve számítógépre készült, grafikailag kiválóan sikerült a legtöbb* verzió, még ha az amigás magazinok húzták is a szájukat egy ilyen „gyerekes” program láttán.

*A ZX Spectrum-verzió is elviselhető volt, még ha egy botrány ennek ki is jutott: a Your Sinclair magazinban megjelent „exkluzív” legelső teszt nyakra-főre dicsérte a szép színes grafikát, amit gyönyörű screenshotokkal is aláfestettek. Ehhez képest a megjelent játék monokróm grafikával rendelkezett, felvetve a kérdést, hogy mégis miként zajlott a tesztelési folyamat...

Forrás: Amiga Power 1991/11. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

–Ez? 
–Ez mi az isten?!


Forrás: Internet Kalauz 1996/05. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


A Dungeon Master a Wizardry örököseként Japánban is népszerű lett, olyannyira, hogy a sorozat japán kiadói később saját részeket is készítettek, amelyek csak konzolon jelentek meg. A folyamat itt, az eredeti játék kiegészítőjénél kezdődött el, hiszen ennek japán számítógépekre készített portjait már új funkciókkal ruházta fel a fejlesztőcsapat, a Software Heaven. A Chaos Strikes Back ennek megfelelően Japánban minitérképpel kibővülve, extra mágiákkal és szörnyekkel gazdagabban várta a szenvedésre vágyó játékosokat.

A Neural Gear az artwork színvilágát, és persze a kiadócéget leszámítva semmi közös vonással nem rendelkezett, az egy egyszerű Space Harrier-utánérzés volt, ahol a hátulról mutatott sci-fi harcos suhan a képernyőbe, százszámra lőve le a mindenféle bizarr ellenfeleket.

Forrás: Oh! X 1991/01. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

A Granstream Saga az én közel három évtizedes, és így nyilván teljességgel ködös és megbízhatatlan emlékeim szerint egy teljességgel közepes jRPG volt tele bugyuta karakterekkel, klisés történettel és egy igen bizarr kamerarendszerrel. Az mindenesetre meglepett, hogy így is az első helyen debütált Japánban, már csak azért is, mert hát ez ugyebár a Pokémon és a Tamagotchi (első) aranykora volt.

És mit tesz isten, gyanúm nem volt alaptalan: a Granstream Saga ugyan tényleg 1997 e novemberi hetének legjobban fogyó PlayStation-játéka volt, de ez az összplatformos listázásban még így is csak a negyedik helyre volt elég, három héttel később pedig már nem fért be a top 30-ba.


Forrás: Gamers‘ Republic 1998/08. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.


Alig pár napja láttuk a Thunder Blade mikroszámítógépes, és főleg amigás európai hirdetését, így még érdekesebb lehet a nagyjából ugyanakkor megjelent amerikai hirdetés. A különbségek azonnal szembetűnőek: emberi kompozíció, helikopterszerű helikopter és nem-őrült leírás tájékoztatja a kedves vásárlót. A játék ettől persze még ugyanaz volt (illetve nem: a Pepsi-kollaboráció csak Európa játékosait örvendeztette!), de ez is jelzi, hogy a két földrészen tényleg eltérő volt az Amiga célcsoportja; legalábbis e két érintett kiadó véleménye szerint.

Forrás: Amiga World 1989/05. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Bár a Breath of Fire ízig-vérig Capcom-játék volt, az amerikai közönség a Final Fantasy VII előtt annyira nem volt vevő a japán RPG-kre, hogy csak néhány kiadó vállalkozott ezek 8- és 16-bites kiadására. Mindenki nagy szerencséjére az egyik a Square(soft) volt, akik olcsón tudták licenszelni más cégek játékait is nyugati terjesztésre. Bár ők is minden borítót újrarajzoltattak, a Breath of Fire új, képregényes stílusa nem volt olyan rossz, mint amelyik egyik-másik nyugatosított program szenvedett el. A szövegekre persze mindez nem igaz, beszéljünk akár az azbeszt-alsógatyáról, dicsekedjünk a 12 megabites kártyával vagy mondjuk az animált (!) szörnyekkel, és rögtön tudható, hogy aki ezeket írta, az egy percet sem játszott a játékkal.

Forrás: EGM2 1994/07. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.

Azt hiszem, az elrabolt hölgyet nem sikerült időben megmenteni, a szemeiből legalábbis az látszik, hogy már megjárta a poklot, és mást már nem is lát, akármilyen epilált bicepszet is markolásszon.

Bár a reklám mindent megtesz azért, hogy ennek ellenkezőjét bizonyítsa, de a Vice: Project Doom egy meglepően élvezetes akciójáték lett, ami sajnálatosan kevés NES-tulajdonoshoz jutott el annak idején.


Forrás: Electronic Gaming Monthly #024. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.


A Commodore Power Play magazin már 1983-ban megunta, hogy olvasói pofátlanul csalnak a pontrekordok beküldésekor, és ezért bevezették a polaroidos bizonyítékok  használatát. Szerencséjük volt, a Photoshop még hét éven keresztül nem létezett, így ezt nehéz volt manipulálni.

Forrás: Commodore Power Play 1983/ősz. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.