A Quest 64 fejlesztői minden kreatív energiájukat a lenyűgözően hangzatos cím kitalálásába fektették*, így aztán a program olyan sekélyes és egyszerű lett, ami már megjelenésekor sem sokaknak tetszett, ma pedig talán még fájóbb visszamenni hozzá. Pedig eleinte úgy tűnt, hogy érdekes kaland is kisülhet belőle, hiszen névleg a kelta mitológiát dolgozza fel a program. Igaz, ebből a japán fejlesztők valamiért sárkányokat és orkokat, valamint a világ legklisésebb történet hoztak ki, szóval még a témaválasztás sem vigasztalhatja az embert.
*Rendben, ez csúnya hazugság: az eredeti japán verzió címe Eltale Monsters volt, Európa pedig Holy Magic Century néven kapta meg a programot. A THQ marketingesei azért változtattak Amerikában ezen, hogy jobban kihangsúlyozzák, hogy ez lesz a Nintendo 64 legelső szerepjátéka.
Forrás: Gamers’ Republic 1998/06. Állandó link a bejegyzéshez.