Bár valószínűleg a cikk ismeretlen írója volt az egyetlen, aki szerint az Eternal Champions felért a Street Fighter II minőségéhez, abban igazat kell adnom neki, hogy a játéktörténelem első tényleg kidolgozott gyakorló módja remek újítás volt. A cikkből azonban kimaradt a program elsődleges problémája: a speciális mozgások előadásához egy igen lassan regenerálódó energiára volt szükség, és mivel ezt az ellenfélben a megfelelő mozdulatokkal lehetett apasztani, a legtöbb meccs a különleges támadások nélkül zajlott le. Az sem került megemlítésre, hogy az egyjátékos mód a pofátlanul csaló AI miatt még a korszakhoz képest is irritálóan nehéz lett, a végső ellenfél, a címadó Örök Bajnok pedig máig büszkén birtokolhatja a „minden idők legaljasabb főellenfele” címet a verekedős játékok világában.
A cikk mellett Julie Bell eredeti címlap-festménye, csak azért, mert nemrég pont ráakadtam.
Forrás: 576 KByte 1993/03. Állandó link a bejegyzéshez.