Amikor 1990-ben Mevlut Dinc (Last Ninja 2) sztárprogramozó 1990-ben saját stúdiót alapított más neves európai társakkal, eleinte minden tökéletesen ment. A Vivid Image korai játékai, mint a Hammerfist, illetve a First és a Second Samurai igen komoly sikereket arattak mikroszámítógépeken. Sajnos azonban a piac 1994-re kihalt a fejlesztők alól, így kénytelenek voltak konzolra átnyergelni – és ha már ott voltak, hát a legnagyobb óriást próbálták meg hazai pályán letámadni. A Street Racer első, SNES-es verziója explicit módon a Super Mario Kart trónfosztására készült, de ezt finoman szólva sem sikerült kivitelezni. Egyéb ötlet híján a Vivid Image a következő éveket a program portolásával töltötte, és a Game Boytól az Amigán át PlayStationig a lehető legkülönbözőbb platformokon jelent meg. Azt, hogy e verziók milyen minőséget is képviseltek, ez a kapafogú hirdetés talán jól mutatja. (Az efféle korreláció természetesen nem szabályszerű, de esetünkben mégis igaz.)


Forrás: PlayStation Plus 1997/01. Állandó link a bejegyzéshez.