A Bloodwych kerettörténete annyira nem volt fontos senkinek, hogy teljesen más sztori került e hirdetésre, mint magába a játékba. Ennél is nagyobb gond, hogy az „egyedi” jelző borzalmas hazugság: a Bloodwych egy pofátlan Dungeon Master-utóérzet, ami ráadásul gondosan ügyelt rá, hogy a minta minden rossz vagy legalább fura húzását átvegye, és azt pocsék irányítással fejelték meg.
Az egyetlen igazi extra a kooperatív-mód volt: egy billentyűzetről ketten, két külön partit is irányíthattak, ugyanabban a világban (értsd: öt tökugyanolyan toronyban) mozogva, harcolva, akár tárgyakat is cserélve. Mivel maga a játék finoman szólva sem volt túl érdekes vagy élvezetes, ezt feltehetően igen kevesek próbálták ki; ők pedig óriásit szívtak amiatt, hogy a fejlődési tempó ilyenkor a megfelezett XP miatt még idegesítően lassabbá vált.
Forrás: The One 1989/07. Állandó link a bejegyzéshez.