Nem tartott 17 napnál tovább, de a kilencvenes évek elején volt egy röpke időszak, amikor az is elég volt egy játék eladásához, hogy az nem primitív kártyákon érkezik, hanem egy futurisztikus, szépen csillogó kompaktlemezen.
Valahol persze érthető a döntés: a Robo Aleste hiába volt CD-re nyomva, megközelíteni sem tudta elődje, a Mega Drive-os Musha Aleste zsenialitását, így hát muszáj volt a CD-vel reklámozni. Nem csak pályaépítése volt unalmas (a gyönyörű első szintet követően legalábbis), de szörnyű magas nehézségi foka szinte minden élményt kiölt belőle, legalábbis számomra egész biztosan.
Forrás: VideoGames 1993/09. Állandó link a bejegyzéshez.