Volt újság, amelyik rögtön az Amiga legjobb játékának nevezte ki, és volt magazin, amely 25%-os értékeléssel jutalmazta. A Jinks tehát megosztó volt, és én ezt leginkább annak tudom be, hogy alapötlete a tagadhatatlan Breakout-örökség ellenére is meglepő tudott lenni, viszont ebből a négy soványka pálya vajmi keveset tudott kihozni.
A Jinks leginkább tehát a falbontós játékokra hasonlít, hiszen itt is egy vadul pattogó labdát kell ütőnkkel úgy manőverezni, hogy az szétverje a megannyi téglát. Itt azonban minden pálya négy-hat képernyő széles, ütőnket pedig teljesen szabadon mozgathatjuk, akár a pálya tetejére is. Ha a labda a padlóra esik, nincs gond – a veszélyt ehelyett a repkedő ikonok jelzik, ezek ugyanis képesek kivégezni ütőnket.
Noha a fizika mai szemmel nézve nyilván nem tökéletes, egy-két menetet mindenkinek ajánlok, mert szokatlan megoldásról van szó; de azokkal is egyetértek, akik szerint a teljes áron megjelenő program a négy pályával nevetségesen szűkös tartalmat adott a vásárlók pénzéért. Ha van játékstílus, ahol a pályatervezés nem extrém komplex dolog, hát ez mindenképpen ilyen...
Forrás: The Games Machine 1988/03. Állandó link a bejegyzéshez.