A ma már az LG-hez tartozó Zenith történetének a találmányai mellett az egyik legfontosabb eseménye az volt, hogy a cég részt vett (a NUE, a Sears és a Motorola mellett) abban a perben, amely a japán technológiai cégeket illegális piaci manipulációval és az amerikai antitröszt-törvények megsértésével vádolta – a mából nézve a dolgokat leginkább azért, mert a Sony, a Toshiba, a Canon, a Panasonic és a többi japán cég jobb termékeket árult, ráadásul sokszor olcsóbban, mint a piaci változásokra lassan reagáló amerikai nagyvállalatok. A per hét éven keresztül zajlott, megjárta a szövetségi legfelsőbb bíróságot is, de minden szinten megalapozatlannak tartották a vádakat.
Más körökben a Zenith inkább azért ismert, mert ők találták fel és terjesztették el az első vezeték nélküli tévé-távirányítót, a Space Commandot. Az irányításhoz szükséges ultrahangot ezek néhány alumínium rudacska összeütésével érték el – és ez olyan hangos volt, hogy az amerikai közvélemény évtizedeken keresztül csak clickernek hívta a távirányítókat; még azt követően is, hogy a halk modellek elterjedtek.
Forrás: National Geographic (US) 1980/03. Állandó link a bejegyzéshez.