Amikor Walter C. Jerome mérnök elolvasott egy 1948-as hivatalos autóbiztonsági statisztikai jelentést, azonnal aggódni kezdett: az adatok szerint minden amerikai autó átlagosan 0,9 embernek okoz sérülést, mielőtt a roncstelepre kerülne. Jerome úr azonban nem csak felháborodott, hanem feltűrte az ingujjait, feltehetően megpödörte bajszát, és munkához látott.
Tíz hosszú év kellett hozzá, de 1958-ra elkészült a Sir Vival nevű új autóval, amelynek minden porcikáját úgy tervezte meg, hogy az a lehető legbiztonságosabb legyen, sőt, hogy azzal a leggyakoribb baleseti okokat már előre ki lehessen kerülni. A motort például egy külön rekeszben tárolta, fizikailag is a lehető legjobban leválasztva a sofőrtől. A sofőr emelt ülésen, teljes kilátást engedő burokkal védve ült, testét a mai versenyautók rollcage védelme őrizte, de a biztonsági üveg, gumírozott lökhárítók és a sok lámpa is újdonságnak számított akkoriban.