1984: az Atari otthoni üzletágát megvásárolja a Commodore-tól kitúrt Jack Tramiel. Az Atari fennmaradó része, a korábbi játéktermi részleg a jövőben nem használhatja konzolos játékokhoz eredeti nevét, így egy másik go-szakszót használva Tengen néven alapítanak „új” kiadót. A Tengen vezetői azonnal elkezdenek harcolni a Nintendo brutális amerikai szabályaival (egy évben legfeljebb öt játék, a kártyákat kizárólag a Nintendo gyártja, minden játék legalább két évig exkluzív), és amikor itt kudarcot vallanak, megpróbálják feltörni a NES másolásvédelmi rendszerét. Amikor ez sem jön össze, a cég ügyvédei egy nem létező perre hivatkozva kikérik a szabadalmi hivataltól a 10NES nevű rendszer részleteit – és az eredeti kapcsolási rajzok birtokában már könnyen kijátsszák a Nintendo védelmét.
A Nintendo azonnal valódi pert indított, aztán még egyet az itt is hirdetett Tetris miatt. Utóbbit igen hamar meg is nyeri a japán cég, előbbi viszont a fellebbezések és a Tengen mindig sokat csúszó szakértői miatt egészen 1994-ig zajlik (és akkor is kizárólag azért ér véget, mert a Tengent felvásárolja a Time Warner).
A Tengen a pereskedéstől függetlenül sorban adta ki játékait. Ezeken nem szerepelt a hivatalos Nintendo Minőségi Garanciapecsét, ami ugye minden volt, csak minőséget garantáló eszköz nem; a Tengennek is volt néhány jobb játéka, de NES-játékaik nagy része ótvar volt.
Forrás: Videogames & Computer Entertainment 1989/05. Állandó link a bejegyzéshez.