Napi retró?

Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.

A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.

„Minden nappaliban jól néz ki”, hazudja a hirdetés a nyilvánvaló bizonyíték ellenére.


Forrás: Acorn User #001. A bejegyzéshez jelenleg 6 hozzászólás van.


A Far East of Eden (eredetiben Tengai Makyou) egy nagyszerű japán szerepjáték-széria volt. A Red Entertainment fejlesztői minden epizódot (összesen hetet) nagyszerű humorral ruháztak fel, kigúnyolva a nyugati sztereotípiákat a japán középkorról – aztán a negyedik rész mindent megfordított, és a Japánban elterjedt elképzelések alapján építették fel az 1890-es évek Amerikáját.

Mindebből persze az egyszeri, japánul nem tudó játékos semmit nem vett észre, mert a sorozat, bár sok portja volt, elsősorban a NEC konzoljain volt népszerű. A szériából egyetlen epizód jelent meg csak angolul: a három verekedős játék mellékszál egyike. Az angolul a Kabuki Klash alcímet viselő játék nagyjából a Samurai Shodown-sorozat játékmenetét vegyíti az első két Tengai Makyou karaktereivel. Ez a recept természetesen egyenes út volt a teljes bukáshoz, így a sorozat későbbi részeit sem fordították le angolra.

Forrás: Neo Geo Freak #003. A bejegyzéshez jelenleg 2 hozzászólás van.

Ritka jó minőségű fotó egy 1962-es amerikai játékterem nyüzsgő világából. Bár már léteztek, az egyre elektronikusabbá váló flipperek még meglehetősen drágának számítottak, így ekkortájt a mechanikus hardverek, mint például a mini-bowling vagy a céllövöldék számítottak a leggyakoribb játéktermi attrakciónak.

Forrás: Getty Images. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.

Az állandóan zajló hülyenév-olimpia egyik éremesélyese a 3DO-ra, majd PlayStationre megjelent borzalmas FPS, a PO’ed. Ma már persze könnyen ki lehet keresni a szlengszótárban, hogy ez a pissed off fura rövödítése volt, de 1995-ben szerintem ez még angol nyelvterületen is meghökkentett nem egy embert.

A játék amúgy egy vicces FPS-paródiaszerűség akar lenni, olyan fegyverekkel, mint a serpenyő és a hentesbárd (a főszereplő egy szakács), és olyan ellenfelekkel, mint az logóban is látható zöld takonyelementál, a helyi kiberpók Cypider vagy éppen a járkáló segg.


Forrás: 3DO Magazine #06. A bejegyzéshez jelenleg 6 hozzászólás van.


A Vidiot magazin sosem lett annyira népszerű, hogy az igazán híres celebeket is rá tudta volna venni a játéktermi fotózkodásra. Így kerülhetett a magazin látóterébe az egyalbumos énekesnő, Tané Cain is, aki biztos örült neki, hogy nyomtatásban nevezték vidiótának...

A hölgy karrierjének ugyan még volt egy váratlan felívelése (három számmal volt ott az első Terminator zenei albumán), de aztán más lehetőségek híján olyan filmekben kellett szerepelnie, mint a Zombie Death House, a The Heavy Petting Detective vagy éppen a Married People, Single Sex 2.

Forrás: Vidiot #03. A bejegyzéshez jelenleg 7 hozzászólás van.

Szavazást kérek: kinek mennyire tetszik, ha egy újság lényegében a tartalomjegyzékét teszi ki a borítóra?


Forrás: Amiga Format 1990/10. A bejegyzéshez jelenleg 6 hozzászólás van.

Bár e hirdetés megpillantása előtt sosem gondoltam volna, hogy a Mega Drive-os Whip Rush valaha is kapott (netán: érdemelt) volna trófeát és elismerést, a Renovations kiadó amúgy tényleg az „egész jó” kategória egyik tökéletes képviselője volt. A japán Telenet kiadó amerikai leányvállalataként elsősorban a Vic Tokai és a Wolf Team játékait honosították; igaz, Európával egyáltalán nem foglalkoztak, így akkortájt erről a magyar játékosok mit sem tudhattak...

Forrás: Electronic Gaming Monthly #024. A bejegyzéshez jelenleg 4 hozzászólás van.


Sajnálatosan kevés játék dolgozza fel a vonatos akciófilm-klisét, amelyben a tesztoszterontól duzzadó karakterek a száguldó szerelvény tetején verekszenek meg egymással. A Hudson által fejlesztett Stop the Express azonban kizárólag erről szól: az utolsó vagon tetején dobja le ügynökünket a helikopter, és abban az igen valószerűtlen esetben győzünk, ha elérjük a mozdonyt.

Karakterünkre a redman néven ismert vörös gonosztevők vadásztak, ellenük pedig meghökkentő módon a vonat által éppen lehagyott madarakat* hajigálva vehettük fel a harcot. Mélynek, netán komplexnek nem volt nevezhető a program, de így is kiválóan lehetett szórakozni vele.

*A Spectrum-verzió borítóját festő grafikus feltehetően nem volt ornitológus...

Forrás: MobyGames. A bejegyzéshez jelenleg 8 hozzászólás van.

Lelkendező Doom II-ismertető az 576 KByte-ból, amely minden screenshot-mániás olvasót a legmesszemenőbbekig kiszolgált.

És hogy Bobby Prince, a játék zeneszerzője tényleg lenyúlta-e a Pantera This Love számának gitárriffjét a Waiting For Romero To Play című szerzeményéhez? Hivatalosan természetesen nem, de azért ezt elég nehéz lenne hihetően letagadni...


Forrás: 576 KByte 1994/10. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.



A Cheetah által a patkány évében piacra dobott spectrumos távirányító elképesztően modern eszköznek tűnik. 1984-ben a vezeték nélküli minimalista távirányítók finoman szólva sem voltak divatban, és igazából ezen a RAT sem tudott változtatni. Bárhogyan is nézett ki, lényegében egy négyirányú, egygombos joysticket váltott ki a kütyü, amelynek infravörös jeleit egy ménkű nagy vevőegység fogadta és fordította le a Spectrum által értelmezhető inputtá.

Sajnos az IR-technológiának köszönhető késleltetés miatt pont játékra alkalmatlan volt, de amúgy a ketyere rendesen működött, pont úgy, mint ahogy a gyártó azt ígérte. Sőt, nem is csak a direkt kompatibilisre programozott játékokkal működött együtt, de a vevőegység szabványos kialakítása miatt mindennel, ami kezelt joysticket.

És ami a függőben levő szabadalmat jelenti: ezt „apró” késéssel, 1988-ban kapta meg az eszköz; pont időben, hogy a Cheetah bedőlésére megérkezzen az erről szóló papír az irodába...

Forrás: Your Spectrum 1984/10. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.