A XX. század első harmadának egyik nagy rádiós-tévés problémája volt, hogy egyszerűen nem létezett olyan technológia, amellyel valós időben lehetett volna hangfelvételeket készíteni. Messze a leggyorsabb megoldás a gramofonlemez gyártása volt, de az is legalább 12 órába került.
Kísérletek persze voltak ilyesmire, de sem a telegrafón (1900), sem pedig a Vox irodai diktafon (1924) nem produkált olyan szintű hangminőséget, amelyikkel például a BBC elégedett lett volna. Az első, a távközlés számára is elfogadható megoldást végül egy Liverpoolban élő német mérnök, Ludwig Blattner szállította 1930-ban. A képen a BBC rádiós stúdiójában dolgozó eszköz látható, valószínűleg 1931-ben fotózva.
A korábbi, adattárolóként vékony acéldrótot használó felvevőkkel szemben a Blattnerphone szélesebb acélszalagra dolgozott, így érve el a jobb hangminőséget. Igaz, a másodpercenként másfél méteres tempóval száguldó acélszalag borzasztó balesetveszélyt jelentett, így az adattároló puszta súlyán túl a vastag protektív fémborítás is alaposan hozzájárult a gép egytonnás súlyához.
A masinával igazából egyetlen komoly probléma volt: a hangvágás az acélszalag hegesztésével járt.
