Az Alpex Computer Corporation két alkalmazottja még 1974-ben kezdte el fejleszteni a Raven (Remote Access Video Entertainment) nevű otthoni konzolt. A gép alapja a vadonatúj Intel 8008 chip volt, és ezzel, no meg 8 KB RAM-mal 128x64 pixelnyi fekete-fehér grafikát tudtak kisajtolni a gépből. (A technikai korlátok miatt a játékok maximális mérete 256 byte volt!) Ez a konzol persze nem jelent meg, de a technológiát a Fairchild chipgyártó vásárolta meg, és az végül Fairchild Channel F néven 1976-ban megjelent.

A megjelenítésért felelős technológia olyan forradalmi volt, hogy azt le is védették, és később az Atari, a Mattel és a ColecoVision is fizetett a cégnek azért, hogy azt használják. A Nintendo viszont a NES megjelenésekor ezt nem tette meg; japán mérnökeinek gőze sem volt erről a régi szabadalomról. Az Alpex Amerikában indított pert a Nintendo ellen, és 1994-ben meg is ítéltek nekik 208 millió dollárt. A fellebbezés során azonban a Nintendo már sikeresen el tudta magyarázni a technikai különbségeket, így 1996-ban a hírnek megfelelően (bár nyilván nem a legfelsőbb bíróság) a bíró megváltoztatta a döntést, és megszüntette az eljárást.


Forrás: 64 Magazine 1997/08. Állandó link a bejegyzéshez.