Ember nem gondolná, hogy ennek a Famicom-játéknak az alsó hangon is pocsék borítója valami feledhetetlent rejt – és ennek kimondásáig én sem merészkednék el. A 1999: Hore, Mita koto ka! Seikimatsu azonban innen messziről egy kifejezetten érdekes táblás játéknak tűnik, ami egy, a Monopolyhoz hasonló felépítésű terepen zajlik. Kocka helyett kártyákat kell használni, építkezés és a többiek szívatása helyett pedig erőpontok gyűjtésével, illetve bizonyos mezőkre lépve a történet előgördítésével, igazi narratív döntések meghozatalával kell foglalkoznunk. A részben kooperáló játékosok a Föld elpusztítására törő zöld idegenek megállításával foglalkoznak: az 1995-ben megérkező inváziót még az új évezred bekövetkezte előtt kell megállítani.

A játék korabeli japán kritikái borzalmasan rosszak voltak (a Famitsu 17 pontja például csak az igazi szemétnek járt ki), és a program kipróbálása nélkül ezeket nem is cáfolnám – viszont meggyőződésem, hogy ezt az alapötletet ma remekül lehetne feldolgozni.


Forrás: Nintendo Reporters. Állandó link a bejegyzéshez.