Amikor 1987-ben debütált az első japán Forma-1 pilóta, Satoru Nakajima, valószínűleg ő maga sem gondolta, hogy eredménye a japán játékfejlesztésre is látható hatással lesz. Pedig így volt: szinte minden játékfejlesztő nekiállt feldolgozni a sportágat. Persze jogdíjakat nem akartak fizetni, így aztán e programok mindegyike a valódi pilótanevek, autófestések és hasonló levédett dolgok nélkül jelentek meg.
A játékáradat egyik felejthető tagja volt a PC Engine-re megjelent F1 Triple Battle is, amely pár évvel később Fastest 1 néven Mega Drive-on is tiszteletét tette. Ebben Nakajima „S. Inakajima” néven jelent meg, de ahogy a reklám is mutatja, a suzukai versenypályát mindenestül lelopták a Human fejlesztői.
Forrás: Mega Drive Fan 1991/09. Állandó link a bejegyzéshez.