Részben azért, hogy a sok gigantikus cikk között apróságokról is szót tudjak ejteni, részben pedig azért, hogy minden nap érkezzen valami új tartalom az oldalra, ezt a rovatot találtam ki. Itt minden nap legalább egy új bejegyzés lát majd napvilágot, mindig egy kép, illetve az azt kísérő szöveg formájában. Ezek mindegyike olyasmi lesz, ami számomra érdekesnek vagy szórakoztatónak tűnik, de azt persze nem tudom megígérni, hogy ezzel mindenki minden nap így lesz – a cél az, hogy változatos és informatív bejegyzések szülessenek, amelyeket mondjuk egy év után kifejezetten üdítő lesz végiglapozni.
A képek közt lesznek fejlesztési relikviák, újságokból szkennelt hirdetések és cikkek, különféle dobozképek, fotók, és gyakorlatilag minden más, ami csak elképzelhető. Mivel a hangsúly a képeken van (a kísérőszöveg ritkán hosszabb egy bekezdésnél), ezek sokszor nagyméretűek, előre is elnézést, ha valakinek belerúg a mobilos adatforgalmi limitjébe néhány tízmegás file. Ha esetleg lenne tipped egy bejegyzéshez, a grath@retro.land emailcímen tudsz elérni.
Jó hírem van: a rakétahátizsákot már 1960-ban tökéletesítette a Reaction Motors cég, és a sáskaként pattogó gyalogság kiképzését követően azt először a levélkihordók kapták meg! És ki ne hitt volna e bejelentésnek?! Elvégre a vállalat hajtóművei segítették a Bell X-1 világelső hangsebesség-áttörését, a Viking-kutatórakéta űrközelbe jutását, majd a NASA-kísérlet X-15 repkedését.
Forrás: Flickr. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Az 1987-es Masters of the Universe film rendezőjének nagyon beakadt a gyerekfantasy műfaj, és bár a méretes bukást követően többször nem engedték a franchise közelébe, ő vállat vont, és megcsinálta szinte ugyanazt Skeleton Warriors néven, igen hasonló karakterekkel és szlogenekkel (és minőségben). Ehhez tartoztak akciófigurák, gyűjthető kártyák, képregények, és persze egy rajzfilm-sorozat is. No meg egy videojáték, amit az igazi sikerei előtt álló Neversoft készített el, gyakorlatilag nulla kreatív ötlet felhasználásával.
Forrás: P.S.X. Magazine 1996/05. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Néha egy japán hirdetés mellé elkél a kommentár, a magyarázat, de a Libido (!) által kiadott Shinc szerintem nem ilyen; annak játékmenetét azonnal elárulja a sarokba pakolt screenshot, hangulatát pedig az oldal fennmaradó része mutatja be a maga pőre valójában.
Igen, egy rém egyszerű dungeon-túró RPG-ről van szó, amiben az ellenfél-felhozatal fele, az NPC-k jó 80%-a, illetve a küldetésekben megmentendő személyek teljes sora felhevülten lihegő bögyös leányokból áll.
A hülye címet néhány igen hasonlóan ejtett („shinku”) japán szó, a „bíborvörös,” illetve a „viszontagság” inspirálták, amit a korabeli szokásoknak megfelelően megpróbáltak direkt rossz angolsággá konvertálni. Ez speciel sikerült is.
Forrás: Pasocom Presse 1993/03. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
1990-ben az SSI körülbelül háromezer stratégiai játékot adott ki, amelyek között szinte azonnal elfelejtve ott volt a FASA táblás játékát digitális formába öltő Renegade Legion: Interceptor is. Az eredeti szabályokhoz hű módon ez minden izgalmas űrcsatája ellenére is egy lassú, körökre osztott taktikai játék volt, mégpedig kevésbé hangulatos, mint a cég világháborús vagy vagy fantasy alkotásai. Bár sikert finoman szólva sem aratott, pár évvel később mégis készült hozzá egy folytatás. Az ok kiszámítható: akkor már mindenki tudta, hogy a céget egykor sikerei csúcsára reptető D&D-licensznek hamarosan vége szakad, így bármi áron új franchise-okat kellett létrehozni, hátha az egyik hasonló bevételekhez vezet.
A Renegade: Battle for Jacob’s Star azonban már nem stratégiai játék volt, hanem egy 3D-s űrcsata-szimulátor, a Wing Commanderek és persze az X-Wing által lefektetett alapokra építkezve. Bár a közvetlen folytatást 1996 elejére már be is jelentették, mivel a játék óriásit bukott, e tervből semmi nem lett: a Wing Commander 3 után pár héttel megjelent játéknak esélye sem volt labdába rúgni a hatalmas költségvetésű rivális mellett.
Forrás: PC Entertainment 1996/02. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
Nem, ez nagyon nem a 2021-es DoomWare, ami WarioWare-szerű minijátékokat faragott mindenki kedvenc FPS-éből (tényleg érdemes kipróbálni).
Ez az 1995-ös Doom Ware, egy nemhivatalos pályagyűjtemény és utils-kollekció, amely olyan sikeres lett, hogy egy éven belül követte a második felvonás, újabb ötezer file-t összegereblyézve.
Forrás: PC Gamer (US) 1995/05. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
„Persze, hogy a jogokkal együtt megkapjátok a lehető legjobb minőségű marketinganyagokat is!”
Forrás: Electronic Gaming Monthly #052. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A kilencvenes években Új-Zélandon a Metro Games terjesztette a legtöbb nagykiadós játékot, így reklámjaik néha igen furcsa kombinációkat szerepeltettek.
Forrás: Total Games 1997/04. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A Sonynak (tudjátok, az MFD formátum feltalálói!) volt néhány kiváló hirdetése az elmúlt évtizedek során, de úgy érzem, ezt az öt oldalt hajszálnyit hatékonyabban is ki lehetett volna használni...
Forrás: Wired (US) 1996/03. A bejegyzéshez jelenleg 1 hozzászólás van.
A nyolcvanas években sokkal hosszabb volt a játékok átlagos szavatossága, mint ma. Nem a játékok hosszára gondolok, hanem arra, hogy egy-egy sikeresebb sorozatnak a régebbi epizódjait még évekkel a megjelenés után is hirdették a kiadók, hiszen hétről hétre, hónapról hónapra újabb tömegek vették meg legelső számítógépeiket, éhezve a minőségi szórakozásra.
Forrás: Zzap! 64 1987/09. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A Commodore 64 tényleg remek zenék megszólaltatására volt képes, de talán nem ez volt a legjobb módja a muzsikálásnak e platformon (sem).
Forrás: Commodore Power Play 1984/Tavasz. A bejegyzéshez még nincs hozzászólás.
A fejléckép forrása: waneella