japán-nyugat 18:9
A dobozképek sajnálatosan egyre kevésbé fontosak, az év legjobban fogyó játékai közül egy rakás érdektelen képeket használ. Valamilyen szinten érthető ez, a FIFA-szériának nem kell ezzel is küzdenie a vásárlókért, mégis mindenképpen szomorú tendenciáról van szó. Hogy legalább minimálisan vissza lehessen irányítani a figyelmet mégis a borítókra, összegyűjtöttem az elmúlt év legjobb dobozképeit. Sőt, szerintem minden jó dobozképét, minden játékot, ami legalább kicsit mert egyedi lenni, ahol erre is ügyeltek.
Az összeállítás nem rangsort jelent, ABC-sorrendben következnek a játékok. Lényegében két szabály volt csak: 2016-os megjelenésről kell, hogy szó legyen, és csak fizikailag létező, tényleges dobozképek indulhattak, a csak digitális boltokban használt képek nem játszanak. Természetesen most sem sikerült megúsznom, hogy legalább egy alkalommal ne hágjam át saját szabályaimat, de hát ennyi férjen bele!
Bioshock: The Collection
Noha abszolút nem az új játékosoknak, a szériát nem ismerőknek szól, a Bioshock-kollekció dobozképe így is lehengerlő lett, az alapfeladatot („passzírozzunk mindhárom játékból valamit a borítóra!”) sikerült pazarul megvalósítania az ismeretlen grafikusnak. Nem tudom, hogy egyetlen kedvencet ki tudnék-e emelni e cikk csaknem 30 dobozképéből, mindenesetre ez biztosan a dobogón lenne!
Bár a vízalatti Rapture, a felhők közt repülő Columbia, illetve az ezeket tematikailag összekötő világítótorony látványa elképesztő kalandok ígéretén túl semmiféle részlettel nem szolgál, aki ismeri a trilógiát, azt minden bizonnyal elbűvöli a csodálatos kompozíció. Szerencsére a dobozképet nem csúfították el millió idézettel, ilyen-olyan díjak felemlegetésével, magazinidézetekkel, a PS4-verzió kék teteje pedig még színben is tökéletesen passzol a nagyszerű képhez.
Bravely Second: End Layer
Ha a teljesen értelmetlen címadásról készítenék egyszer toplistát (nem is rossz ötlet...!), nem hiszem, hogy az első tíz helyezett közé beférne olyan játék, amelyet nem a Squaresoft vagy a Square Enix marketingesei masszíroztak volna végső formába. A Bravely Second: End Layer is tuti megemlítésre kerülne, pedig ezt leszámítva egy minden téren rendkívül igényes RPG-sorozat harmadik (de legalábbis két-és-feledik) tagjáról van szó.
Érdekes módon az End Layer csak Európában kapott tényleg szép borítót, Japánban és Amerikában ez a kép fogadta a vásárlókat. Megjegyezném, nem csak arról van szó, hogy Magnolia jóval szemrevalóbb, mint Tiz, de a kompozíció és a színek is nagyságrendekkel látványosabb borítóért dolgoznak nálunk.
Ugyanez mondható el a gyűjtői kiadásról is, amely viszont csak Amerikában kapott gyönyörű, a Square Enix és a 3DS logóiban szereplő, a képet még fel is dobó vörösöktől eltekintve monokróm borítást. A mindössze a logót használó, máskülönben fekete európai verzió sem csúnya, de nekem ez az artwork elképesztően bejön, fekete-fehér verziója pedig még varázslatosabb.
Caligula
Minő meglepetés, egy Vita-játék, amiről senki nem hallott; és persze nem az utolsó ilyen a listában, hisz akármennyire halott is a platform nyugaton, Japánban a mai napig tömegesen jelennek meg rá játékok. És mivel ezeknek alig 97%-a esik az erotikus vizuális novellák, illetve az anime-feldolgozások stílusába, a fennmaradók közt bizony akadnak érdekes programok. Ezek közé tartozik a Caligula is, amelyet amúgy az Atlus jövőre angolul is tervez kiadni.
A koncepciójában ugyan elég derivatív (egy virtuális világból menekülni akaró gimnazista bandáról szól a játék) Caligula egy klasszikus, körökre osztott csatákat használó japán RPG, amelyet nagyszerű tálalása és a keleti beszámolók szerint csavaros története (ezt az első két Persona írójának, Tadashi Satominak köszönhetjük) emel ki valamelyest a nagy átlagból. A borító remek színvilágával, illetve Oguchi nagyszerű, (engem) cseppet sem irritáló karaktereivel egészen egyedi tud lenni. Kíváncsian várom, hogy vajon belebarmolnak-e ebbe a nyugati kiadásnál...
Dishonored 2
Két főszereplőt így elhelyezni egy borítón nem valami eredeti ötlet; hogy ne menjünk messzire, öt hónappal a Dishonored 2 megjelenése előtt a Dead Island: Definitive Edition doboza pontosan ugyanezt a megoldást használta.
Az Arkane megoldása azonban nagyságrendekkel erősebb lett, köszönhetően az ikonikus, kiválóan megtervezett szereplőknek: Corvo steampunk sisakja és Emily elszánt tekintete egyaránt megigézi az embert, így még a szimpla fekete háttér előtt is működik a dolog.
Doom
Nehezen lehetne fantáziátlanabb, unalmasabb, és mondjuk ki, szarabb borítót találni, mint amit a Bethesda marketingosztálya rákényszerített az amúgy nagyszerű Doomra. Az egyetlen pozitív dolog, ami ennek kapcsán megszületett, az az volt, hogy az egyöntetű és teljes rajongói elutasítás hatására a cég belement abba, hogy egy alternatív borítót adjon a játékhoz. Ez pedig egyszerűen fantasztikus lett, nyilvánvalóan egy bocsánatkérés a régi rajongók felé, akik a generikus űrgárdista láttán legjobb esetben is csak legyinteni tudtak. Az új borító nyilvánvalóan az eredeti borítófestmény előtti tisztelgésnek fogható fel, csak ugye azzal ellentétben akkor sem válik viccesen amatőrré, ha bezoomolunk tetszőleges részletére...
Dragon Quest Builders
Rendkívül ritkán, de előfordul: néha egy japán játék borítója nyugaton lehet sokkal látványosabb, mint az, amit otthonában kapott. Itt is ez történt; bár a koncepció igen hasonló, a Dragon Quest Builders japán borítója egyszerűen túlzsúfolt, cseppet sem áll neki jól a millió véletlenszerűen szétszórt figura.
A hozzánk elérkezett verzió viszont vibráns színeivel és mechanikai primitívsége ellenére (hisz csak egy háttér, egy logo és egy körbevágott karakter van rajta) is dinamikus kinézetével tényleg kalandra hív. Rajta van minden, ami a játékban vár ránk a főellenség otthonától hősünk eszközein át az építhető városokig – és persze az emblematikus slime-ok sem hiányozhatnak.
Fire Emblem IF
Két okból is a Fire Emblem Fates japán speciális kiadását kellett használnom, az egyik objektív, a másik szubjektív. Egyfelől az ugyanezt a designt használó nyugati kiadásból nem találtam minőségi, nagyfelbontású képet. Másfelől az if alcím sokkal jobban néz ki, mint az egyébként persze sokkal értelmesebb Fates felirat.
Azzal azonban nem nagyon lehet vitatkozni, hogy a doboz – a külön árult epizódokkal ellentétben – mindenképpen megérdemli a listás helyezést, a színek és a kompozíció együttese fantasztikus végeredményhez vezetett. Épp itt lenne az ideje egy új, már ezt a designt, ezeket a karaktereket használó anime-sorozatnak!
Ikenie To Yuki No Setsuna
Mivel az I Am Setsuna angol nyelvű verziója sehol nem kapott fizikai megjelenést, kénytelen vagyok a japán kiadás képét és címét használni – pedig az angol nyelvű digitális kiadások is ugyanezt a gyönyörű festményt használták.
Sajnos a nagyobb nevű, jobban marketingelt szerepjátékok között elveszett szegény I Am Setsuna, pedig egyedi képi világa kiválóan dolgozott együtt old-school harcrendszerével és néhol költői, másszor végtelenül földhözragadt, de mindig érdekes történetével. Ha nem feltétlenül vársz el epikus kalandot egy RPG-től, és megfog a csodálatos borító egyedi hangulata, bátran adj neki esélyt, a játék is van olyan jó, mint a kép, amibe csomagolták.
Mirror's Edge Catalyst
A DICE grafikusainak nagy része elégedetten lélegezhet fel, amikor végre nem egy újabb háborús játék készítése kerül terítékre, hanem szabadon (vagy legalábbis szabadabbra) lehet engedni a fantáziát. Az sem rajtuk múlott, hogy a második Mirror's Edge nem lett jó játék, azt csak és kizárólag a designereken lehetne (kellene?) leverni.
Mind a főszereplő Faith, mind a környezetül szolgáló Glass városa fantasztikus megvalósítást kapott, olyannyira, hogy az év egyik legjobb modern témájú artbookja is a Catalyst festményeit gyűjti össze. A borító is nagyszerű lett, a fehér, kék és vörös színek remekül dolgoznak együtt (itt is segít a PS4 kék csíkja), Faith pedig továbbra is az egyik legérdekesebb karakter a játékvilágban.
No Man's Sky
Nem egy és nem két probléma akadt a Hello Games ambiciózus játékával – de a dobozkép egész biztosan nem tartozott ezek közé. Sőt, a klasszikus sci-fi regények borítófestményeire emlékeztető kép egész biztosan rengeteg vásárlóban mélyítette el az érzést, hogy neki erre a játékra bizony szüksége van.
Igaz, még ez a kép is mintha a multiplayer ígéretét hordozná, de legalábbis egy tényleg élő galaxist mutat be. A nagyszerű színvilág, a végtelen kalandot ígérő hatalmas tér, és persze a (játékban amúgy nem látható) karakterünket is megmutató festmény egészen csodálatos. Milyen kár, hogy a legtöbbek számára a játék nem tudta biztosítani azokat az elképzelt élményeket, amelyek megálmodásában a borító is segített...
Odin Sphere Leifthrasir
Nem tudom, meddig verték kábellel szegény George Kamitanit, hogy végül hajlandó volt viszonylag emberi testarányokkal rendelkező karaktereket rajzolni, de azért még így is azonnal felismerhető a stílusa a legendás japán grafikusnak.
A Leifthrasir remek karaktereinek gyűjteménye még akkor is szemet gyönyörködtet, ha esetleg észrevesszük, hogy szimplán egymás mellé vágták őket, láthatóan mindenki másfelé nézeget. A nonfiguratív háttér nagyszerűen hangsúlyozza ki a szereplőket – igazi bajunk mindösszesen annyi lehet, hogy rendes, nagyméretű artbook még nem jelent meg a szériához, vagy akár a Vanillaware teljes játékfelhozatalához.
Ori and the Blind Forest - Definitive Edition
Az Ori and the Blind Forest már eredeti megjelenésekor is fantasztikus grafikai stílusával nyűgözött le mindenkit, és szerencsére idén a kicsit kibővített definitív kiadás már nem csak digitálisan jelent meg, hanem limitált példányszámban gyönyörű, fémdobozos verzióban is.
A képen szürkének látszó háttér a valóságban fémesen ezüstösen csillog, amin még gyönyörűbben néz ki a fekete-kék árnyalatokban úszó festmény. Nem mindig működik, ha egy eredetileg színes képet ilyen módon alakítanak át, de itt hihetetlen ízléses lett a végeredmény.
Paper Mario: Color Splash
A Nintendo nem ma kezdte a valós fotókat is használó borítók használatát, már a SNES-korszaktól kezdve rengeteg ilyet adtak ki; óriási kár, hogy ezek Japánon kívül mindig valami jóval kevésbé egyedi rajzolt vagy renderelt képet kaptak. A Star Fox eredeti borítója bábukat használt, a Kirby-sorozat többször is égetett fametszetekkel hódított, a Yoshi's Cookie csodálatos linzerekkel operált – a Sim City pedig, hát, ezt tette. És persze ott vannak a minden idők legjobbjai közé tartozó Pikmin-borítók is, főleg a második és a harmadik részé!
Az új Paper Mario is ezt az utat követi, ízlésesen vegyítve a renderelt extrákat és az épített környezetet. Gyakorlatilag már ez a kép garantálja, hogy remek, vidám élményben lesz része mindenkinek, aki belekezd ebbe a kalandba. Igazán kár, hogy a Wii U nem népszerűbb, így viszonylag kevesen tudják ezt megtenni...
Psycho-Pass: Mandatory Happiness
Általában jól szokott elsülni, amikor valaki elkezd játszadozni egy-egy platform elvileg kötelezően követendő színsémáival, de amit az 5pb grafikusai összehoztak Akira Amano karaktereit kicsit újragondolva a Psycho-Pass anime első önálló játékfeldolgozásának japán gyűjtői kiadásához, az ezen próbálkozások közül is kiemelkedik.
A mindössze négy színt használó borító e limitet az előnyére fordítja, és pont emiatt, no meg a fekete Vita-logo következtében tud tényleg zseniálissá válni; még akkor is, ha az embernek esetleg fogalma sincs arról, hogy kik ezek a figurák, és milyen fura pisztolyszerűséget szegeznek rá a borító másik oldaláról. Igazán nagyot az szólt volna, ha a játék a szimpla anime-stílus helyett is valami ilyesmi grafikát használ, de hát ez vélhetően igen sokba került volna.
Quantum Break
Noha a Quantum Break fő artworkje önmagában nagyon jól néz ki, amikor egy logókkal és szöveggel teli, nagy zöld csíkkal ellátott borító készült belőle, az eredmény finoman szólva sem lett vonzó. Szerencsére azonban van megoldás: a játék bizonyos verzióihoz adott fémdobozról leirtottak (majdnem; a tagline ott maradt) minden felesleget, így az olyan nagyot üt, amekkorát csak tud.
A játékban is használt „szilánk-effekt” állóképen is nagyszerűen működik, ahogy a kevéske, elmosódó fényeffekt is nagyon jót tesz a képnek. Óriási kár, hogy a játék alapötletéből a Remedy egy közepes, de szép akciójátéknál többet nem tudott kihozni; mindenesetre legalább a borító kapcsán szóba kerülhet a játék az év legjobbjai között is.
Raishi: Konpeki no Shou
Az egy dolog, hogy az idei dobozkép-böngészés megkezdése előtt soha nem hallottam a Raishiről (pedig folytatás az istenadta, ez már a második rész), az viszont már sokkal pontosabban jelzi extrém rétegjáték-mivoltát, hogy egyetlen angol nyelvű forrás sem foglalkozik vele! A hivatalos oldalt átböngészve persze rájön az ember, hogy egy Fire Emblem-klónról van szó, animésan túlhúzott történelmi drámával, gitárzenés intróval és amennyire meg tudom állapítani, igen egyszerű játékmenettel és harcrendszerrel.
Mindez azonban semmit nem von le a borító érdemeiből; nyilván nem ez az első festmény, amely egyes karakterek tükörképével játszik, mégis elképesztően hatásos tud lenni a millió cukorszirupos Vita-játék között ez a megoldás. Most már csak azt szeretném tudni, hogy ebből miként született meg a 3DS verzió nem enyhén minimalista dobozképe. (Ez nem valami korai, átmeneti verzió, tényleg így adták ki 3DS-en. )
République
Noha a Kojima Productionsnél és a 343 Industriesnél is fontos munkát végző Ryan Payton első saját ötleten alapuló játéka engem nem tudott elvarázsolni, az tagadhatatlan, hogy a République borítója a legjobbak között van. A viszonylag egyszerű kép rengeteg kérdést tesz fel (csak egyet említve: mi az a fenyegetően kinéző nyakbavaló?), ráadásul ez az első borító a játéktörténelemben, amelyen a GungHo amúgy botrányos lila logója nem tud rontani.
Rose to Tasogare no Kojou
Ismét egy olyan Vita-játék, amiről nem hallottam még, annak ellenére sem, hogy pár hónap, és angolul is elérhető lesz, A Rose in the Twilight címen. És ahogy a borító is sugallja, nem egy vidám kalandról lesz szó: a címadó Rose és méretes gólemhaverja egy csapdákkal teli várból próbálnak menekülni. Rose halhatatlan (pontosabban a testére erősített rózsából azonnal újraéled, ha meghalna), de minden elpusztulásának fájdalmára emlékszik.
Lényegében egy melankolikus hangulatú puzzle-platform keverékről van szó, ahol minden szoba új és új csapdákat és kegyetlen elhalálozásokat rejt, olyan akadályokat, amelyeken csak két szereplőnk képességeit kombinálva és használva tudunk átvergődni. A borító mindezt pedig előre is vetíti, egyszerre bemutatva a cuki karaktereket és a fenyegető környezetet.
RPG tsukuru FES
Bár az indie játékfejlesztés vagy a modkészítés nem számítanak új találmánynak, az RPG Maker-széria ezeket nagyrészt előzi. Az első rész például – igen megtévesztő módon RPG Tsukuru Dante 98 néven – 1992-ben jelent meg, és azóta rendszeresen visszatér konzolon és PC-n egyaránt. A FES a legújabb rész, amely 3DS-re jelent meg november végén Japánban.
A borító számomra tökéletesen átadja a végtelen kaland lehetőségét, még akkor is, ha a látottakat logikusan továbbgondolva az égi ajtóból potyogó vidám hőseink ejtőernyő híján krátert vájva fognak becsapódni a földbe. Amikor az anime-stílus elviselhető karakterdesignnal párosul, sokszor remek dolog születik, és itt is erről van szó; még akkor is, ha a logó ocsmány csillagjait szívesen nélkülözném...
Sid Meier's Civilization VI
A Civilization-sorozatnak nem mindig sikerült kiváló körítést adnia nagyszerű játékmenetéhez, de a hatodik rész esetében e téren sem tudtak hibázni az alkotók. Noha nyilván vannak gondok a méretarányokkal (nézd csak meg a hajókat, és a mellettük levő városokat), ezektől valahogy még epikusabb lesz az egész kép, amely egyébként tökéletesen jelzi, hogy mekkora felelősség fogja a hátunkat nyomni.
A borító ráadásul utal kicsit a Civ 6 fő újítására is, arra, hogy a városok immár realisztikusan terjeszkednek, szakosodnak, és nem mindig egy zóna méretű települések maradnak. Mindent egybevetve sikerült a széria második legjobb dobozképét megalkotni; az elsőért pedig alig-alig kell scrollozni...
Sid Meier's Civilization Revolution 2+
Ez az egyetlen résztvevő a listán, ahol picit csalni fogok. Csalnom kell, hisz ez az egyik kedvenc borítóm 2016-ból, és ezen hangyányit tud csak rontani, hogy a valóságban icipicit előbb jelent meg. A Civilization-széria remek konzolos oldalhajtásának alig ismert folytatása, a Revolution 2+ (a sima CivRev 2 a korábbi mobilos verziók neve volt) ugyanis ezzel a borítóval tavaly decemberben jött ki Japánban – és mivel Európában csak digitálisan jelent meg, hivatalosan nem jelölhetném. Azonban mivel a nyugati kiadás „dobozképe” egy igénytelen render lett, muszáj ezt bemutatni.
Az újabb Atelier-játékok karakterdesignere, Hidari rajzolta ezt a csodálatos képet, amelyen ugyan vélhetően lehetne találni történelmileg nem teljesen hiteles részleteket (Kleopátra a valóságban talán kevésbé hasonlított anime-babára, és Lincolnt sem feltétlenül gonosz szemöldök-bajnokként szokás ábrázolni), de kit érdekel, amikor az összkép azonnal játékra buzdít?!
Star Fox Guard
Noha sem a Star Fox Zero, sem pedig az eleinte amellé külön tokban és lemezen csomagolt Star Fox Guard nem volt egy kihagyhatatlan alkotás, legalább utóbbi dobozképe legalább egyedi tudott lenni.
A régóta ismert, és milliók által gyűlölt Slippy ezúttal Grippy nevű nagybátyjának segít, mégpedig a kép alapján a szokásos professzionalizmusával és hozzáértésével. Annak ellenére, hogy az objektíven nézve rém ocsmány játékból egy screenshot is a borítóra került (oké, megrajzolva), még ez sem tudja elrontani a vidám képet, ami amúgy tökéletesen átadja a játék állandóan feszült hangulatát. Milyen kár, hogy a Star Fox Zero valami hasonló megoldás helyett egy túlzsúfolt, koncepciótlan renderképet kapott...
Steins;Gate 0
Mondhatnánk, hogy az anime-licenceken alpuló játékoknak viszonylag könnyű dolga van borító-téren, de szerencsére a Mages kiadó marketingesei általában megpróbálnak mindig valami egyedit tervezni jobb játékaikhoz. A Steins;Gate 0 is így járt, ráadásul a végeredmény egészen furcsa színvilága és rögtön érdekesnek tűnő karakterei miatt még az átlagnál is jobb lett.
Sajnos a nyugati verziókat teljesen elrontja az itteni kiadó, az amúgy minden más téren remek munkát végző PQube lila logója, ami ezen a borítón elképesztően ocsmányul fest. Nyilván perfekt japántudás nélkül az az egyetlen esély a játék élvezetére, de ez nem változtat azon, hogy ha a borítókat nézzük, az eredeti japán nagyságrendekkel ízlésesebb.
Street Fighter V
A Capcom gyakorlatilag minden hibát elkövetett a Street Fighter V kapcsán, amit 2016-ban csak el lehet követni egy játékkal a nyilvánvalóan félkész állapotú kiadástól a rajongókkal való antikommunikáción át az elhalasztott frissítésekig. Felfogni sem bírom, hogy egy évvel a premiert követően még mindig nincs Arcade játékmód, annak ellenére sem, hogy a demóban ez már szerepelt. De ez legyen azok gondja, akik még most is szenvednek a játékkal – itt és most dicsérjük meg a borítót. Sőt, borítókat!
Az alapkiadás egy durva szteroid-kúrán átesett Ryut ábrázol, akinek bicepszét olajfúrótornyok rögzítésére is lehetne használni (komolyan, durvább izmai vannak, mint a Resident Evil 5 legendásan felfújt karaktereinek!). A pompás logo, a csodálatos színhasználat és persze a remek festmény azonban negál minden esetleges problémát, félelmetesen jól néz ki a végeredmény.
Ebben már nem vagyok ennyire biztos a kizárólag Japánban forgalomba került, Hot Package nevet viselő kiadás kapcsán, ami hangulatában és stílusában fényévekre van az alapkiadástól. Noha az egész csomag lényegében két kosztümöt hoz csak extraként, ezeket sikerült kiválóan bemutatni, a szakállas Ryu még feltűnően pisze orra ellenére is jól sikerült design, ráadásul végre hoz valami egyediséget a világtörténelem első shoto karakterébe. Chun-Li is végre mosolyog, és bár első pillantásra akár meztelennek is tűnhetne, igazából egy radikálisan szexire szabott cheongsam van rajta, mert hát egy elsősorban combjairól ismert hölgy mi mást is hordhatna?
The Last Guardian
Sajnos nem találtam még olyan képet, ami tökéletesen bemutatná, hogy a The Last Guardian fémdobozos verziója élőben mennyire gyönyörű – a lényeg mindenesetre az, hogy a hátsó oldalával együtt kell nézni, úgy ugyanis kirajzolódik a gyűjtői kiadás oldalán is látható nagyszerű kép. Ha így nézzük, akkor mindenképpen az egyik legszebb minimalista borítóról van szó, ami kiválóan illik az egyedi játékhoz.
Tokyo Mirage Sessions #FE
Ismeritek azokat a listákat, melyek kétes dicsőségként azokat a játékokat sorolják fel, melyek nagyszerűek voltak, mégis megbuktak a pénztáraknál? Na, ha 2016-tal kapcsolatban olyan felsorolást láttok e kategóriában, melyről hiányzik a Tokyo Mirage Sessions #FE, tudhatjátok, hogy amatőr senkiháziak állították azt össze. Noha a játék az eredeti Shin Megami-Fire Emblem crossover bejelentéssel szemben egyértelműen egy idol-témájú Persona-klón lett, ez is van olyan érdekes, hogy lekössön 30-40 órára.
És ha van játék, amelynél egyszerűen muszáj a japán logo miatt a japán dobozképet használni, hát ez mindenképpen az: kevesebb helyet foglal a csodálatos borítón, és mivel az egész játék Tokióban játszódik, ez jobban is illik hozzá. Addig mondjuk nem mennék el, hogy Genei Ibunroku néven emlegessem, de borítónak jobb ez.
Szerencsére mind az alapkiadás, mind a Fortissimo vagy (Japánon kívül) Special névre keresztelt kiadás ugyanazt a képet használta minden régióban. Ezzel szemben a Wii U konzolt is tartalmazó csomag csak Japánban jelent meg, és ennek borítója az én egyik idei kedvencem lett, nemcsak a legjobb karakter, Kiria előtérbe tolása, hanem a jóval békésebb hangulatú festmény használata miatt is.
A Tokyo Mirage-áradatnak még nincs amúgy teljesen vége, hisz a hivatalos soundtrack is egyedi borítót kapott, ahol Tsubasa került kiemelt helyre. Érdemes megnézni ezt is, mesteri darab ez is!
XCOM 2
Az első (újgenerációs) XCOM borítója soha semmilyen versenyben nem tudott elindulni; olyan átlagos, olyan semmitmondó volt, hogy még a legrosszabbak közé sem fért be. A második rész ezen brutális erővel változtatott, egy azonnal ikonikussá váló képpel.
Noha magáról a játékról sokat nem árul el az emberi koponyákból összeálló idegen (hacsak nem akarunk valami nagyon mélyértelműt mögéképzelni a hatalmas emberi áldozatokról és az erőszakos asszimilációs folyamatról), mindenképpen pazar az ötlet és a megvalósítás is. Kár, hogy maga a játék grafikai stílus terén semmi hasonlóan eredetit nem tud felmutatni, de legalább a polcokon azonnal feltűnik az XCOM 2.
Yomawari: Night alone
Legnagyobb bánatomra kénytelen vagyok a színes plecsnik és logók miatt jóval erőtlenebb amerikai verziót használni a Yomawari esetében, hisz a jóval letisztultabb borítóval rendelkező japán változat 2015 októberében jelent meg, és saját szabályaimat egynél többször nem hágnám át.
A fantasztikus festmény előrevetíti a játék komor és félelmetes hangulatát: a szellemek elől menekülő, kutyáját kereső kislány története nem egyszerűen minden idők egyik legjobb vértelen horrorélménye, de játékmenete is teljesen egyedi. Apró, masnis hősnőnknek semmiféle eszköze nincs a szellemek elleni küzdelemhez, mindössze fürge lábaira és rejtőzködésre számíthat a túlélés érdekében. A környezet egy meg nem nevezett, de minden ízében japán városka – a képen látható, növényekkel teli piciny utcácska simán elférne a tokiói Asakusában vagy a kiotói Shimogyou-ban is.
Zero Time Dilemma
Az idei év nagy csalódásai közé mindenképpen befér a Zero Escape-trilógia lezáró fejezete; Kotaro Uchikoshi véleményem szerint ezúttal nagyon nem tudta megugrani a korábban saját maga által többször is oly magasra helyezett lécet.
Szerencsére a Zero Time Dilemma legalább a körítés terén nagyot tudott alkotni: bár a japán és a nyugati kiadások eltérő dobozképet használnak, mindkettő parádés lett. Talán a japán eredeti hatásosabb a furcsa kínpad és a jobban sikerült, mechanikusabb hatású logó miatt, de ezúttal nem kell szégyenkeznünk a hozzánk eljutó verzió miatt sem. Noha csak karakterek szerepelnek rajta teljes összevisszaságban, ezek vannak olyan érdekes alakok, hogy az ember azonnal játszani kezdene.
A cikk 2017 májusában lett publikálva.